Hol bujkáltak eddig?

Három kivételes búza, három átlagon felüli teljesítmény, három felejthetetlen név. Az Agromag Kft. portfóliójából bemutatok három olyan búzafajtát, amellyel érdemes testközelből megismerkednie, és ha ezt megteszi, nem fogja megbánni.

Az alföldi fenegyerek hazai pályán verhetetlen

Érdemes a Valérról néhány szót szólni, már csak azért is, mert hazai nemesítésű fajtáról van szó és nagyon jól alkalmazkodik az Alföldön lassan megszokott időjárási anomáliákhoz. A 2017-es GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérletben az alföldi állomások termésátlagai alapján megelőzte a kísérletben szereplő, Magyarországon a legnagyobb szaporító területtel rendelkező fajtákat.

Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni a fajtáról!

A nagy termésnek mi a titka? – Lidka

Az Agromag Kft. bemutatósoraiban évről-évre megbízhatóan és kiemelkedő termésátlaggal szerepel a Lidka. Ez a fajta is különösképp az Alföldön érzi jól magát, a Bács-Kiskun megyei bemutatósort rendszerint megnyeri. Jánoshalmán 2015-ben 10,71 t/ha; Felsőszentivánon 2016-ban 10,46 t/ha; Jánoshalmán 2017-ben 9,24 t/ha és 2018-ban 8,2 t/ha termésátlaggal lett az első. Érdekli, hogy mi a titka? Kiváló a bokrosodó képessége és az állóképessége, emellett kiemelkedően jó a tápanyag-hasznosító képessége is. Egyaránt jól tűri a száraz és csapadékos évjáratot és jó betegség-ellenállósággal rendelkezik.

Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni a fajtáról!

Ön is vágja át a saját Gordiuszi csomóját!

Tapasztalatom szerint minden Termelő tud a saját gazdaságában olyan földterületet mutatni, ahova még nem találta meg a megfelelő búzafajtát, mert nem ideális a talaj a búzatermesztéshez vagy éppen betegségekkel terhelt a terület. Van az Agromag Kft. kínálatában egy olyan különleges fajta, amely a versenytársakhoz képest kimondottan az ilyen területeken nyújt kiemelkedő teljesítményt mind termésátlagban, mind minőségben. Ha Önnél is akad olyan terület, ahova már számos fajtát elvetett és egyik sem vált be, akkor mindenféleképpen próbálja ki a Gordiust és tegye sikeresebbé a búzatermesztését!

Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni a fajtáról, árajánlatot a lenti elérhetőségeken kívül itt kérhet!

Farkas-Csamangó Tamás
30/471-9874
www.agromag.hu

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Válasszon az Önhöz legközelebb álló fajtákból!... Válasszon az Önhöz legközelebb álló fajtákból, adja hozzá szakértelme legjavát, és betakarításkor ne csodálkozzon az átlagon felüli eredményeken! Nézz...
Tippek a sikeres szójatermesztéshez A hosszú évek során különböző okokból átalakult vetésszerkezetnek köszönhetően, mostanra a gabonafélék jelentős mértékben dominálnak a termesztésben. ...
Duplán jó duó Nem kell kompromisszumot kötnie! Vannak olyan búzafajták, amelyeknél a kiemelkedő termőképesség mellé megbízható malmi paraméterek társulnak. Az Agrom...
Végre a reflektorfényben? Érdekes végignézni egy értékesítési szezon során, hogy egy cég portfólióján belül melyik kukorica hibridek lesznek a felkapottak és melyek szorulnak ...
A legjobb szívvel ajánljuk Az Agromag Kft. szortimentjében található néhány olyan hibrid, ami egyes tulajdonságai miatt külön figyelmet érdemel. Nézzük, hogy a portfólióból mil...
Támogassa a növényei immunrendszerét Albittal Az Agromag Kft. forgalmaz egy olyan növénykondicionáló anyagot, amely támogatja a növényekben végbemenő pozitív hatású biológiai mechanizmusokat, ame...