Pénz a sörkészítésre, a méhészetre, a vidékfejlesztésre és a biogazdálkodásra – itt a decemberi agrártámogatási összefoglaló

Több fontos agrártámogatásról is beszámoltunk az utóbbi időben az agrárhíreink között. Szó volt a komlótermesztésről, a méhészetről és a biogazdaságoknak kiírt pénzről is. Összegyűjtöttük Önnek a pályázatokkal és a kifizetésekkel kapcsolatos cikkeket, hogy mindet egy helyen találja meg. Itt a decemberi agrártámogatási összefoglaló!

30 milliós támogatással kezdtek komlótermesztésbe Kastélyosdombón

2500 tő komló elültetésével, több mint két évtized után újra elindul a komlótermesztés Magyarországon. A termelés a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) és a Heineken Hungária együttműködésével valósul meg, amelyet a sörös cég 30 millió forinttal támogat, és szerződésben vállalja, hogy piacon áron veszi át a megtermelt komlót. Az első növényeket már el is ültették a Somogy megyei Kastélyosdombón.

Pályázatokról és nagy összegekről írtunk a decemberi agrártámogatási összefoglaló anyagunkban
Pályázatokról és nagy összegekről írtunk a decemberi agrártámogatási összefoglaló anyagunkban
Változás a biotermesztésben: megérkezett a lehetőség és persze a pénz az átállásra!

Lassan, de folyamatosan emelkedő növényvédőszer- és műtrágyaárak, egyre kevesebb engedélyezett hatóanyag, egészségügyi kockázatok és környezetszennyezés. Ráadásul a talajok is romlanak – sokan ezek miatt is nyitnak a biotermesztés felé, amikor hagyományosról átállnak az ökológiai gazdálkodásra.

Csak erős mezőgazdasággal alapozható meg a magyar vidék fejlődése

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2017-ben 220 ezer főt foglalkoztattak Magyarországon a mezőgazdaságban, az agrárium 3,3 százalékkal részesedett a bruttó hazai termékből (GDP). A látszólag alacsony számok mögé nézve azonban hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdaságnak ma már nem csak az élelmiszeralapanyag-termelés a feladata, hanem a környezet és a természet védelme, a biológiai sokféleség megőrzése, a vidéki életfeltételek javítása és a vidéki munkahelyek megőrzése – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Magyar Falvak Konferencián, a Komárom-Esztergom megyei Kesztölcön.

Tódul a pénz a környezetvédelemre az Európai Unióból

Sok pénzt kap Európából a környezetvédelem. 243 millió euró (mintegy 78 milliárd forint) összegű beruházási csomagot hagyott jóvá az Európai Bizottság a környezet- és természetvédelemre, valamint az életminőség javítására szolgáló projektekre. A környezetvédelmi és éghajlat-politikai célokat segítő LIFE program keretében nyújtott uniós finanszírozás további beruházásokat fog ösztönözni, és így összesen 430,7 millió euró (mintegy 139 milliárd forint) értékben állnak majd rendelkezésre források 142 új projekt megvalósítására.

50 milliárdos pályázat nyílik az élelmiszerfeldolgozó és borászati üzemek fejlesztésére

Megjelent a “Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című (VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú) felhívás, amelynek keretösszege 50 milliárd forint. Két megjelölt területen többféle célra igényelhető vissza nem térítendő támogatás. A pályázat a jövő év elején nyílik meg, hiszen jövő január másodikától lehet majd beadni a támogatási kérelmeket. Ragadja meg az utolsó lehetőséget gazdasága fejlesztésére!

Információk a méhészeti támogatások benyújtásához

A 2018/2019. végrehajtási időszakban (2018. augusztus 1. – 2019. július 31.) az Országos Magyar Méhészeti Egyesületben (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhészek, valamint az OMME és tagszervezetei 2018. október 16-ától nyújthatják be kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz. A méhészeti támogatások benyújtásához szükséges dokumentumok nem változtak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Belehúzott a növénytermesztés – Az 50. hét egyben... Beerősített idén a növénytermesztés, jó üzletnek tűnik a mezőgazdaság, fáradhatatlanul építjük az agrárkapcsolatokat, támogatások özönlik el az agrárs...
Agrártámogatási rendszer átalakítása – szeri... A mezőgazdaság ellen végrehajtott „terrortámadásnak” nevezte Horváth Gábor a MOSZ elnöke a területalapú támogatások rendszerének átalakítását. A Piac ...
Megérkezett az agrártámogatások átalakításáról szó... Már Ön is elolvashatja az új agrártámogatási rendszerről szóló rendeletet a Magyar Közlöny csütörtöki számában. Az egységes területalapú támogatás öss...
Támogatásokon innen és túl Nem rosszak a terméshozamok, de az eső még gondot okozhat; élen járunk agrárkutatásban; megmentik az almatermelőket; több támogatás kerül a mezőgazdas...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...
Több támogatás, több mezőgazdasági lehetőség... Változik néhány adózási forma, több támogatási összeg jut a mezőgazdaságba; jön az elektronikus agrárkár-bejelentés november 1-től; a sok eső és a bel...