Nyitva a pályázat: több ezer őstermelő kapott 4 millió forint feletti támogatást

A Vidékfejlesztési program mezőgazdasági termelők termelési és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagja a kisüzemeket és a termelői piacokat célozza. A termelők érdeklődése és fejlesztési kedve töretlen, és továbbra is a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési program kiírásai közül – mondta Nagy István agrárminiszter. Eddig 2275 őstermelőnek folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forint.

Nagy István elmondta, hogy a 2020. októberben megnyílt pályázati lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti. A közel 2300 folyósítás azt jelenti, hogy a kiírás keretében összességében már mintegy 9 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat. Ezt az összeget a pályázók üzemméretük növelése érdekében egyebek között a gazdálkodáshoz szükséges eszközök és gépek beszerzésére, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik – írta a Világgazdaság.

Közel 2300 őstermelő kapott 4 millió forint feletti támogatást, a pályázat továbbra is nyitva – Fotó: Adam’s Photovision, Budapest

A támogatás 5 évre szól, egy összegben, önerő nélkül felvehető

Az agrárminiszter közölte, hogy a felhívás keretében 15 ezer eurónak megfelelő forintnyi, 5 évre szóló, egy összegű, átalányjellegű támogatásra nyújthatnak be kérelmet az olyan meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek, akiknek/amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye, székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban is valamely vidéki térségben volt. Nagy könnyebbség a termelők számára, hogy a pályázati pénz elnyeréséhez nem szükséges önerő.

A projekt kizárólag a Vidékfejlesztési Programban meghatározott vidéki térségekben valósítható meg.

Vidéki térségnek minősül a 6. prioritás alkalmazása szempontjából az a település, ahol közigazgatási jogállástól (város/község) függetlenül:

  • a népesség 10 ezer főnél kevesebb;
  • 10 ezer fő feletti lakossággal rendelkező tanyás települések külterületei;
  • nem jogosult a fenti jellemzők ellenére sem: Budapest és a budapesti agglomerációhoz tartozó települések.
Aki őstermelő, és megfelel a feltételeknek, még pályázhat

A Vidékfejlesztési program mezőgazdasági termelők termelési és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagjának részét képező kisüzemi pályázati kiírás mellett folyamatosan zajlik a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére kiírt pályázatra beérkezett kérelmek értékelése is – mondta Nagy István. A szintén 2020-ban megnyílt felhívás keretében eddig 94 termelői piacot újítottak meg, fejlesztettek vagy építettek több mint 7 milliárd forintos támogatásból. A gazdáknak fontos hír, hogy a kisüzemi és a termelői piacok megújítását célzó pályázati felhívásokra továbbra is beadhatók a támogatási kérelmek.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Egy évesek lettünk! Nézze meg köszöntő videónkat!... Örömmel és büszkén tudatjuk, hogy egy évesek lettünk! :-) Eseménydús volt ez a 12 hónap. Sokat dolgoztunk a Magro.hu-n azért, hogy Önök egyre jobb sz...
Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...