METALWOLF. Partner a talajművelésben!

Géderlakon járunk, a Metalwolf Kft. székhelyén. A látogatás apropója, hogy a cég ebben az évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Egy olyan folyamatosan fejlődő családi vállalkozásról beszélünk, ahol nagyon nagy szerepet játszik a munka és a hagyományok tisztelete, valamint a korrekt partnerség is.

A cég hitvallása az ügyfelek lehető legmagasabb szinten való kiszolgálása, ár-érték arányban a legjobb tulajdonságokkal rendelkező, jó minőségű, hazai fejlesztésű és előállítású szántóföldi eszközökkel. Nem egyszeri vásárlókat szeretne a cég, hanem visszatérő, elégedett partnereket. A cég megrendelésszámai és folyamatos fejlődése azt bizonyítja, hogy jó úton jártnak. Ráadásul a legújabb fejlesztésnek már látható nyomai vannak.

Farkas Csaba és Farkas László a Metalwolf Kft. tulajdonosai
Farkas Csaba és Farkas László a Metalwolf Kft. tulajdonosai

Mi épül a jelenlegi telephely mellett?
Nagy fába vágtuk a fejszénket – kezdi mondandóját Farkas Csaba, aki a mellette ülő édesapjával, Farkas Lászlóval, a Metalwolf Kft. tulajdonosa.

A régi gyártócsarnokot kinőttük. Szerencsénkre a szomszédos telket sikerült megvásárolni, és így egy komoly beruházásba kezdtünk. Ez év végéig reményeink szerint elkészül az új 960 m2-s daruzott csarnokunk, ahol a gyártási folyamat még jobb körülmények és ellenőrzöttség mellett folyhat majd. Ez is garantálja, hogy csak jó minőségű, a gazdákat hosszú éveken át hiba nélkül kiszolgáló termékek kerüljenek ki a kezeink közül. A kibővített telephelyen már könnyebben oldjuk meg a gyártási, raktározási és logisztikai feladatokat – folytatta.

Ne felejtsük el megemlíteni – veszi át a szót Farkas László –, hogy készül egy teljesen új, a jelenleginél nagyobb és modernebb festő- és szárítófülke is. Itt nyerik majd el a már jól ismert Metalwolf-piros színüket (a legjobb minőségű alapozó és festék felhasználásával) termékeink. Az új csarnokkal együtt épülő 150 m2-es irodarész az ügyfelekkel való még jobb személyes kapcsolattartást, valamint az adminisztratív feladatok nyugodt körülmények között való végzését segíti majd – tette hozzá a tulajdonos.

Az MW_K-7-2-FH függesztett kombinátor
Az MW_K-7-2-FH függesztett kombinátor

Külön öröm számomra – folytatja Farkas Csaba –, hogy a tervezési rész is önálló helyiséget kap, ahol az új termékek tervezése és a vevői igényekre szabott áttervezések folynak majd.

Szeretnénk továbbá a gazdák figyelmébe ajánlani a megújult weboldalunkat (www.metalwolf.hu) is, amely megkönnyíti termékeink megismerését, a kapcsolatfelvételt velünk, és folyamatos információkat, híreket ad régi és leendő partnereink számára egyaránt.

Metalwolf Kft. ott lesz szeptemberben a Bábolnai Gazdanapokon?
Igen, ott leszünk! Minden évben részt veszünk a nagyobb kiállításokon, melyek közül kiemelkedik az AGROmashEXPO télen és a Bábolnai Gazdanapok ősszel. Ezeken az eseményeken sok-sok látogató keresi fel a standunkat, velük elbeszélgethetünk és elmondják a termékeinkről a véleményeiket, valamint a használatuk során felmerülő észrevételeket is. Ötleteket osztanak meg velünk, ami a termékfejlesztésben nagy segítséget jelent számunkra. Ezekből a személyes visszajelzésekből ismerhetjük meg a felhasználói igényeket, ami arra inspirál bennünket, hogy mutassuk be termékeinket, azok testközelben legyenek, meg lehessen őket fogni, és körbe lehessen őket járni. Fontos, hogy ezeken a kiállításokon a régi és leendő vásárlóink személyesen találkozhassanak velünk. Itt azonnal válaszokat kaphatnak termékeinkről, segíthetünk részükre a legmegfelelőbb berendezéseket kiválasztani, és testreszabott ajánlatot tudunk adni nekik. Ezért is valljuk magunkról, hogy a Metalwolf Kft. „Partner a talajművelésben”.

Mindenkit sok-sok szeretettel várunk 2018. szeptember 5-8. között a Bábolnai Gazdanapokon, a murvás terület M34-es standján, ahol sok érdekességgel és meglepetéssel készülünk! Az M34-es standunkon megtekinthetik legnépszerűbb termékeinket és információkat kaphatnak a többi gyártmányunkról, vagy egyedi elképzeléseinek megvalósításáról tárgyalhatunk. Minden érdeklődőnek egy kis ajándékkal is szolgálunk. Ha erre a linkre kattint http://metalwolf.hu/kupon-akcio  akkor a megújult weboldalon talál egy telefonra letölthető, vagy kinyomtatható kupont, amit ha standunkon a kiállítás ideje alatt bemutat és valamelyik termékünket megrendeli, annak vételárából 5% kedvezményt adunk!

Ha csak érdeklődésével tisztel meg bennünket és bemutatja a kupont egy sorsoláson vesz részt ahol PowerBankot nyerhet.

Hívjuk! Várjuk! Legyen a partnerünk!

(x)

 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Sekély és mély talajlazítók a gazdaságos növényter... Az ekéken túl, egyéb lazítók is segítik a gazdálkodókat a talaj megfelelő megmunkálásában. A sekély műveletekben a tárcsák, míg mélyebben a közép és m...
Az egyedi igényekre szabott gyártótevékenység a Me... Egy, a nyugat-európai multik által uralt versenyben, jó ár-érték arányú, tartós eszközeivel a Metalwolf Kft. biztos pontot jelent a mezőgazdasági esz...
A napraforgótermesztés folyamata a nemesítéstől a ... A szántóföldi növénytermesztés egyik legfontosabb kultúrája a napraforgó. Az olajnövény termésének sokféle felhasználása az étkezési, ipari, egészség...
A talajelőkészítés gépeinek karbantartása A talajelőkészítés a növénytermesztés egyik legfontosabb munkafolyamata, mely során a föld művelhető rétegét kívánják kiváló állapotba hozni a gazdál...
Gépek, művelőeszközök és gépészek – itt a fe... Az új esztendő első hónapjában is rendszeresen beszámoltunk a mezőgazdasági gépek világának újdonságairól, ajánlatairól és érdekességeiről. Volt szó ...
Nagyobb hasznot és jobb hatékonyságot hoz a magyar... A tavalyi, forgalom szempontjából átlagosnak mondható év hozta az elvártat az OMIKRON Kft. számára, a 2022-es viszont eddig hektikusan alakult a külf...