Őstermelők figyelem! Közeleg a végső határidő!

Január elsejével az illetékes hatóság korszerű, elektronikus kártya alapú őstermelői igazolványt vezetett be a régi, papír alapú helyett. Az új igazolványok kiállítása folyamatosan kérhető, azonban akiknek 2015. december 31-én vesztette érvényét a régi igazolványuk, most kötelesek kiváltani az újat.

Azok a gazdák, akik 2013-ban váltották ki az őstermelői igazolványukat, most kötelesek kiváltani az új, kártya alapú igazolványt, ugyanis ha ezt nem teszik meg március 20-ig, megszűnik az őstermelői státuszuk. Rajtuk kívül azokra a gazdákra is vonatkozik ez a dátum, akiknek ugyan még érvényes az igazolványuk, de az értékesítési betétlapjuk már érvényét vesztette.

Újabb plasztik igazolvány kerül az emberek pénztárcájába, ezúttal őstermelői igazolvány néven (Fotó: kolcseytv.hu)
Újabb plasztik igazolvány kerül az emberek pénztárcájába, ezúttal őstermelői igazolvány néven (Fotó: kolcseytv.hu)

 

A többi gazda is kérheti az új kártyára történő áttérést, de őket jelen pillanatban határidő még nem fenyegeti. Az igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést, az új igazolványok kiadását, érvényesítését, módosítását továbbra is az ügyfél állandó lakhelyén illetékes falugazdász végzi. Az új kártyákra történő áttérés díjmentes!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Őstermelők figyelem! Januártól új őstermelői igazo... 2015. január elsejétől új őstermelői igazolvánnyal kell rendelkeznie minden őstermelőnek, ezért a NAK arra kéri az érintetteket, hogy még 2014. decemb...
Aktuális az őstermelői igazolványok cseréje A Földművelésügyi Minisztérium (FM) felhívja a gazdák figyelmét, hogy a 2013. január elsejét megelőzően kiváltott igazolványok folyamatos cseréjének u...
Változnak az agrártámogatások és a kamara szabálya... A napokban módosította az Országgyűlés a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működéséről szóló törvényt. Pontosításra került...
Hogyan lesz őstermelői igazolványunk Elsőként annyit érdemes tudni, hogy 2014. január 1-től a falugazdászok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához kerültek, mely az őstermelői igazolvány kiad...
Hogyan adóznak az őstermelők? Nyakunkon az adóbevallás beküldésének határideje, így mai cikkünkben összeszedtük, hogy az őstermelőkre milyen szabályok vonatkoznak az adózás terén! ...
Országos ellenőrzés – célpontban az őstermel... A megyei kormányhivatalok földművelésügyi szakemberei országos ellenőrzést tartottak az őstermelők körében. A vizsgálatok során kiemelt figyelmet ford...