Partnerségben az MKB Bankkal: Innováció, együttműködés, siker

Az agrárium lelke a gondos gazda, a lélek tükre pedig maga a gazdaság. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szabó Lajos és az általa vezetett Hódagro Mezőgazdasági Zrt., amely a Magyarország legszebb birtoka 2019 elnevezésű verseny döntősei között szerepelt Szántóföldi növénytermesztő birtok kategóriában és emellett különdíjban is részesült.

Pénzügyi partner a fejlődéshez

A cég 4200 hektáron gazdálkodik, 130 főt foglakoztatva ezzel a régióban. Elsősorban kalászos gabonát termelnek, így megtalálható a gazdaságban többek között a rozs, a tritikálé, a cirok, de a napraforgó is. Szabó Lajos elnök-vezérigazgató 2002 óta, immáron 17 éve vezeti sikerrel a céget és egyben 17 éve az MKB Bank hűséges ügyfele is. „Az MKB Bank szakemberei a kezdetektől fogva támogatnak az elképzeléseim megvalósításában, az ötletek kidolgozásában és segítenek a projekteket pénzügyileg finanszírozható formába önteni. Olyan pénzügyi megoldásokat is mutatnak, melyek esetleg még ismeretlenek számunkra, de vállalkozásunk szempontjából kiváló lehetőségek rejlenek bennük. ” – mondta Szabó Lajos.

Hódago Zrt., elnök-vezérigazgató
Szabó Lajos a Hódago Zrt. elnök-vezérigazgatója

Szakmaiság, minőség

A Hódagro Zrt. nagy hangsúlyt fektet a korszerű technológia beszerzésére, a géppark fejlesztésére, előnyben részesítik a víz- és energiatakarékos eszközöket, módszereket. 1 milliárd 700 millió forintos beruházást hajtottak végre a gazdaságban, melynek finanszírozásában az MKB Bank biztosította a teljes financiális hátteret. A gépparkot a legmodernebbre cserélték, megtörtént az állattenyésztési telepek technológiai felújítása és ők kezdték el a régióban először alkalmazni a mulcs technológiát.  „Az MKB Bank és Agrárpartner programja értik és figyelembe veszik a vállalkozás szempontjait is, tekintettel vannak arra, hogy mindkét fél érdekei érvényesüljenek. Megnyugtató számunkra, hogy biztos pénzügyi háttérrel kezdhetünk fejlesztésekbe, végezzük a napi munkát.”

Szabó Lajos számára a szakmaiság a legfontosabb: az élet azt igazolja, aki a mindennapokban azt keresi, hogyan lehet pénzügyileg tudatosan, költséghatékonyan gazdálkodni, aki törekszik a minél nagyobb termésmennyiség betakarítására, a minél magasabb haszon elérésére adott területen.

 Példaértékű az együttműködés az MKB Bank szakembereivel és úgy látom, mindkettőnk számára fontosak az agrárszakmai értékek, a professzionális színvonal, a magas minőség.”

 A Szabó Lajos vezette vállalat 170 millió forintos beruházással fejlesztette tehenészetét, amely kiváló példája a színvonalas gazdálkodásnak. Az éves tejtermelés állatonként eléri a 11 700 litert, mellyel a az országos ranglista 10-20. helyét foglalják el.

A Hódagro Zrt. nagy hangsúlyt fektet a korszerű technológia beszerzésére, a géppark fejlesztésére
A Hódagro Zrt. nagy hangsúlyt fektet a korszerű technológia beszerzésére, a géppark fejlesztésére

Bizalom

A cég szakértő működése és sikerei révén Dél-Kelet-Magyarország meghatározó gazdaságává nőtte ki magát. A környékbeli gazdák követendő példaként tekintenek a Hódagrora, árgus szemekkel figyelik tevékenységüket és követik példájukat. „Egy közösség életében fontos, hogy legyen, aki segít, aki irányt mutat. Ez nemcsak nagy megtiszteltetés és büszkeség, hanem nagy felelősség is. A bizalommal nem lehet visszaélni.” Szabó Lajos hangsúlyozza, a pénzügyek terén is elengedhetetlen a bizalom és a megbízhatóság. „A mezőgazdaságot ismerő és értő pénzügyi partnerre van szükség, akinek bízhatunk a javaslataiban. Az MKB Bank szakértői proaktívan azt tanácsolták, hogy a hiteleinket váltsuk NHP fix-re. Elfogadtuk a javaslatot és ezzel a döntéssel végül financiálisan sokkal jobban jártunk. ”

Az MKB Bankban Szabó Lajos és a Hódagro Zrt. megtalálta azt a pénzügyi partnert, mely nemcsak gördülékenyen intézi az ügyeket, rugalmasan áll az ötletekhez, hanem segíti őt innovatív tervei megvalósításában.

Jancovius-Lovas Ildikó
mkb.hu/agrar

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram – JÚNIUS ... A hónap végéig lehet már csak igényelni az Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram keretében hitelt a 6 milliárd Ft-os keretből. Egyéni vállalkozások...
Ami nem öl meg… Bonyolódik az almapiac; csak a takarmányáraknak köszönhetik az idei évet a haltermelők; konferencia lesz, ahol a termelők értékesítési lehetőségei is ...
Bács-Kiskun megyei lett Magyarország Legszebb Birt... Először adták át a Magyarország Legszebb Birtoka díjat, a végső győztes mellett kihirdették az állattenyésztés, a borászat, a gyümölcs- és szőlőtermes...
HOLD: tartsa pénzét szakértőknél Mi a legjobb befektetés? Hogyan lehet jól dönteni a különböző lehetőségek közül? Kötvény, részvény vagy inkább ingatlan? A kérdések megválaszolásához ...
A Raiffeisen optimistán tekint a hazai agrárium 20... Elégedettek lehetnek a 2018-as évvel az agrárium szereplői mind az eredmények, mind a rendelkezésre álló finanszírozási források okán. Az idei év tört...
5 százalékkal nőtt az agrárhitelek állománya Magya... A mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyéni és társas vállalkozásainak hitelállománya 2018. 4. negyedévének végére az előző negyedévhez képest 0,57 sz...