Ömlik a pénz és a víz is: évente 17 milliárd forint jut öntözésfejlesztésre

További nemzeti forrásokat különített el öntözésfejlesztés megvalósítására a kormány, illetve konkrét feladatokat határozott meg azzal kapcsolatban. A 2017 végén megjelent öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat előírta többek között az öntözési kataszter készítését. Annak részeként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a felszíni vízzel jelenleg kielégíthető hatásterületen végzett el vízigény-felmérést: ennek során a gazdálkodók közel 300 ezer hektár öntözésére jeleztek új igényt.

A fentiekhez kapcsolódóan jelent meg 2018 őszén a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztésről szóló – a végrehajtási tervnek minősülő – kormányhatározat. Ez 2020-tól 2030-ig évente évente 17 milliárd forint keretet biztosít az öntözésfejlesztési stratégia megvalósítására. Ez elsősorban a vízkeresleti oldal fejlesztését biztosítja, többek között közel 100 beruházás előirányzásával és további feladatok meghatározásával.

Évente 17 milliárdnyi pénz jut az öntözésfejlesztés megvalósítására 2020-tól 2030-ig
Évente 17 milliárdnyi pénz jut az öntözésfejlesztés megvalósítására 2020-tól 2030-ig

Ezeken túl a kormány többletforrást is biztosított az öntözési célt szolgáló feladatok és fejlesztések végrehajtásához. 2019-ben közel félmilliárd forintból jöhet létre az öntözési ügynökség – működésére pedig 2020-tól további évi 300 milliót kell biztosítani –, továbbá feladat lesz az öntözési ügynökségre vonatkozó és az önkéntes termelői öntözési közösségek működését segítő részletes szakmai koncepció létrehozása – írta a NAK sajtóközleménye.

Közel 34 milliárd forint jut az eredményes működést támogató infrastrukturális-, eszköz- és humánerőforrás-hiány megoldására. Nagyjából 600 millió forintból mérik fel az állami főműveket és a mezőgazdasági földterületek között elhelyezkedő helyi érdekeltségű közcélú vízilétesítményeket. További feladat az állami tulajdonban lévő, öntözési célra felhasználható vízgazdálkodási rendszerek közé beékelődő, nem állami tulajdonú csatornaszakaszok felmérése. Valamint az aszálykár-elhárítási rendszernek a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszerbe önálló pillérként beépítési lehetőségének megvizsgálását is tervezik.

Az öntözésfejlesztés központja Szarvas lesz

Mintegy 300 millió forint többlet jut egy Szarvason kialakítandó öntözésfejlesztési bemutatógazdaság és képzési központ kialakítására. Ez a Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ együttműködésével jöhet létre. Ezeken túl lesz még forrás a közép- és a felsőfokú képzéshez kapcsolódó, a mezőgazdasági vízgazdálkodási képzési és ösztöndíjas program kidolgozására, valamint a talaj- és vízgazdálkodási kutatási és innovációs tématerület Innovációs és Kutatási Alapból támogathatóságának a megvizsgálására.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Vége a tűzgyújtási tilalomnak! A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali hatállyal feloldotta az erdőkre és fásításokra, valamint az azok melletti területekre július 3-tól elrend...
49,5 milliárd forint érkezik öntözésfejlesztésre... Mától lehet benyújtani a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésére kiírt pályázatokat. A keretösszeg nem, azonban egyéb feltételek változtak a kiírás...
Változás: legálisak lehetnek a jogtalanul létesíte... Jó híreket kaptak azok a kúttulajdonosok, akik 2016. június 4-e előtt létesítettek engedély nélkül kutakat. Egy jogszabályváltozás miatt ugyanis lehet...
Négyszer annyi területet öntöznének, mint most... Az öntözés fejlesztését célzó stratégia megalkotását tervezi a Belügyminisztérium (BM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) bevonásával, együttműködv...
Vízhiány még épp nincs a mezőgazdaságban a korábbi... Nyáron a csapadékhiány miatt az átlagos időjárású évekhez viszonyítva idén másfélszer több vizet használtak fel az Alföld középső vidékein gazdálkodók...