Önfenntartó lenne a homoktövis feldolgozó szövetkezet

Bővítik a homoktövis-feldolgozó üzem gépeinek kapacitását Jászszentandráson. Ehhez a Belügyminisztérium pályázatán elnyert mintegy 10 millió forintos támogatást használják fel. A jelenleg 6 főt foglalkoztató szövetkezet a dolgozóinak béréhez is belügyminisztériumi pályázaton nyert támogatást, de fokozatosan egyre nagyobb arányban szeretnék a béreket saját bevételeikből kifizetni. A homoktövis feldolgozó szövetkezet idővel a munkatársak számát is növelné.

A Szoljon.hu oldal írt cikket a témáról, ezt az anyagot szemléztük. Szabó László polgármester elmondta, hogy korábban a közfoglalkoztatás keretében helyben megtermelt homoktövisbogyók feldolgozására hoztak létre egy szociális szövetkezetet.

A homoktövis feldolgozó szövetkezet az önállósodás felé tart - képünk illusztráció
A homoktövis feldolgozó szövetkezet az önállósodás felé tart – képünk illusztráció

A szociális üzemben szörpöt, gyümölcslevet, gyümölcsteát, illetve a sütéshez használható gyümölcsőrleményt is előállítanak. A polgármester elmondta, hogy egyre több helyen szeretnék bemutatni a községben készített természetes eredetű homoktövises termékeket. A hosszú távú cél pedig az, hogy a szövetkezet önellátóvá válásával megőrizzék a létrehozott munkahelyeket, idővel pedig bővítsék a szövetkezet üzemének dolgozói létszámát – írja a Szoljon.hu.

Termesztés hobbicélból

Amennyiben csak kertünkben kívánunk néhány példányt nevelni, a termesztés metódusa nagymértékben hasonlít a szántóföldi termesztéshez. Szintén homokos, laza talajon, a kert legnaposabb részébe ültessük a kiválasztott növényeket. Itt is fontos, hogy a porzós és termős virágok külön-külön növényen vannak, így minimum egy hím és egy nőivarú dugványt kell beszereznünk, de a szakkönyvek szerint zártkerti termesztés esetén 4 nőivarú növény mellé 1 hímivarút kell telepíteni.

Az ültető gödör mérete 40*40*40 cm legyen, melyet 3-4 kg érett szarvasmarhatrágyával, talajfertőtlenítővel, szuperfoszfáttal és kálium-szulfáttal töltsük fel, majd takarjuk 10 cm földdel és öntözzük be 8-10 liter vízzel. Pár napig hagyjuk ülepedni, majd 20-25 cm mélyre helyezzük le a dugványokat.

A bogyókból házilag leggyakrabban teát, szörpöt, lekvárt, kompótot és aszalványt készítenek. A mézágyban, mélyhűtőben eltartott bogyó finom csemege és gazdag vitaminforrás télen. Korábban ebben az anyagunkban írtunk arról, hogyan termeszthet homoktövist.

A homoktövis élettani szerepe

A bogyós gyümölcsök között kiemelkedően magas a tápértéke és a vitamintartalma. Pozitív hatással van az immunrendszerre, növeli a szervezet védekezőképességét. Megfázásos megbetegedések esetén magas C-vitamin-tartalmának köszönhetően praktikus természetes gyógyszer lehet. Zsíroldó hatású, fokozza az anyagcserét is. Csökkenti a vér koleszterinszintjét, s így lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A homoktövis is lehet beteg Ezt a növényt úgy ismerjük, hogy nagy tűrőképességű, ellenálló képességű és nincs kártevője, betegsége. Nagyobb részt igaz is ez a megállapítás, azonb...
Hogyan termesszünk homoktövist? A homoktövis hazánkban alapvetően egy vadonélő faj és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A bogyótermés fogyasztása betegségek megelőzésére és bizony...
Ökotermés: néhány ötletes növény Februárban a kertészkedő ember valamelyik hosszú estén leül az asztala mellé és összeírja, hogy milyen anyagokra, eszközökre lesz szüksége, ha az időj...
2,5 millió forintos haszon hektáronként – fe... Kétszer annyi hasznot hoz, mint egy szántóföldi zöldség, igaz, az első szüretre 4 évet kell várni. Utána azonban 20-25 éven át számíthatunk homoktövis...
Nagyot kaszálhatnak a homoktövis betakarítása után... Az elmúlt év homoktövis-terméseinek többszörösét takarították be Gyomaendrődön az önkormányzat közfoglalkoztatási programban létrehozott ültetvényeir...
Szúrós és kockázatos kihívás a homoktövis termeszt... Homoktövis termesztésébe kezdett egy kis, családi ökogazdaság Csongrád megyében, Kistelek közelében. A gazdálkodó házaspár Gödöllőn, a Szent István E...