Öntöznének a gazdák, ha lenne rá lehetőségük

Jelen pillanatban 130 ezer hektáron tudnak a gazdák öntözés mellett növénytermesztéssel foglalkozni, de ez még nem ideális. Egyre több öntözési igénnyel fordulnak a gazdák az illetékes hivatalok felé. Az újonnan beérkező vízigényekkel együtt összesen 330 ezer hektárt szeretnének öntözni a növénytermesztők. Kérdés, mennyire lesz lehetőség?

Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója azt követően számolt be az eredményekről, hogy március végén befejeződött a mezőgazdasági célú öntözési igények felmérése, amelyet a Földművelésügyi Minisztériummal (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK), valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézettel (AKI) közösen végzett el az OVF.

A vizsgálat ideje alatt 5763 vízigényt regisztráltak az e célra létrehozott webes felületen; az igényelt víz mennyisége elérte a 414,8 millió köbmétert, az újonnan öntözni kívánt terület nagysága pedig mintegy 230 ezer hektárra rúgott – mondta a főigazgató.
Somlyódi Balázs kitért rá: a lehetőségeket figyelembe véve 2060 vízigény elégíthető ki, az összes igény mintegy 36 százaléka. Az adható vízmennyiség 124,75 millió köbméter, az összes igény 30 százaléka. Az öntözhető terület nagysága 72 286 hektár, az igényelt terület 31 százaléka.

Közölte: a felmérés során az AKI mintegy 4000 kérdőívet dolgozott fel. Ebből kiderült, hogy a megkérdezett gazdák 48 százaléka öntözi mezőgazdasági területét vagy tervezi az öntözést. Azok a gazdálkodók, aki nem öntöznek – mintegy harmada a megkérdezetteknek -, zömmel azért nem teszik, mert nincs rá anyagi fedezetük.

A főigazgató beszélt arról is, hogy a vízügyi munkában továbbra is az árvízvédelem kapja a legnagyobb hangsúlyt, de az öntözési lehetőségek fejlesztésére is terveznek forrásokat bevonni. Hozzátette, az igényfelmérést pontosítani kell, és egy új kiértékelést kell majd elvégezni, hogy a tényleges fejlesztési irányokat meg lehessen határozni a mezőgazdasági területek öntözésében.

Utalt arra is, hogy a belvízi kataszter elkészítését célzó vízügyi projekt a nyár közepén zárul le. A projekt keretében a vízügyi szakemberek meg kívánják ismerni a mintegy 28 ezer kilométernyi belvízi csatorna és a rajtuk lévő, valamint hozzájuk kapcsolódó műtárgyak – például a vízátemelő berendezések – állapotát.

A képviselők az ülésen elmondták, fontos az öntözés fejlesztése, de ugyanilyen fontos a belvíz elleni védekezés is. Ez utóbbi fontosságára Farkas Sándor (Fidesz), míg az előbbi témára – különösen a Duna-Tiszaközi hátság vízpótlásának szükségességére – Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke hívta fel a figyelmet.

Somlyódy Balázs jelezte: most már Magyarországon vannak olyan évek, amikor az aszály, a belvíz és az árvíz egy térségben egyszerre fordul elő. Ezekre pedig fel kell készülni. Ezt a felkészülést szolgálja a vízügyi ágazat készülő stratégiája a Kvassay Jenő Terv, amit az év végén terjesztenek a kormány elé. Folyik a vízgyűjtő terv felülvizsgálata is – amit a víz keretirányelvnek való megfeleltetés tett szükségessé.
Képviselői kérdésre válaszolva a főigazgató közölte: Magyarországon vízjogi engedéllyel 1991-ben 360 ezer hektár rendelkezett, most pedig ez 223 ezer hektár, amiből mintegy 130 ezer hektárt öntöznek. (A vízjogi engedély az öntözéshez szükséges.)

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...