Nikotinfüggők lehetnek a méhek

Az utóbbi években egyre inkább középpontba kerül a méhek védelme, ugyanis sokat köszönhetünk nekik. Nélkülük nem lenne ennyi táplálékunk. Egy velük kapcsolatos kutatás során azonban az derült ki, hogy egyes növényvédő szerek akár függőséget is kiválthatnak a méheknél.

A méhek tulajdonképpen az emberiség fenntartói, mivel hozzájuk köthető a növények beporzása. Nélkülük a beporzás kevésbé lenne sikeres, jelentősen visszaesnének a termésmennyiségek, kevés lenne az élelmiszer, kitörne a káosz a világban. Épp ezért nagyon oda kell figyelni rájuk. Kutatók is folyamatosan azon dolgoznak, hogy a növényvédő szerek a méhekre ne vagy minimálisan legyenek veszélyesek.

Egy kutatás során jöttek rá a tudósok, hogy a méhek is függővé válhatnak bizonyos szerektől, ugyan úgy, mint az emberek. Egy kísérlet során vízben oldott cukrot, valamint vízben oldott cukrot és némi nikotinoidot kínáltak a vizsgálatban részt vevő méheknek. Néhány nap elteltével a vizsgált rovarok kizárólag a nikotinoidokat is tartalmazó cukros vízre szálltak.

Méhek nélkül gyorsan élelmiszerhiány lépne fel
Méhek nélkül gyorsan élelmiszerhiány lépne fel

 

Az is feltűnt a kutatóknak, hogy amint magukhoz vették a nikotin tartalmú folyadékot, a méhek ’felpörögtek’. Intenzívebben zümmögtek, mozgáskoordinációjuk romlott, valamint beporzó tevékenységük is gyengült.

Ebből a kísérletből látszik, hogy a méhek nikotinfüggővé válhatnak. Szerencsére sok helyen – többek között Európában, 2013-tól – már betiltották a neonikotinoid-tartalmú növényvédő szereket, így nálunk ez a fajta függőség már nem fenyegeti őket.

A neonikotinoid-tartalmú rovarölő szereket pedig előszeretettel alkalmazták a gazdák, mert sikeresen elpusztították a vetőmagon megtapadó, vagy a magban előforduló rovarokat. Ezeket a szereket így leginkább csávázásra használták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...