Növényekkel segítik a rászorulókat: 5 ezer palántát adományozott a Katolikus Karitásznak a MATE

A koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború miatti helyzet okán még inkább előtérbe került az öngondoskodás szükségessége. Ezt erősítve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az idei esztendőben is zöldségpalántákat nevelt karitatív célra, mellyel rászoruló családoknak kíván segíteni. Az 5 ezer paprika-, paradicsom- és uborkapalántát Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő védnöki jelenlétében adták át a Katolikus Karitász képviselőinek, akik 6 egyházmegye rászorulói részére juttatják el az adományt.

Az adománynövények a MATE gazdasági társasága, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. által nemesített, minősített magyar fajták, amelyek évtizedek óta bizonyítanak a hazai és nemzetközi kertészeti termelésben – írták. A növényeket március közepén vetették el és egészen az átadásig gondosan nevelték a MATE Dísznövénytermesztési és Zöldfelület-gazdálkodási Kutatócsoportjának budapesti telephelyén. A szakértő kezek a nevelési idő alatt folyamatos öntözést, megfelelő tápoldatot és a hideg éjjeleken fűtést is biztosítottak a cseperedő palánták számára.

A tavalyi, 2021-es támogatás révén országszerte 313 rászoruló család részesülhetett a MATE palántaadományából, az idei évben pedig 6 egyházmegyei karitász központ vesz részt a palánták szétosztásában - a képen balról Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora - Fotó: Béres Ádám
A tavalyi, 2021-es támogatás révén országszerte 313 rászoruló család részesülhetett a MATE palántaadományából, az idei évben pedig 6 egyházmegyei karitász központ vesz részt a palánták szétosztásában. A képen balról Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora – Fotó: Béres Ádám

Társadalmi felelősségvállalás

A magas szintű, versenyképes oktatás és innovatív megoldások mellett egyetemünk megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra. A korábbi években indult palántaadományozási programunk idén is azt a célt szolgálja, hogy a rászorulók saját maguk által megtermelt zöldséggel és gyümölccsel tudják maguknak biztosítani az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszereket, mellyel anyagi terheik is csökkennek” – mondta az átadáson Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

Élelmiszerbiztonság és egészség

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő rámutatott, hogy amikor biztonságról beszélünk, akkor nem csak a háborús konfliktus elkerülésére, hanem egészségünkre, az energia- és az élelmiszer-ellátásra is gondolnunk kell. „Ma Magyarországon az ellátás minden szempontból biztosított. Ám ami az élelmiszereket illeti, a háztáji kiskertek jelentősége sem csekély, főként a rászoruló családok esetében. A mai akció pedig egy újabb szép megnyilvánulása az összefogásnak.

313 család élhetett jobban

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, hogy a tavalyi, 2021-es támogatás révén országszerte 313 rászoruló család részesülhetett a MATE palántaadományából, az idei évben pedig 6 egyházmegyei karitász központ vesz részt a palánták szétosztásában. A családok most is kapnak vetési segédletet, valamint a Karitász önkéntesei támogatják őket a zöldségek szakszerű termesztésében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Magyar növényfajták, amik kiválóan alkalmazkodnak ... Nagyon sok olyan szántóföldi növény- és zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez – mondta a Nemzeti Agrár...
A NAIK főigazgatója szerint nem lehetőség, hanem k... Tudjuk, hogy aki nem fejleszt, az lemarad, de a termelőkre nehezedő innovációs nyomás ma már a támogatáspolitikán keresztül is egyre fokozódik - mond...
Korszerű haszonállat-embriológiai laboratóriumot a... Az állattenyésztésben a géntartalékok képzése nemzetstratégiai, illetve nemzetbiztonsági érdek, csakúgy, mint a biztonságos élelmiszerek előállítása ...
Augusztus elsejétől indul a Gödöllőről irányított ... Hatékonyságnövekedést és infrastrukturális fejlődést eredményez, hogy ősszel már a gödöllői Szent István Egyetem része lesz a gyöngyösi és a keszthel...
Országos egyesítés az agrár-felsőoktatásban: több ... Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven 2020. augusztus 1-től - hangzott el az alapítás alkalmából szervezett eseményen az eg...
Szürreálisnak tűnő SZIE-szabadalmak: okos tojás, z... A gödöllői központú Szent István Egyetem és a Blue Seven Group Zrt. együttműködése több hasznos és fontos fejlesztést eredményezett. A legújabb szaba...