Pénz, kifizetések, támogatások: itt a márciusi agrártámogatás összefoglaló

Sok pénzhez jutnak a magyar mezőgazdaság szereplői az agrártámogatásokból. A pályázatokon megnyert összegek jelentősen hozzájárulnak a termelés sikerességéhez. Sőt, egyes helyzetekben nem is maradhatna működőképes nélkülük. Idén februárban is több hírünk szólt a kiosztott és felhasznált agrárpénzekről, valamint a benyújtási határidőkről. Többek között hitelek, járványvédelem és agrártermékek reklámozásának támogatása is szerepeltek az anyagainkban, de szó volt a baromfi- és az élelmiszerágazatba érkező összegekről is . Összefoglaltuk a múlt havi agrártámogatásokról közölt híreinket, jó olvasást kívánunk hozzájuk!

Új, 100 milliárdos hitelcsomag érkezett a magyar mezőgazdaságba

Három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. – jelentette be cég elnök-vezérigazgatója. Sipos-Tompa Levente elmondta, hogy a három hiteltermék 205 milliárd forint keretösszeget jelent, amelyet az MFB saját forrásból biztosít. A bank piaci elemzése szerint még mindig jelentős hányadot képviselnek a forráshiánnyal működő hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, ezért a három hiteltermékkel ezeket a vállalkozásokat célozzák meg.

A hitelprogram célja, hogy támogassa a hazai agrárvállalkozásokat, melyek sikeresen pályáztak Vidékfejlesztési Programoknál és érvényes Támogatási okirattal rendelkeznek – képünk illusztráció
A hitelprogram célja, hogy támogassa a hazai agrárvállalkozásokat, melyek sikeresen pályáztak Vidékfejlesztési Programoknál és érvényes Támogatási okirattal rendelkeznek – képünk illusztráció

Érdemes pályázni: rengeteg pénzt kaphatnak, akik reklámozzák az agrártermékeket

200,9 millió eurót, közel 68 milliárd forintot szán az EU agrár-élelmiszeripari termékeinek promóciós tevékenységeinek finanszírozására 2020-ban az Európai Bizottság itthon és külföldön. Az uniós mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos promóciós kampányok célja új piaci lehetőségek megnyitása az EU mezőgazdasági termelői és a tágabb élelmiszeripar számára, valamint a meglévő vállalkozásuk felépítésének elősegítése. A 2020-as munkaprogram azokra a kampányokra összpontosít, amelyek a legmagasabb növekedési potenciállal rendelkező nem EU-országok felé irányulnak. Ilyen például Japán, Kanada, Kína, Korea, Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok.

Harc az állatjárványok ellen: március végéig újra megnyitják az állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatokat

Március végéig újranyitja a Vidékfejlesztési Program állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatait az Agrárminisztérium. Az agrártárca szakemberei a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várják az intézkedéstől. Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy az elmúlt hónapokban több hír is napvilágot látott az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenéséről és terjedéséről. Ezért számos olyan adminisztratív intézkedést hoztak, amelyek felhívták a figyelmet a magyar állattartó telepek állategészségügyi színvonalának emelésére és a szigorú rendszabályok betartására.

Már biztos, hogy 2021 átmeneti időszak lesz az uniós agrártámogatásokban

Átmeneti időszak lesz a 2021-es év az uniós agrártámogatásokban, de ebben az évben is biztosított lesz a támogatások folyamatossága a magyar mezőgazdasági termelők számára – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy háttérbeszélgetésen, Budapesten. Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a 2021-2027-es európai uniós költségvetés és az agráriumra vonatkozó uniós szintű jogszabályok elfogadása is csúszásban van, ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) új rendszere később, legalább egy év késéssel tud elindulni.

2 milliárd forintból fejlesztenek a pápai húsüzemben

Összesen 2 milliárd forintból korszerűsödik a húsfeldolgozás és a csomagolás a Pápai Hús Kft. központi telepén. A 2019-ben megkezdett fejlesztés 2021 tavaszán fejeződik be, melynek révén a termelés idén átlagosan mintegy 25 százalékkal nő. A cég ügyvezetője, Szappanos Péter elmondta, hogy 55 új gépet és berendezést vásároltak. Ezzel automatizálták és gyorsították a csomagolást, a termékek töltését, a hőkezelést, a szeletelést és a pépesítést. A beruházás eredményeként idén sonkából és füstölt árukból 30 százalékkal, szalonnából 20 százalékkal nő a termelés. 2021-ben és 2022-ben pedig további évi 10 százalékkal termelnek majd többet.

2 milliárd forintból korszerűsödik a húsfeldolgozás és a csomagolás a Pápai Hús Kft. telepén - képünk illusztráció
2 milliárd forintból korszerűsödik a húsfeldolgozás és a csomagolás a Pápai Hús Kft. telepén – képünk illusztráció

Közel 500 milliós tőkeemeléssel kezdődhet vetőmagüzemi beruházás Kiszomboron

Vetőmagüzemi beruházást és ezzel összefüggésben 460 millió forintos tőkeemelést jelentett be Szegeden a Gabonakutatóban Nagy István agrárminiszter. A Csongrád megyei Kiszomboron megvalósuló fejlesztés kapcsán időkapszulát is elhelyeztek Újszegeden, a GK kertjében. A versenyképes nemesítéshez nélkülözhetetlen a GK pénzügyi megerősítése, ez a forrása a 300 millió forintos kiszombori vetőmagüzemi fejlesztésnek. A sajtóeseményen házigazdaként Wágner József, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a vetőmagüzemi beruházás mérföldkő a vállalat életében. A fejlesztés megerősíti hazánkat abban, hogy ott maradhasson a világ 5 legnagyobb vetőmag-exportáló országa között. Elmondta, hogy számos országban ott vannak már hibridjeikkel és úgy számolt, hogy a korszerűbb vetőmagüzemnek köszönhetően a Gabonakutató 3-4 év alatt megduplázhatja exportárbevételét.

Eldőlt, hogy 9,5 milliárd forintnyi uniós agrártámogatást kell visszafizetnie Magyarországnak

Elutasította az Európai Unió Törvényszéke egy február közepén meghozott ítéletével Magyarországnak keresetét, és elrendelte a 2011 és 2016 között a minősített termelői csoportok részére kifizetett uniós támogatások visszafizetését. Az ország uniós csatlakozása után éveken át lehetett támogatni a termelői csoportok létrehozását. Továbbá évről évre csökkenő mértékben ugyan, de a működési költségeikhez is hozzá lehetett járulni az alapításuktól számítva 5 éven át. A támogatás összegét a csoport éves értékesített termelése alapján számították ki egy bizonyos felső határig. Több feltétel teljesítésében is hiba történt, ezért 9,5 milliárd forintnyi összeget kell visszafizetni.

Több, mint 100 millió euró uniós pénz a környezetvédelemre

Az Európai Unió 101,2 millió euróval támogatja a környezetvédelmet a LIFE-projekt keretében – jelentette be az Európai Bizottság illetékes szóvivője Brüsszelben. A LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai program keretében megvalósuló legújabb projektek 9 tagállamban, Cipruson, Észtországban, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Lettországban, Szlovákiában, Csehországban és Spanyolországban valósulnak meg. Frans Timmermans, a zöld megállapodás végrehajtásáért felelős uniós biztos szerint a LIFE- projektek évek óta fontos szerepet töltenek be, és jelentős hatást fejtenek ki a gyakorlatban.

Hatalmas összegeket kap az uniós környezetvédelem - képünk illusztráció
Hatalmas összegeket kap az uniós környezetvédelem – képünk illusztráció

Két ágazat szedte meg nagyon magát az uniós forrásokon

Az élelmiszeripari pályázatok legnagyobb haszonélvezői a zöldség-gyümölcs feldolgozással foglalkozó vállalkozások és a húsipari cégek közül kerültek ki. A forrásokért folyó versenyben a sütőipari vállalkozások voltak a legkevésbé aktívak vagy szerencsések az ágazatból, mert eddig összesen négy támogatási kérelmet bíráltak el pozitívan. 2014 és 2020 között sok száz élelmiszeripari beruházás zajlott az országban európai uniós finanszírozás keretében. A Vidékfejlesztési programban pedig az élelmiszer-feldolgozók számára kiírt pályázatokon eddig összesen 886 kérelem nyert támogatást, a megítélt forrás pedig megközelíti a 158 milliárd forintot.

36 milliárd dollárral csökkentené 10 év alatt a gazdák díjtámogatását az USA elnöke

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump még el is magyarázta a gazdáknak, hogy miért jobb, ha kevesebb támogatással dolgozhatnak. A hosszú távú költségvetési javaslat szerint, a Trump-kormányzat eddig nagylelkűen segítette a gazdákat a piaci zavarok átvészelésében. Az amerikai mezőgazdasági termelőket különösen a Kínával folytatott vámháború sújtotta, de ezen a téren legalább 28 milliárd dolláros extra támogatással és új kereskedelmi megállapodásokkal tudtak javítani a helyzeten.

Jelentősen csökkenhet az USA agrártámogatása. Az Egyesült Államok elnöke még el is magyarázta a gazdáknak, hogy miért jobb, ha kevesebb támogatással dolgozhatnak - képünk illusztráció
Az agrártámogatás összefoglaló egyik legérdekesebb híre, hogy jelentősen csökkenhet az USA agrártámogatása. Az Egyesült Államok elnöke még el is magyarázta a gazdáknak, hogy miért jobb, ha kevesebb támogatással dolgozhatnak – képünk illusztráció

Már a társadalmi egyeztetés után tart a baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése

Lezárult a társadalmi egyeztetés fázisa a “Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című felhívással kapcsolatban. Az ahhoz kapcsolódó észrevételeket és javaslatokat 2020. február 18-ig volt lehetőség megtenni. Fontos, hogy a felhívásban támogatás kizárólag a járványvédelemhez kapcsolódó projektekhez nyújtható. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege – egyéni és kollektív projekt esetén is – legfeljebb 20 millió forint. Ez az általános 50 százalékos támogatási intenzitást tekintve 40.000.000 forint elszámolható költséget jelent.

Közel 900 milliós fejlesztés a bátaszéki baromfifeldolgozónál

870 millió forintos beruházással fejlesztette vágóüzemét a baromfi-feldolgozással foglalkozó bátaszéki Bát-Grill Kft. A projektet a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) 321 millió forintos támogatásával finanszírozták. A cég a fejlesztésre több mint 321 forint vissza nem térítendő támogatást, és csaknem 330 millió forint kölcsönt nyert el. A projektben a vágósor technológiai korszerűsítése és a vágóüzemcsarnok bővítése is szerepelt. Ezáltal az üzem területe az eddigi 3800 négyzetméterről 5000 négyzetméterre nőtt. Aminek következtében a brojlercsirke-vágósor a korábbi 2 ezer helyett óránként 4 ezer csirke vágását teszi lehetővé. A fejlesztésre azért volt szükség, mert a cég már nem tudta kielégíteni a meglévő partnerei igényeit az addigi kapacitással. A bővüléssel az üzem fokozatosan növeli termelését.

További 7 milliárd forint támogatás erdők létesítésére

A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatában újabb 221 kérelem támogatásáról hozott döntést az Agrárminisztérium. A megítélt 7 milliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatok ellátására fordíthatják. A módosítások a minisztérium szerint várhatóan újabb lendületet adnak az erdőtelepítéseknek Magyarországon. Annak érdekében, hogy a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, módosították a felhívást. Így az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130 százalékkal több forrást is igénybe vehetnek.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Támogatások termelői csoportoknak 2,6 milliárd forint összegű kifizetést indított el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A egyes kifizetett támogatási összegek termelői ...
Fiatal gazda pályázat, miért, kinek, hogyan és mik... Túlzás nélkül lehet mondani, hogy a fiatal gazda pályázat az egyik legnépszerűbb mezőgazdasági pályázat. Alábbi cikkünk a pályázat ismertebb paraméter...