Az új agrárminiszter, Nagy István a Magyar Időknek adott interjújában elmondta, hogy jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az öntözésfejlesztés, a közös osztatlan földtulajdon felszámolása, a piaci folyamatokból adódó gazdálkodói kockázatok mérséklése terén. A tárcavezető a fiatalokra is számít, így azért is dolgozik, hogy a falu ne a múltat, hanem a biztos megélhetést nyújtó jövőt jelentse az ifjabb generációnak.
A Földművelésügyi Minisztériumból Agrárminisztérium lett, a leköszönő Fazekas Sándor helyett Nagy István vezeti az agrártárcát. Az új agrárminiszter a Magyar Idők kérdéseire válaszolt, ebből az interjúból közlünk részleteket.
Eddig parlamenti államtitkárként dolgozott a minisztériumnál, így jól ráláthatott a tárca irányítására is. Miben lesz más az ön által vezetett minisztérium?
Azzal, hogy visszakaptuk a vidékfejlesztés feladatkörét, mindaz, ami a vidéki életet meghatározza, az agrártárcánál összpontosulhat. Emellett egyértelműen zöld minisztériumot szeretnék kialakítani. Ezért önálló környezetvédelmi államtitkárságot hozunk létre, amelyben külön helyettes államtitkár felel majd a környezetügyért és a természetvédelemért. Ami a klasszikus mezőgazdasági vonalat illeti, a következő ciklusban a versenyképesség növelése és a piacra jutást segítő szemlélet határozza meg a munkánkat.
Milyen változásra számíthatnak a gazdálkodók a pályázatok elbírálásánál és a kifizetéseknél?
Nagy előrelépést szeretnénk elérni, alaposan lerövidítve a döntéshozatali folyamatokat. Erre van mód, hiszen számos kötelező egyeztetési utat megspórolunk azzal, hogy egy szervezeti egység alá kerül az agrárium és a vidékfejlesztés. A támogatói döntések zöme már megszületett, az érintettek a kifizetési kérelmek elbírálására várnak. Ezt kell most felgyorsítani.
Ugyan még javában tart az aktuális európai uniós támogatási ciklus, sokan mégis azt találgatják, mi jön az új évtizedben. Milyen tervekkel vág neki a tárgyalásoknak?
Számtalan találgatás van a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjével kapcsolatban, azonban arra kérek mindenkit, hogy ne essen kétségbe. Ez az időszak az ötletelésről szól, de ahogy telik az idő, úgy válnak egyre világosabbá az irányok. A célunk az, hogy megőrizzük az erős, két pilléren alapuló támogatáspolitikát. Azt szeretnénk elérni, hogy néhány egyszerűsítéssel, a rendszer finomításával a fiatalokra nagyobb hangsúlyt helyező program határozza meg a következő ciklust.
A bizottsági meghallgatásán számos stratégiai kérdést vetett fel, amelyre az előttünk álló években választ kell találni. Ezek egyike az öntözés fejlesztése. Mire lehet számítani?
Nagyon összetett problémáról van szó. A felszín alatti vizek felhasználását komoly vita övezi. Éppen ezért a felszíni vizeink hasznosításával kell kezdenünk a munkát. Mindaddig ugyanis, amíg több vizet engedünk ki az országból, mint amennyi befolyik, erkölcsi jogunk van az ebből adódó különbséget öntözésre fordítani. Jelenleg alig 85 ezer hektárt öntözünk, holott a meglévő csatornahálózat elvileg több mint 200 ezer hektárt tudna ellátni. Azzal, hogy az elhanyagolt, zavaros tulajdonosi hátterű csatornák helyzetét rendezzük, és kialakítjuk a rendszer működésének jogi hátterét, máris megháromszorozhatjuk az öntözött terület nagyságát. A megvalósítás időszaka alatt pedig rendezhetjük a kútfúrással kapcsolatos vitákat.
Milyen konkrét intézkedések várhatóak?
A tavaszi áradáskor, amikor a nagy vizek megérkeznek, el kell tárolni a vizet, hogy nyári aszály idején abból öntözni tudjuk a földeket. Ezt nem ússzuk meg tározók építése nélkül, a jelenlegi kapacitásokat bővíteni kell. Mintaprojekteket indítunk, egy-egy jól lehatárolt térséget kiválasztva, 15-20 ezer hektárt lefedve építjük ki a rendszert. Ezzel a gazdálkodóknak is be tudjuk mutatni, hogy hogyan működik az öntözés és milyen előnyei vannak. Ezek a tapasztalatok pedig segítik az országos hálózat kialakítását.
Sok helyen éppen a termelők közötti egyezség hiánya gátolja a fejlesztéseket. Hogyan lehet feloldani az ellentéteket?
A saját érdek erős motiváció. A gazdálkodókat szövetségbe hívjuk, a mintaprojektek eredményeit bemutatva is arra ösztönözzük őket, hogy fogjanak össze, alkossanak olyan közösségeket, amelyekben egy-egy terület öntözését meg tudják valósítani. Öntözés nélkül ugyanis a jövőben nem lehet versenyképesen, eredményesen gazdálkodni.
Az együttműködés más formáira is nagy szükség lenne, a termelők azonban mégsem hajlandóak a közös munkára. Milyen lépésekkel ösztönöznék őket az összefogásra?
Az integrációt nem lehet megkerülni a jövőben, ez a versenyképes termelés alapja. A termelők ma még félnek ettől. Meg kell értetni a gazdákkal, hogy az önkéntes alapon működő összefogás a legkisebbek érdeke. Hiszen épp ők azok, akik méretüknél fogva hátrányt szenvednek a piacon. A cél, hogy minden megtermelt árunak helyet találjunk, erre azonban csak akkor van esély, ha termelői csoportokba tömörülve, nagy mennyiségben, azonos címke alatt, megfelelő minőségben tudnak szállítani a gazdák.
Ezzel csökkenthető a gazdák kiszolgáltatottsága is?
A piacon nagyon kiegyenlítetlenek a viszonyok. A feldolgozók és a kereskedők is előre meghatározott árréssel dolgoznak, a termelőnek viszont viselnie kell minden kockázatot. Egy gazdálkodó soha nem tudhatja, hogy végül önköltségi ár alatt, vagy felett tudja-e eladni a termékét. Ezen sürgősen változtatni kell. Ha a már említett termelői csoportok összefogásának eredményeként saját feldolgozóegységgel rendelkeznek, máris kiszámíthatóbb lesz a gazdálkodás. Az így felhalmozott tőkének köszönhetően pedig végül – húszéves távlatban egyáltalán nem megvalósíthatatlan célként – a kiskereskedelem is termelői kézbe kerülhet. Egy gazdálkodó akkor lesz igazán biztonságban, ha nemcsak a termelésből származó bevételből, hanem a feldolgozásból és az értékesítésből fakadó jövedelemből is részesülhet.
Az ágazat fejlődésének egyik legnagyobb akadálya, hogy alig van munkaerő vidéken. Milyen intézkedésekkel lehetne rábírni az embereket, hogy a kényelmes közmunka helyett a mezőgazdasági foglalkoztatást válasszák?
Az agráriumban legalább 50 ezer emberre lenne szükség ahhoz, hogy a gazdaságok működőképesek legyenek, míg a közmunkaprogramban 150 ezren vesznek részt. A probléma az, hogy egyelőre főként szezonális munkát kínálnak a termelők, míg a közmunka a téli szezonban is jövedelmet biztosít. A következő hónapokban meg kell találnunk azokat az ösztönzőket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a gazdálkodók egész éves elfoglaltságot tudjanak nyújtani az embereiknek. Ez nyilván a gazdálkodók részéről is áldozatokat követel. Meg kell érteniük, hogy a többletköltségek ellenére akkor járnak jobban, ha egész évben stabil, felkészült munkaerő segíti a gazdaság működését.
A munkaerőhiány megkerülhetetlen kérdése a szakmai utánpótlás. Milyen eszközökkel lehet a fiatalokat megnyerni a mezőgazdaságnak?
Ha a fiatalok elmennek vidékről, mert az informatika, a műszaki világ, az ipar, a kereskedelem nagyobb vonzerőt jelent, mint a mezőgazdaság, akkor az ágazat hosszú távon bukásra van ítélve. Létkérdés, hogy meg tudjuk szólítani a fiatalokat, ezért az oktatásban nagyfokú változásra van szükség. Azt nem engedhetjük meg, hogy a falu elöregedjen, hogy a fiatalok máshol keressenek boldogulást, és úgy gondolják, a falu a múlt. Azon dolgozunk, hogy a falu mindenki számára a jövőt jelentse.
Évtizedek óta az ágazat egyik legnagyobb problémája a közös osztatlan földtulajdon. Számos kísérletet tettek elődei arra, hogy felszámolják, de átütő sikert nem értek el. Mire készülnek ezen a területen?
A tárca egyik fontos feladatvállalása az egészséges birtokszerkezet kialakítása. Ma közel egymillió hektárt érint ez a probléma, az öröklési rend miatt pedig minden nappal tovább nő ez a szám. Ez a régi átok olyan visszafogó erőt jelent, ami a versenyképességünket veszélyezteti. Az elmúlt évtizedek meddő próbálkozásai után most úgy érzem, hogy a törvényhozásban is megvan a kellő erő ahhoz, hogy végre pontot tegyünk erre a kérdésre. A tulajdonjog védelmét és az öröklési szabályokat figyelembe véve olyan jogszabályi környezetet kell kialakítani, ami lehetővé teszi, hogy az állam elővásárlóként vagy felvásárlóként megszerezze azokat a területeket – s később továbbadja –, amelyeknek nem ismerjük a gazdáját. Emellett meg kell határozni, hogy mi az a legkisebb birtokméret, ami már nem osztható tovább. Tarthatatlan az a helyzet, hogy egy-egy pár hektáros parcellán 800 tulajdonos osztozzon.
