Némajátékkal és a megvásárolt kukoricájukkal jutalmazta a termelői verseny nyerteseit az RAGT

Különleges előadással ünnepelte az RAGT Vetőmag Kft. csapata az AGROmashEXPO fórum színpadán a 2019. évi RAGT Termelői Verseny győzteseit. A némajátékkal megvalósított színdarabban két kukoricatermesztő egy kocsmai fogadást kötött arra, hogy melyiküknek lesz jobb eredménye a betakarításkor. A programot zongoraszó és sok nevetés kísérte, a vetőmagos cég munkatársainak ismét sikerült emlékezetes produkciót nyújtaniuk a pódiumon. A fellépők között volt Szemerits Balázs fejlesztőmérnök is, vele beszélgettünk a kultúrprogram és a díjátadó után. […]

Tovább…

Nagy fejlődés előtt áll a magyar biológiai növényvédő szerek piaca

A Biocont Magyarország Kft.-t két rovarász kutató, a magyar László Gyula és a cseh Ing. Milan Hluchý PhD alapította 2003-ban. A jelenlegi cseh anyavállalat már 1991-ben megalakult t a 2 szakember ötletei alapján úgy gondolták, hogy érdemes Magyarországon is elindulni a Csehországban már piacon lévő biológiai növényvédő termékekkel. Azóta sok idő eltelt, a hazai piac folyamatosan fejlődött és most további jelentős növekedés előtt áll. Erről valamint a magyarországi és közép-európai piac jellemzőiről Najat Attilával a Biocont Magyarország Kft. és Štěpán Hluchýval a cseh Biocont Laboratory spol. s.r.o. ügyvezetőjével a Magro.hu munkatársa beszélgetett. […]

Tovább…

Alaptrágyázás extrákkal

A tápanyag-utánpótlási technológiák közül a kívánt termésmennyiség elérése szempontjából legnagyobb jelentőséggel az alap- és startertrágyázás bír. A vegetációs időszak későbbi fázisaiban ezt a műveletet, és a művelet által biztosított előnyt, utólag már pótolni, vagy más technológiai beavatkozással helyettesíteni nem tudjuk. […]

Tovább…

Tudatos tápanyag-utánpótlás és növénykondicionálás az őszi káposztarepce-termesztésben

A tipikus szántóföldi növények között talán az őszi repce az egyik leginkább tápigényes. Természetesen elengedhetetlen az őszi induláskor egy olyan alap, melynek segítségével a repce megfelelően indul, majd sikeresen kitelel, de hasonlóan fontos a kora tavaszi időszak is. A tél befejeztével a repce tápanyagigénye robbanásszerűen megnő. A fejtrágyázás mellett fontos gondoskodni azokról az elemekről is, amelyek a talajban immobilisak, nehezen felvehetők. […]

Tovább…

Sok pénzt ér a helyes mérés – hívja fel a figyelmet a Magro.hu

Az AGROmashEXPO fórum színpadán tartotta a Magro.hu a IV. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat harmadik állomását. A fókuszban a kukorica- és búzatermesztés során elvégzett mérések fontossága volt. Ezt hivatott erősíteni a rendezvény jelmondata is: AKI MÉR, AZ NYER, avagy megszokás helyett mérhető tudás. Az ország legnagyobb mezőgazdasági rendezvényén Németh István, a Magro.hu mezőgazdasági piactér ügyvezetője nagyszámú érdeklődő és gazdálkodó jelenlétében vezette azt a kerekasztal beszélgetést, amelyen 5 szakember segített megértetni a mérések jelentőségét és hasznosságát. […]

Tovább…