Paprikamagvak – majdnem mindent rendben talált a Nébih

Az idei vetési időszak után a hatóság nyilvánosságra hozta annak a tesztnek az eredményét, amelynek során a szezonban kiskereskedelmi forgalomban kapható tölteni való paprika-vetőmagvakat vizsgálta.

Akik februárban, március elején megvették és elvetették a boltokban kapható paprikamagvakat, nem csalódtak. Maga a mag rendben volt. A hatóság – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – is bevásárolt, és megvizsgált 23 fajta tölteni való paprikát.

Megvizsgálták: található-e a tételekben idegen, az adott paprikától eltérő fajú mag, illetve esetleges GMO-jelenlét
Megvizsgálták: található-e a tételekben idegen, az adott paprikától eltérő fajú mag, illetve esetleges GMO-jelenlét (Fotó: Pixabay)

Hetek kellettek, mire kikeltek

Persze a szakemberek sem tudták felgyorsítani az időt, az általuk vetett paprikáknak is hetek kellettek, mire kikeltek – tudósított róla Gazdanet rovatában a szabadfold.hu. Ezért a vetés általános kezdetét tekintve az információk néhány hetes csúszása indokolható volt.

Mostanra kiderült, hogy a Szupermenta-teszten megvizsgálták: található-e a tételekben idegen, az adott paprikától eltérő fajú mag, illetve esetleges GMO-jelenlét. A csírázóképesség és a tisztaság vizsgálata után az előbbi mutatókkal kapcsolatban mindent rendben találtak.

Magtömeg, darabszám

Néztek más értékmérőket, a kis tasakokon megígért magtömegre és darabszámra vonatkozókat is. No, itt már akadtak gondok. Hat mintánál a vetőmag tömege kevesebb volt a csomagoláson feltüntetettnél, egy esetben pedig a tényleges darabszám nem felelt meg a jelölésben szereplő adatoknak. A Nébih erről tájékoztatta az érintett vetőmag-forgalmazókat, a fogyasztóvédelmi hatóságnál pedig eljárás indítását kezdeményezte.

A hatóság úgyszintén ellenőrizte az alapvető termékinformáció meglétét, a zárt csomagolást, a származást, illetve más, a tasakon feltüntetett információknak való megfelelést, mint például a fajta megnevezését. E szempontok szerint mindent rendben találtak az ellenőrök.

Tarolt a Rédei

Mindezek alapján rangsort is felállítottak: az élen holtversenyben a Rédei Kertimag Amy és a Rédei Kertimag Szentesi piacos végzett. A második helyezést a Rédei Kertimag Fehér kos érte el, a harmadik pedig a Rédei Kertimag Hétvezér F1 lett.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Valóban mérgező anyagot tartalmazott a paprika Mint ahogyan azt már megírtuk, a Greenpeace vizsgálatot tartott hét magyarországi üzletláncban, ahol 12 féle paprikát vizsgáltak meg. A bevizsgált pap...
A sikeres palántanevelés titkai Sokan el sem gondolkodnak ezen, mondván, hogy a piacon életerős palántákat lehet venni nem is túl drágán, minek vesződni a palántaneveléssel? Pedig ni...
Divat lett a paprikatermesztés Úton-útfélen lehet manapság találkozni cserepes chilipaprikával, amelyek nem csak finomak, de dekoratívak is. Szépségüknek köszönhetően már nem feltét...
Október vége: ügyesen szinte minden tárolható!... Közeleg a november, a kertekben termett zöldségeket ideje tárolóba helyezni. Sőt, most sok mindent viszonylag olcsón lehet beszerezni, és ha nem kell ...
Ne késlekedjen, ideje elültetni a palántákat Beindult az élet a piacokon, egyre több magyar termék jelenik meg. Egyelőre az epret keresik és veszik is a legtöbben, de már a lecsónak való paprika ...
Nem kell már senkinek a TV paprika Szép évük van idén a paprikatermesztőknek az ágazatban dolgozók tapasztalatai szerint. Minőségben és mennyiségben is jobb szezonban bíznak, mint taval...