Októberben csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

2013. októberéhez képest 5,7 százalékkal mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak 2014. októberében. A növényi termékek ára 6,1, míg az élő állatoké és az állati eredetű termékeké 5,2 százalékkal csökkent.

Gabonafélék és ipari növények

Októberben a gabonafélék ára 7,3 százalékkal csökkent a 2013. októberi árhoz képest. A búza ára 7,6 százalékkal csökkent, míg a kukorica 11,2 százalékkal lett olcsóbb. Érdekesség, hogy mindkét növény termése kiemelkedő volt 2014-ben. Az ipari növények 1,8, míg a burgonya 18,9 százalékkal került kevesebbe októberben, mint egy évvel ezelőtt.

Zöldség és gyümölcsfélék

A zöldségfélék ára átlagosan 2,4 százalékkal emelkedett idén a tavalyi árhoz képest. A leginkább kiemelkedő árváltozásokat a zöldpaprika (+3,6 százalék), a paradicsom (+38 százalék) és a csemegekukorica (-12,2 százalék) produkálták. A gyümölcsfélék ára 19,1 százalékkal csökkent. Az alma 31,3, a szőlő 16,7 százalékos árcsökkenésen ment keresztül egy év alatt.

Élő állatok és állati eredetű termékek

Az élő állatok termelői ára 2014. októberében 7,1 százalékkal csökkent az előző év októberi árakhoz képest. A vágósertés 11,1, a vágómarha ára pedig 11,8 százalékkal mérséklődött. A sertés felvásárlási ára 361 forint volt kilogrammonként októberben, ami azt jelenti, hogy az elmúlt két és fél év legalacsonyabb árát produkálta a sertéshús. A baromfi ára 3,5 százalékkal csökkent 2013. októberéhez képest.

Az állati termékek ára minimálisan, 0,9 százalékkal csökkent tavalyhoz képest. A tojás ára 5,2 százalékkal nőtt, míg a tej 3,6 százalékkal lett olcsóbb. Jelenleg a tej felvásárlási ára 101 forint/liter.

2014. január-októberben a termelői árak 6 százalékkal csökkentek 2013. azonos időszakához képest. Részletesen így változtak az árak (2014. január-október összehasonlítva 2013 azonos időszakával):

  • növényi termékek: -9,4 százalék,
  • élő állatok és állati termékek: -0,4 százalék,
  • gabonafélék: – 9,4 százalék,
  • ipari növények: – 7,1 százalék,
  • burgonya: – 16,8 százalék,
  • zöldségfélék: – 3,6 százalék,
  • gyümölcsfélék: – 17,6 százalék,

Forrás: KSH

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Egyre több növény, kevesebb állat – így változott ... Javult a mezőgazdaság teljesítménye, ami a növénytermesztésnek köszönhető: 2013-ban a növénytermesztési kibocsátási volumen 22 %-kal nőtt a múlt évi a...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Állnak a munkálatok, de a kifizetések nem Nem szomjaznak többet a földek; ideiglenes a hústilalom; rizstámogatás és egyéb kifizetések; új agrárhitel jön; tovább csökkentek a termelői árak. A r...
Nőtt a sertés- és a marhaállomány Az első fél évben 82 ezerrel nőtt a sertés- és 5 ezerrel a szarvasmarha-állomány - jelentette a június 1-jei állapotok alapján csütörtökön a Központi ...
Átlagtermések és terméshozamok Befejeződött az aratás; sok alma és csemegekukorica lesz; átalakul az uniós támogatási rendszer szerkezete; jelentünk a júniusi termelői árakról; mind...
KSH: 6,1 százalékkal nőtt a kalászos gabonák termé... Az előző évinél 6,1 százalékkal több, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett 2014-ben, a tavalyinál 3,1 százalékkal nagyobb területen - közölte a Kö...