Ömlik az import műtrágya Európába, a KAP stratégiai terv pedig csökkentené a felhasználást

Kilenc éves csúcsra emelkedett az Európába irányuló amerikai műtrágyaexport 2022. augusztusában. Az alacsonyabb energiaköltségek miatt a tengerentúli gyártók jelentős versenyelőnyre tettek szert. Az amerikai statisztikai hivatal november elsején közzétett adatai szerint augusztusban az európai vevők 370 ezer tonna műtrágyát vásároltak amerikai gyártóktól, amely duplája az előző évinek. Az import megugrása annak is köszönhető, hogy az európai vevők magasabb árat kínáltak a műtrágyáért, ezzel kiszorították az amerikai és ázsiai vásárlókat a piacról.

A jelentés szerint Európában az ukrajnai háború következtében megugró gázárak miatt megnövekedtek a gyártók költségei, sok termelő felfüggesztette működését. Az adatokból nem derült ki, hogy az Egyesült Államok – a világ harmadik legnagyobb exportőre – készletekből, vagy a termelési kapacitások emeléséből fedezte a megugró európai szükségleteket – írta az MTI közleménye.

Kilenc éves csúcsra emelkedett az Európába irányuló amerikai műtrágya export 2022. augusztusában, aminek eredményeképpen az alacsonyabb energiaköltségek miatt a tengerentúli gyártók jelentős versenyelőnyre tettek szert - Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa
Kilenc éves csúcsra emelkedett az Európába irányuló amerikai műtrágya export 2022. augusztusában, aminek eredményeképpen az alacsonyabb energiaköltségek miatt a tengerentúli gyártók jelentős versenyelőnyre tettek szert – Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa

Az EU elfogadta Magyarország közös agrárpolitikára vonatkozó 8,4 milliárd eurós stratégiai tervét

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója Brüsszelből jelentette, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarországnak a közös uniós agrárpolitika (KAP) 2023 és 2027 közötti időszakára vonatkozó, 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forint) stratégiai tervét – adott hírt róla a brüsszeli testület.

Az uniós bizottsági közlemény kiemelte, az elfogadott stratégiai terv szerint Magyarország a rendelkezésére álló összegből legkevesebb 2 milliárd eurót fordít majd zöld programokra, valamint környezetvédelmi és éghajlati célokra, 186 millió eurót pedig a gazdálkodók tevékenységének támogatására és méltányos jövedelmük biztosítására. Indoklásában az Európai Bizottság azt írta: a magyar terv elfogadásához az vezetett, hogy a pénzügyi támogatás igazságosabb elosztására irányuló intézkedések széles skáláját kínálja, továbbá legkevesebb 8800 fiatal gazda tevékenységének indulását kívánja támogatni, és prioritásai között szerepel mintegy 7700 már működő gazdaság korszerűsítése is.

Közölték továbbá, hogy Magyarország a vidékfejlesztési költségvetés 38 százalékát agrár-környezetvédelmi intézkedések megvalósítására, 8 százalékát az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére, 5 százalékát pedig a 162 631 hektáron elterülő Natura 2000 uniós program alá tartozó területek védelmére fogja fordítani. Magyarország továbbá azt is vállalta, hogy 2027-re megkettőzi az ökológiai gazdálkodásra szánt terület nagyságát – emelték ki.

Műtrágya és vidékfejlesztés az új KAP-ban

A témához kapcsolódóan azt is közölték, hogy a tervezett magyar programok hozzájárulnak a fenntartható tápanyag-gazdálkodáshoz, valamint a műtrágyahasználat és az ammóniakibocsátás csökkentéséhez.

A Science lapban közölt “Nitrogen Fertilizer” című, angol nyelvű összefoglalóban érdemes elolvasni a részleteket, itt.

További fejlesztések és új KAP részletek

A vidékfejlesztési intézkedések pedig segíteni fogják a helyi kézművesség és kisipar fejlesztését, a helyi mikro- és kisvállalkozások gazdasági tevékenységeinek megerősítését, valamint a helyi ökoturizmus és a helyi gasztronómiai és kulturális fesztiválok fellendítését. A vidéki lakosság mintegy 30 százaléka részesül majd a jobban hozzáférhető szolgáltatások előnyeiből, és a terv által támogatott projektek legalább 7 ezer új munkahelyet teremtenek majd – indokolta döntését az uniós bizottság.

A január 1-én induló új, 2023-2027 közötti időszakra szóló közös agrárpolitika (KAP) célja, hogy alakítsa és segítse a fenntartható, ellenállóképes és modern európai mezőgazdasági ágazatra való átállást. Megvalósulása az élelmezésbiztonság és a mezőgazdasági termelők sarokköve lesz az Európai Unióban – közölték.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...