A cukorrépánál, szójánál és burgonyánál is nagy dolgokra képes a Huminisz-technológia

A Huminisz Kft. a huminsavas növénykondicionálás egyik szakértője Magyarországon. Fontos feladatának tekinti, hogy a termelőket szakmailag hiteles információval lássa el a Huminisz-technológia hatásáról és hatékonyságáról. Termelőknél (nagyüzemi és kisüzemi), valamint kutatóintézetekben (kisparcellás) végzett kísérletekben az ország mintegy 50 helyszínén történik értékelés. Az üzemi tesztek terméseredményei áttekinthetők honlapunkon: http://www.huminisz.hu/eredmenyek.htm.

A Huminisz partner gazdaságainál beállított tesztek értékelésénél a többi kultúrához hasonlóan tömegnövekedést figyelhettünk meg a cukorrépa esetében is. A vizsgált paraméterek ebben az esetben kiegészültek a cukorfok (Brix fok) mérésével is, ami már a minőségre gyakorolt hatékonyságot igazolja. Ennél a tavaszi kultúránál a tapasztalataink és az eredmények is azt mutatják, hogy a növénykondicionálás és a növénytáplálás együttes alkalmazása vezet igazán eredményre.

A Huminisz technológia hatása a cukorrépa paramétereire (üzemi tesztek, 2017) – a kontroll terület (100%) arányában
A Huminisz technológia hatása a cukorrépa paramétereire (üzemi tesztek, 2017) – a kontroll terület (100%) arányában

A tolna-mözsi teszt eredménye azt mutatta, hogy a Huminisz kezelései 3%-kal nagyobb gyökérátmérőt, 5%-kal nagyobb gyökértömeget és 10%-kal nagyobb zöldtömeget eredményeztek a versenytárs technológiával szemben. A cukorfok 4%-kal volt magasabb a kezelt kontrollhoz képest.

2017-ben Tolna-Mözsön végzett üzemi teszt
2017-ben Tolna-Mözsön végzett üzemi teszt
Szója

A szója különlegessége, hogy a növény mellett a gyökerén szimbiózisban (kölcsönösen előnyös együttélés) élő nitrogénkötő baktériumok számára is megfelelő körülményeket kell teremteni a termesztéstechnológia egyes elemeivel. A gümők kialakulása ráadásul olyan folyamat, amelyben a növény a kezdeményező, tehát biostimulátorok alkalmazásával ez is befolyásolható. A Huminisz üzemi tesztjeinek értékelése során felfigyeltünk arra, hogy a Kondisol kezelés összefüggésbe hozható a kialakult gümők számával. (A grafikonon látható magas százalék (226%) csupán azt jelzi, hogy a kezelés valószínűleg hatással volt a kialakult gümőszámra, de további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy pontosan milyen mértékű növekedés várható el.) A 2018-as évben célirányos kísérletek beállításával igyekszünk ennek pontos körülményeit is meghatározni.

A 2017-ben elvégzett fenometriai mérések igazolták azt, hogy a szója rendkívül jól reagál a Huminisz-technológiára, azaz a növénykondicionálás és a növénytáplálás együttes technológiája mérhető és jelentős tömegnövekedést eredményez.

A Huminisz technológia hatására a kezelt szója tápanyaghasznosítása javul, ami többek között a zöldtömeg képen is jól látható növekedését okozza (Sárszentlőrinc, 2017)
A Huminisz technológia hatására a kezelt szója tápanyaghasznosítása javul, ami többek között a zöldtömeg képen is jól látható növekedését okozza
(Sárszentlőrinc, 2017)

Azokban az üzemi tesztekben, ahol partnereink a Huminisz-technológia gazdasági vetületét is vizsgálták, igen kedvező, akár közel 15-szörös megtérülést is tapasztaltak.

A Huminisz technológia hatása a szója különböző paramétereire (Üzemi tesztek, 2016 - 2017) - a kontroll terület eredményéhez (100%) viszonyítva
A Huminisz technológia hatása a szója különböző paramétereire (Üzemi tesztek, 2016 – 2017) – a kontroll terület eredményéhez (100%) viszonyítva

A Lajtamag Kft-nél beállított technológiai kísérletsorozat első évében (2017) született eredmények jelzik, hogy a növénykondicionálás és növénytáplálás a hozamok mellett a minőségi mutatók javításában is fontos technológiai elem, illetve bizonyítja a huminsavas biostimulátorok alkalmazásának létjogosultságát:

Huminisz-technológiai kísérlet szójában (Lajtamag Kft. 2017)
Huminisz-technológiai kísérlet szójában (Lajtamag Kft. 2017)

 

Vetőburgonya

Vetőburgonya termesztésben az alábbi üzemi kísérlet eredményei igazolják, hogy az általunk javasolt technológia használatával a többlet ráfordítás hektáronként 16-szorosan is megtérülhet.

Keszthely, Pannon Egyetem, Burgonyakutatási Központ, vetőburgonya-termesztésben, már lombzáródáskor látható a pozitív eltérés az állományban, 2016-ban.
Keszthely, Pannon Egyetem, Burgonyakutatási Központ, vetőburgonya-termesztésben, már lombzáródáskor látható a pozitív eltérés az állományban, 2016-ban.

Tovább a részletekre: www.huminisz.hu

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kiemelkedő eredmények őszi káposztarepcében és ősz... A Huminisz Kft. évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik a huminsavas növénykondicionálás területén. Cégünk a piac egyik meghatározó szereplőjeként font...
A tápanyagfelvétel aktivizálása a sikeresség zálog... A tavalyi év kedvező késő nyári és őszi időjárásának köszönhetően az őszi vetésű növények kellő fejlettségben indultak neki a télnek. Az ezt követően ...
Egy hihető ígéret: a Huminisz-technológia 11,5% tö... Nehéz a gazdálkodók dolga, ha az inputgyártók és -forgalmazók szédítő ígéretei között akar eligazodni. Mekkora termésnövekedés elérése a reális egy új...
A huminsavak menthetik meg a talajokat, a növények... A huminsavak jelentik a talajlakó mikroorganizmusok táplálékát, és ezáltal fokozzák azok aktivitását és szaporodását.  Nagyon fontos szerepet játszana...
Legális energiabomba a növényekre A növénykondícionáló termékek használatával lényegesen javul a növény vízfelvétele és vízhasznosítása. Egyrészt nagyobb lesz a gyökértömeg, másrészt k...
A Huminisz hozamnövelő eredményei kukoricában és n... A Huminisz Kft. évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik a huminsavas növénykondicionálás területén. A piac egyik meghatározó szereplőjeként fontos fela...