Több tízezer hektár álló gabonát gyújtottak fel a háború miatt

Jó termésre számítottak idén a szíriai és iraki gazdák. Annyi eső esett, amennyi már generációk óta nem. A búza- és az árpamezők remek állapotban voltak, ez pedig új reményt is adott a háború sújtotta országok termelőinek. A biztató kilátásoknak azonban tomboló tüzek vetettek véget, felgyújtották az életet és élelmet jelentő táblákat. A tűzvészért a legyőzött Iszlám Állam katonái, az elfoglalt területeken a szír hadsereg egyaránt felelőssé tehető. Több tízezer hektár álló gabona veszett oda, a gazdák tehetetlenek és elkeseredettek. […]

Tovább…

Share Button

Már nem csak a hatóság kezében a vetőmag-minősítés: átruházhatóak a jogkörök

Az Európai Unió rendelkezéseit figyelembe véve és azzal összhangban egy agrárminisztériumi rendelettel módosították a vetőmag-minősítésre vonatkozó szabályokat Magyarországon. Ennek értelmében a továbbiakban hatósági felügyelet mellett végezhető vetőmag-minősítés, mivel ennek a folyamatnak egyes tevékenységeit átruházott jogkörben tehetik meg az erre feljogosított szakemberek. A továbbiakban Magyarországon is egyszerűsített, az unióban már alkalmazott eljárásban minősíthető vetőmag. […]

Tovább…

Share Button

A LEADER-pályázatok, amiket felfüggesztettek

A LEADER – Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása pályázat a helyi szereplők térségen kívüli kapcsolatrendszerének fejlesztésével, új megoldások kialakításának ösztönzésével segíti a vidéki térségek problémáinak megoldását. Teszi mindezt a térségközi és nemzetközi együttműködési projektek megvalósítása érdekében. Anyagunkban összegyűjtöttük, melyik LEADER-pályázatok és mikortól nem érhetőek már el. […]

Tovább…

Share Button

Kiváló minőséget garantáló, kétszintű védjegyrendszer készül a magyar élelmiszerekre

A biztonságos élelmiszer alapelvárás lett, azonban az utóbbi időben megnőtt a kereslet a hazai, minőségi termékek iránt. A védjegyekkel túlzsúfolt piacon viszont a magyar vásárlóknak szükségük van segítségre. Ezért igény van egy olyan, élelmiszereket jelölő védjegy létrehozására, mely a vásárlók felé hiteles és valódi garanciát biztosít. Egy egyértelmű jelképre, ami a kiemelkedően magas minőségű élelmiszereket megkülönbözteti a piaci kínálatban szereplő más termékektől – mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a védjegybemutató sajtótájékoztatón. […]

Tovább…

Share Button

A hatalmas kereslet ellenére véget érhet a prosecco sikertörténete

A prosecco egyrészről óriási gazdasági siker: az olasz borászatok akkora növekedést éltek át az utóbbi években, hogy alig győzik a termelést. Évente 446 millió palack proseccót dobnak piacra, ebből 90 milliót exportálnak, főleg Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba. Ám a sikertörténetnek van árnyoldala is: a Padovai Egyetem tanulmánya szerint évente 400 millió kilogramm értékes termőföld erózióját okozza a proseccóhoz szükséges szőlő termesztése. […]

Tovább…

Share Button

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény, a falusi CSOK részletei

A falusi családi otthonteremtési kedvezménynek, azaz falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére. A lehetőség érvényes a tanyákra is. Összefoglaltuk, mire érdemes figyelni az igénylés előtt. […]

Tovább…

Share Button

Bajban a magyar konzervuborka: már a hazai piacot sem tudják ellátni a gazdák

Már nem tudják ellátni a gazdák a Magyarországon termesztett konzervuborkával a hazai piacot, emiatt az egyre több importra szorul. Jelenleg mintegy 400 hektáron termesztenek konzervuborkát Magyarországon, ez a szám azonban évről évre csökken, ami a munkaerőhiány folyamatos növekedésének eredménye. Ahhoz ugyanis, hogy a termelőknek megérje uborkát termeszteni, szinte minden nap szedni kellene a terméseket. A legdrágábban ugyanis a legkisebb, 1-3, illetve 3-6 centiméteres uborkák adhatók el. […]

Tovább…

Share Button

Az EU-ban Magyarországon van az egyik legnagyobb méhsűrűség

Magyarország számára kiemelt fontosságú mind a vadon élő beporzó rovarok, mind pedig a mézelő méhek védelme – jelentette ki Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a V4 országok környezetvédelmi vezetőinek a biodiverzitás védelméről folytatott megbeszélésen. A szlovákiai Tatranska Lomnicaban tartott rendezvényen elhangzott, hogy hazánk élen jár a vadon élő beporzó fajok jogi megóvásában. Már 1988-ban védelem alá került az első vadméhfaj, ezt 2008-ban további tizenkettő követte. Magyarországon hozzávetőlegesen 12 háziméh család jut egy négyzetkilométerre, ez az Európai Unió tagállamai közül az egyik legnagyobb „méhsűrűség”. Ezért is fontos a magyar méhvédelem. […]

Tovább…

Share Button