Olyan jó lett a búza, hogy komoly fejfájást okoz

A prognózis valósággá vált. Bár sokan kételkedtek benne, végül mégis annyi búza termett idén hazánkban és a mostani állás szerint annyi fog a világban is, ami az árakat jó időre a mélybe nyomja. Ennek megfelelően a Magro Gabonaindex (MGX) értéke is 8500 pont környékén állt július végén. A rekord közeli terméseredmények szerte a világban tényleges globális rekordot eredményezhetnek.

Igen jó lett idén a búzatermés az országban mind a mennyiséget, mind a minőséget tekintve. Bár végleges adatok még nincsenek, az összvolumen meghaladja majd az 5 millió tonnát. Ennek mintegy 40 százaléka lett étkezési minőségű. Bár korábban még ennél is jobbak voltak a kilátások, a július végi esők sok helyen lerontották a minőséget.

A piac már jó előre – július elején – beárazta ezt a mennyiséget és mivel meglepetés végül nem lett, maradtak az igen alacsony árak. Augusztusi lejáratra 40,5 ezer forintért lehetett július végén lekötni a malmi búzát a BÉT-en és a takarmánybúza ára sem maradt el ettől sokkal.

A Magro.hu fizikai piacának prompt árai a malmi minőség esetében megegyeznek a tőzsdei árral, de a takarmánybúza esetén inkább a 30 ezer forintot közelítik, ami már a megtérülést is kérdésessé teszi.

Júliusban Párizsban jelentősen felfelé mozgott a búzatőzsde egészen a harmadik hétig a romló terméskilátások miatt, de aztán konszolidálódott a helyzet. Így is 9 százalékos pluszban zártuk a múlt hónapot.

Chicagóban viszont tovább csökkent a búza ára, ezúttal 2,5 százalékkal egy hónap alatt. Ez már 16 százalékos gyengülést jelent a nyár kezdete óta. Ennek oka, hogy továbbra is erősen tartja magát az a prognózis, ami szerint a 2016/17-es gazdasági évben a valaha volt legnagyobb búzamennyiséget arathatják majd le globálisan. A jelen állás szerinti 738 millió tonna ráadásul egy igen magas zárókészlethez adódik majd hozzá. Sok lesz tehát a „felesleg” és ez köszön vissza az árakban még egy jó ideig.

További adatok megtekinthetők a gabona árinformációs rendszeren, a Magro Gabonaindexen.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Megújult és új lehetőségekkel bővült a Magro.hu pi... Nagy örömmel jelentjük be, hogy a mai naptól elérhető a megújult Magro.hu! A piactér 2012. júniusi indulása óta felmerült már a megújulás lehetősége, ...
Lassuló ütemben csökken a kukorica-, stagnál a búz... A Magro Gabonaindex (MGX) 3%-ot erősödött a 3. héten és az elemzés írásakor (2014. 01. 17.) 9257,69 ponton áll. A növekedést elsősorban a rozs, az árp...
Az eddiginél nagyobb átláthatóságot visz a mezőgaz... Jobban mérhető és átláthatóbb lesz a magyar gabonapiac piacterünk új fejlesztése révén. A Magro Gabonaindex (MGX) valamennyi fontos magyarországi gabo...
Vadak, termőföldek, gyümölcsösök, sertéstenyésztők... Nőtt a mezőgazdaság teljesítménye, csökkent a foglalkoztatottak száma, nagyobb átláthatóságot visz a mezőgazdaságba az MGX, jól jártak a vadgazdálkodó...