Nincs menekvés, nincs megoldás: negyedével is nőhet a hús ára

Komoly és hosszan tartó válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is kénytelenek lesznek érvényesíteni. Ez a drágulás pedig a takarmány- és húsipar szakértői szerint elkerülhetetlenül elér a fogyasztókig is. Miután a termelési költségek mintegy kétharmadát teszik ki a takarmányok, a drágulás jelentős költségnövekedést eredményezett az élőállat és állati termékek piacán. Felfelé megy a hús ára.

Az áremelkedést előbb-utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre, amely valószínűleg majd a fogyasztói árakban is változást fog okozni – mondta a Magyar Mezőgazdaságnak dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. Szerinte ez egy nehéz, küzdelmes folyamat lesz, aminek a termékpálya függvényében most tavasszal még csak az elején-közepén tartunk. Elmondta, hogy a hazai állattenyésztés, az állati termékelőállítás takarmányszükségletének biztosítása nemzetbiztonsági kérdés, ezért a fizikai készletekre nagyobb figyelmet kell szentelni a jövőben. Egy ilyen biztonsági készlet folyamatos „karbantartása” és rendelkezésre állása megoldaná ezt a problémát. A termelők számára egyelőre egyetlen megoldás van: aki túl akar élni, annak ezeket a költségnövekedéseket be kell építenie a termékei árába – közölte.

Jelentősen emelkedik a hús ára az idén Magyarországon is
Jelentősen emelkedik a hús ára az idén Magyarországon is

Hosszabb folyamat során alakul ki a hús ára

Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, fel kell rá készíteni a kereskedelmi láncokat és a fogyasztókat is. A takarmányárak globális és totális emelkedésén kívül a koronavírus hatásai és a madárinfluenza következményei is megtépázták a baromfiágazatot a tavalyi évben. A hazai csirkeállomány azonban a bajok ellenére is növekedett. Ez részben a magyarországi fogyasztás emelkedésének köszönhető. A csirke az étkezési tojás mellett az a termék, amely beépült a családok mindennapi ételfogyasztásába. A BTT elnöke szerint ez a jövőt is jelzi: ezek a termékek egyre nagyobb szerepet fognak kapni európai és világszinten is.

Pulyka és víziszárnyas

A pulyka ágazat viszont rossz évet zárt, bár ez nem elsősorban mennyiségi csökkenésben, hanem a jövedelemtermelő képességben mutatkozott meg. Az élőállat-kereslet alapján ugyanakkor megszilárdulhat a helyzete. A víziszárnyas-ágazatban jelentősen visszaesett a termelés, főként a madárinfluenza miatti kivágások miatt. A terület felépülése és jövője a járványvédelmi szint emelésén – ezzel együtt a madárinfluenza megjelenésének kockázatcsökkentésén -, valamint a HORECA (szálloda, étterem, kávézó) szektor újraindulásának sebességén múlik – mondta a szakember.

Vendéglátós kapcsolat

Csorbai Attila elmondta, hogy a vendéglátás egyébként valamennyi állattenyésztő ágazat jövőképét befolyásolja. A vendéglátóiparhoz kapcsolódóan a baromfiágazat is megszenvedte a HORECA-piac bezárását. Egyebek mellett jóval kevesebb hús, tojás és például libamáj fogyott. A szektor nem kapott munkahely-megtartó kormányzati támogatást, de a szaktárca 25 milliárd forintot tudott biztosítani a mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplők számára, amelyből a baromfitermelők mintegy 4 milliárd forintot kaptak. A pandémia átrendezte a munkaerő-piacot, egyes szektorokból – például a vendéglátásból – kiáramlott a munkaerő és máshol jelent meg, az állattenyésztésen azonban ez sem segített.

Munkaerőpiaci változások

A mai napig problémát jelent a szakképzett munkaerő, és ezzel hosszabb távon számolni kell – mondta. A BTT elnöke szerint a gazdaságok vagy kiváltják az élőmunkát, vagy a meglévő munkaerő-állományhoz igazítják a termelésüket. A második választás szerinte zsákutca, mert a termékekre van és lesz is kereslet. A technológia fejlesztése a helyes út. Így lehet hatékony és versenyképes cégeket, illetve ágazatot építeni – közölte az elnök.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
A köles termesztése Májusban vetik, egyéves növény, érzékeny a hűvös időjárásra. Elevenítsük fel, hogy milyen növény is a köles, és milyen odafigyelést igényel a termeszt...
Tervezzen Ön is tyúkólat! Egy különleges pályázatra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Az „Urbánus csirke házat keres” című pályázat keretében bárkinek lehetősége nyílik egyedi ki...
A takarmánycirok termesztéséről A kölesről szinte már mindent tudunk Jóvér János, a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa által. Ezúttal a cirokkal kapc...
Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...
Rovarokból takarmány? Folyamatosan növekszik a Föld népessége, ezzel párhuzamosan növekszik az élelmiszerek iránti kereslet, különösen a húst, a tejet és a tejtermékeket ke...