Több milliós új gyártócsarnokot adtak át Nógrádban

Az éves szinten félmilliárd forint feletti forgalmat elérő NÁDLAND Kft. idén több milliós fejlesztésbe fogott bele. Ennek részeként a közelmúltban adták át a Nógrád-megyei Vizsláson a cég új, 1362 m2-es raktár-és gyártócsarnokát, ahol a jövőben többfunkciós rugalmas gumiburkolatokat, rugalmas járólapokat állítanak elő többek között mezőgazdasági-és ipari létesítmények számára.

Az alig 8 hónap alatt megvalósult beruházás során egy hosszútávon is gazdaságosan üzemeltethető, energiatakarékos, könnyűszerkezetes acélvázas csarnok épült fel, melynek felépítményi anyagait teljeskörűen a 2016 óta hazai gyártókapacitásokkal rendelkező Swedsteel-Metecno Kft. biztosította. A biatorbágyi központtal rendelkező vállalat az anyagok gyártásán és leszállításán felül a beruházás mérnöki támogatásában is aktív szerepet vállalt a vázlattervek elkészítésétől egészen a kivitelezés folyamatáig. Így mind a kivitelező, mind az építtető biztos lehetett, hogy a minőségi termékek egy jól működő rendszerként dolgoznak össze.

A főtartó acélváztól, a szelemenrendszeren, a hőszigetelt tető- és falpaneleken, a közbenső födém bennmaradó zsaluzati trapézlemezén át az ereszcsatornáig, és az ezek beépítéséhez szükséges összes kiegészítőig, minden szükséges elemet a Swedsteel-Metecno biztosított, így a kivitelezés gyorsan, zökkenőmentesen haladt, és pótmunkára sem volt utólag szükség – hangsúlyozta Kotormán István, a cég műszaki és fejlesztési vezetője.

A szakember hozzátette, hogy már a tervezési szakaszban bekapcsolódhattak a munkálatokba, így a koncepciótervezéstől, a vázlattervektől kezdve az engedélyes terven át a kiviteli tervezésig minden munkafolyamatban részt vettek, aminek köszönhetően a műszaki tartalom, a költségek és a kivitelezés ütemezése, részletei kapcsán is időben megszülethettek a döntések, amivel szintén sok időt spórolt meg mindenki, illetve biztosított volt a magas minőségű megoldás.

A beruházáshoz a Swedsteel cég kivitelező partnere, az Eger „kas” Kft. is sok szálon kapcsolódott. Egyrészt az építtető felkérésére ők végezték az építésztervezői feladatokat, másrészt a Swedsteel megbízásából az egyedi acél főtartó vázszerkezet is ők gyártották le.

A csarnoképületben folyó gyártási és tárolási folyamatok, valamint az emberi munkaerő védelme érdekében az épületnek előírás szerint magas szintű tűzvédelmi követelményeknek kell megfelelnie. A főtartó acél vázszerkezet esetén ez 30 perces tűzállósági előírást jelent, amelyet a gyári körülmények között felhordott speciális tűzgátló festéssel oldották meg. A tetőpanelre és az azt alátámasztó vékonyfalú Z-szelemenre 15 perces tűzállósági követelmény vonatkozik. A Swedsteel-Metecno tetőpaneljei rendelkeznek az ehhez szükséges minősítésekkel, míg a másodlagos teherhordó szelemenek esetén a cég mérnökei a megfelelőséget egyedi számításos módszerrel igazolták, biztosítva a gazdaságos, anyagtakarékos megoldásokat.

Az építkezés gyors ütemben haladt. Tavaly augusztus 28-án született meg a megállapodás a csarnok kivitelezéséről, és idén április 27-én már át is adják hasznosításra a létesítményt.

Fontos célként határoztuk meg azt, hogy a jelentős induló beruházási költséggel járó fejlesztésünket mielőbb bevonjuk a gyártási folyamatainkba, ezért a kivitelező kiválasztásakor azt az elvárást fogalmaztuk meg, hogy a csarnok a lehető legrövidebb idő alatt elkészüljön

– hangsúlyozta Lukács József, a NÁDLAND ügyvezetője, aki hozzátette, hogy nagyon elégedett az elkészült csarnokkal.

A NÁDLAND új vizslási csarnoképülete hamarosan már teljes kapacitással üzemel, ahol várhatóan 50 embert fognak alkalmazni. Számukra a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében a beruházás során mérnöki és adminisztrációs irodákat, étkezőt, szociális helyiségeket, öltözőket, valamint további funkciókat kiszolgáló blokkokat is felépítettek.

Műszaki specifikációk
A NÁDLAND új, könnyűszerkezetes csarnokának főtartó vázszerkezete melegen hengerelt, szelvényekből előretervezett és gyártott acél rendszerű, Z-szelvényű szelemenrendszerrel rendelkező konstrukció.
A tető- és falburkolat előregyártott hőszigetelt szendvicspanelekből, míg a csarnokrész belső teréből leválasztott műhely és gépészeti helyiség acél vázzal és szendvicspaneles belső elválasztó falakkal készült el.
A kétszintes fejépület közbenső födémje a főtartó acél váz födémgerendáira terhelő, alulbordás monolit vasbeton lemez, amelynek a bennmaradó zsaluzatát magasbordás acél trapézlemez biztosította.

A Swedsteel-Metecno-ról: 
A Swedsteel technikai és piaci szakmai know-how-t nyújt a könnyűszerkezetes tető- és falburkolati rendszerek, az acél anyagú szerkezetek és csapadékvíz-elvezető rendszerek területén. A Metecno Csoport 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata. A világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.
A Swedsteel-Metecno Kft. 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját, illetve rá egy évre három és félmilliárd forintos beruházásból létrehozta első, jelenleg negyven főt foglalkoztató magyarországi gyárát Biatorbágyon, ahonnan az egész kelet-közép-európai régiót ellátják a Swedsteel könnyűszerkezetes tűzi horganyzott acéltermékekkel.

Keresse a Swedsteel munkatársait, kérjen ingyenes mérnöki, műszaki segítséget, árajánlatot akár az építési helyszínen!

További információt az alábbi oldalra kattintva talál: http://csarnok.swedsteel.hu/agrar

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tartós és gazdaságos épületmegoldások a Swedsteel-... A Swedsteel – Metecno cég széles körben, funkciótól függetlenül kínál könnyűszerkezetes csarnokokat, többek között az élelmiszertermelés legkülönbözőb...
Dolgozzunk szakemberrel az első perctől kezdve Bármilyen épületről is legyen szó, a cél mindig valamilyen emberi tevékenység igényeinek a kiszolgálása. Az épület alapvető feladata az, hogy teret ny...
Sok pénz juthat most az épületek felújítására... Mezőgazdasági épületekre mind a növénytermesztőknek, mind az állattenyésztőknek nagy szükségük van. Különösen, mivel a használatban lévők egy jó rész ...
Hóteher, jégverés, hőszigetelés hiánya? Nem ritka,... A mezőgazdasági épületek rengeteg külső környezeti hatásnak vannak kitéve, mint például télen a hótehernek, nyáron a jégverésnek, vagy épp szerelés kö...
Csarnok svédacélból állattartásra tervezve Ma már kisebb és közepes magánvállalkozások beruházási tervei esetén sem számít luxusnak és a mezőgazdaságban is egyre elterjedtebb a modern és tartós...
A technológiaváltás pótolhatja a munkaerőhiányt az... Az idei második negyedévben több mint 65 ezer állás volt betöltetlen a hazai nemzetgazdaságban. A képzett munkaerő hiánya egyre több szektorban okoz g...