Növényvédelem, kontra méhészek

Évről-évre ismétlődően felvetődő probléma a permetezés helyes módja. Az esetek többségében a méhészek fejezik ki aggályaikat a gazdák gyakorlatával szemben, akik nem feltétlenül tartják be a permetezés során az előírásokat, ezáltal pedig veszélyeztetik a méheket.

A méhészek aggályai sok esetben alaptalanok. A nagyobb gazdálkodók rendszerint betartják a permetezés során az előírásokat, így a méhekre is tekintettel vannak. Ezzel szemben a kisebb területtel rendelkező gazdák sok esetben nem előírásszerűen permeteznek és ezzel a méhállományokat tizedelik meg.

A fenti állítások a szőlészetekre és gazdáikra is vonatkoznak. Sok szőlősgazda, például a virágzást követő időszakban a szőlőkabóca ellen nem akkor és nem úgy permetezi állományát, amikor és ahogyan szabályos lenne és ennek a méhek látják kárát.

Vigyázzunk a méhekre! Sokat köszönhetünk nekik.
Vigyázzunk a méhekre! Sokat köszönhetünk nekik.

 

Be kell tartani a szabályozást

Törvényileg szabályozott, hogy a méhekre veszélyes szerekkel, készítményekkel virágzó állományt permetezni szigorúan tilos! A virágzást követően, a fürtképződés időszakában sem lehet akármikor permetezni. A méhekre veszélyes szerekkel a csillagászati napnyugtát megelőzően egy órával lehet elkezdeni dolgozni, a munkát pedig 23 óráig be kell fejezni. Amennyiben ebben az időszakban is méhek látogatják a permetezendő állományt, tilos kijuttatni a vegyszereket. Szigorúan tilos a hajnali vagy reggeli órákra időzíteni a permetezést, ezekben az órákban is igen aktív életet élnek a méhek. Akkor sem szabad állománypermetezést végezni a szőlősben, ha virágzó kultúrnövény van közvetlenül a szőlőterület mellett.

Azért is érdemes betartani a szabályokat, mert a kárt okozó gazdákat növényvédelmi bírsággal sújtják, és további kártérítésre kötelezik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Aki nem figyel, az fizethet! Lassan, de biztosan közeledik a növények, különösen a repce és a gyümölcsfák virágzásának időszaka. A növénytermesztéssel foglalkozóknak fokozottan ke...
Lombtrágyázás a gyümölcsösben! Növényeink a tápanyag java részét a gyökéren keresztül veszik fel, így a tápanyag-utánpótlásban a lombtrágyázásnak minimális szerepe van. De akkor mir...
Védjük szőlőnket a kórokozóktól A szőlőt számos kórokozó (baktériumok, gombák, vírusok) támadják évről-évre, ami mindig nagy kihívást nyújt a termesztők számára. Némely kórokozót kön...
Aktuális növényvédelmi hírek Mondhatni egyelőre eseménytelenül telnek a napok, nem indult meg egy növénybetegség sem járványkörútjára, még a lisztharmat sem pusztít olyan erőtelje...
Veszélyes ellenség a szőlősben Az Amerikai szőlőkabóca csak néhány éve van jelen hazánk telepített szőlőseiben, de már tisztán látható, hogy mekkora kártételre képes. Nem is a puszt...
Csalánlé és metszés – júliusi teendők Sokak használják, de sokan kételkednek a csalánlé növényvédő képességében. Cikkünkben a csalánlé hatásáról lesz szó, illetve az éppen aktuális őszibar...