Nyereségesek voltak a zalai vadászok

Nem panaszkodhatnak a zalai vadászok, ugyanis 68,6 millió forint nyereséggel zárult a 2015/2016-os vadászati év. A legkomolyabb bevételt a bérkilövésből és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból érték el a társaságok.

Az elmúlt években többé-kevésbé kiegyenlített volt a külföldi és belföldi bérkilövésből és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokból származó tételek aránya, az elmúlt idényben viszont a magyarok jelentősen többet fordítottak erre a célra, mint a külföldiek. A hazai bérvadászatokból származó bevétel mintegy 424 millió forint volt, 50 millió forinttal haladta meg a külföldi bérvadászok által költött összeget. A vadásztársaságok további 400 millió forint árbevételt a vadhús értékesítéséből értek el.

A vaddisznók is felelősek az egyre több vadkárért Zalában
A vaddisznók is felelősek az egyre több vadkárért Zalában

Az 52 vadászterület éves árbevétele mintegy 1,46 milliárd forint volt, kiadásuk pedig 1,39 milliárd forintot tett ki. A kiadások közel felét, mintegy 621 milliói forintot vadgazdálkodásra fordították, illetve jelentős összeget költöttek mezőgazdasági vadkárra is: az elmúlt idényben 353 millió forintot fizettek kártalanításra, 45 millió forinttal többet, mint egy évvel korábban. Az elmúlt egy évtized adatait összevetve a 2011/2012-es vadászati évben volt a legmagasabb a mezőgazdasági vadkár összege, a zalai vadgazdálkodóknak akkor 418,6 millió forintba került a nagyvad által, zömében kukoricaföldeken okozott kár.

A vadkár mérséklésére ezt követően megemelték a nagyvadra vonatkozó kilövési tervet, a keret azóta is változatlan: az elmúlt évekhez hasonlóan gímszarvasból 6 ezer, őzből 5,5 ezer, vaddisznóból pedig 10 ezer példány elejtését tervezik a 2016/2017-es idényben is. Igaz, az elmúlt vadászati évben gímszarvasból és őzből mintegy félezerrel, vaddisznóból pedig 2,7 ezerrel kevesebb példány került puskavégre a tervezettnél.

A szaporodási időszak előtt készült létszámbecslések ugyanakkor azt mutatják, hogy a zalai erdőkben évről-évre kevesebb a nagyvad: az elmúlt évhez képest a gímszarvas- és a vaddisznóállomány mintegy 300-300-zal, míg az őzek száma 750-nel csökkent. Tavaly a gímszarvas állományt 7 ezerre, a vaddisznóállományt 5,2 ezerre becsülték, míg az őzek száma meghaladta a 10 ezret.

Csökkent az őzek száma a megyében
Csökkent az őzek száma a megyében

 

A keretszámokat vadászterületekre és több kategóriára, például korosztályokra lebontva adják meg. A korpiramis szabálya szerint a kilövési arányokat a fiatalabb korosztály irányába tolják el azért, hogy megkíméljék az idős- és középkorú egyedeket. Komoly szankciókat von maga után, ha valaki a szakmai szabályokat megsérti.

Bár kiváló minőségű génállománnyal rendelkező gímszarvasbikák élnek a zalai erdőkben, az általános elfiatalodás jellemző rájuk: az elejtett bikák átlagéletkora folyamatosan csökken, mivel a társaságok többsége bevételének növelésére törekedve nem várja meg, míg golyóérett korba kerülnek a bikák. Ha a kiváló egyedek elérhetnék a 13-14 éves kort – és nem kerülnének 8-9 éves korukban terítékre – akkor a zalai vadászterületeken még több csúcsminőségű, aranyérmes gímszarvasbika elejtésére lenne lehetőség.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Dunántúlon kell céget alapítani Idén korábban kell irtani a parlagfüvet; sok cég dől be az állattartás területén, de a Dunántúlon kevesebben mennek tönkre; előrelépés a GMO-ügyben; K...
VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok A Kaposvári Egyetem idén már 8. alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat szeptember 26-28. között. A rendezvény az elmúlt években o...
Csökkenteni kell a nagyvadállományt Az ország nagyvadállományát csökkenteni kell, mivel a nagyvad szám az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt, az általuk okozott vadkár pedig meghaladja ...
Vadkár megelőzése a mezőgazdaságban A mezőgazdaságban a vadkár folyamatosan jelentkezik. Tudjuk azt is, hogy tulajdonképpen egész évben jelen van. A búza betakarítása után a szarvas már ...
Hol van a vadászati etika? Nagy indulatokat váltott ki közösségi oldalakon a nagyvadállomány csökkentéséről szóló hír. Napokon át izzottak a kommentek, a vélemények pedig sokszo...
Összeszedtük, milyen agrártörvények változnak 2015... Sokat lehetett idén hallani az új uniós támogatási ciklusról (2014-2020), és a 2015-től induló, megnövelt keretű támogatási összegekről. De mi a helyz...