Nézzen szuper grafikonokat a tenyészállatok számáról, a hústermelésről és a tejágazatról!

A magyar bruttó hazai termék, vagyis a GDP több, mint 3 százalékát adja az agrárszektor. Az ehhez kapcsolódó grafikonokon jól látszik, mennyit változott a sertések, a szarvasmarhák, a juhok és külön a tejelő tehenek száma az elmúlt 12 évben. Anyagunkból az is kiderül, hogyan alakult ebben az időszakban az emberi fogyasztásra alkalmas húskészítmények mennyisége. Nem feledkeztünk meg a tehéntej és a tejtermékek mennyiségének megjelenítéséről sem, ezeket is nyomon lehet követni a cikkben található interaktív grafikonokon.

A Piac & Profit csapata készített látványos interaktív grafikonokat a magyar mezőgazdaság teljesítményének megjelenítésére, ezt a cikket szemléztük. Az első, tenyészállatok statisztikáit megjelenítő ábrából kiderül, hogy a sertésszám csökkenése jelentős. A tavalyi adatok szerint 2,63 millió példány tette ki a hazai állományt.

agrár_állat

Beautiful, easy data visualization and storytelling

Az interaktív grafikonon a tenyészállatok létszámának változását lehet megfigyelni

Hazánknak egyébként van stratégiája az egyedszám növelésére, ezt még 2012-ben fogadta el a kormány. A célkitűzés szerint a belátható jövőn belül 6 millió sertésnek kellene élnie és halnia az országban, ám úgy tűnik, hogy ennek elérésétől egyre messzebb kerül a valóság – írta a cikk. A témához kapcsolódik, hogy az elmúlt hónapokban több pályázatot is kiírtak támogatási forrásokra a tenyésztőknek.

A sertéshús fogyasztást ösztönző kampány egyik mozgatórugója az, hogy a magyar árut több ázsiai ország sem fogadja el az afrikai sertéspestis veszélye miatt - a képen balról jobbra Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese, Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára és Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai titkára a sajtóeseményen - Fotó: Magro.hu - CSZS
A sertéshús fogyasztást ösztönző kampány egyik mozgatórugója az, hogy a magyar árut több ázsiai ország sem fogadja el az afrikai sertéspestis veszélye miatt – a képen balról jobbra Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese, Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára és Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai titkára a sajtóeseményen – Fotó: Magro.hu – CSZS

Továbbá 2020 márciusában elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, illetve a Magyar Húsiparosok Szövetsége közös projektjeként. Ennek célja egyebek mellett az, hogy a fogyasztók figyelmét felhívják, hogy gondoljanak a magyar hús vásárlására mikor választanak. Egyrészt azért, hogy a hazai gazdákat támogassák, másrészt pedig az ökológiai lábnyom csökkentése miatt.

A húsfeldolgozás tekintetében az elmúlt években a legnagyobb tételt a baromfifajták jelentették, átvéve a disznók korábbi egyeduralmát. Erről ez a grafikon mutat adatokat:

húsfeldolgozás

Beautiful, easy data visualization and storytelling

Mennyit tejelnek a magyar tehenek?

Érdemes azt is megnézni, hogy mennyi tejet ad a közel 240 ezer hazai tehén. Érdekes adat, hogy bár az elmúlt években a tehenek száma nem nőtt jelentősen, a tejtermelésben mégis komoly növekedés volt.

tejecske

Beautiful, easy data visualization and storytelling

A hazai előállítású tejtermékek statisztikáit pedig ez a grafikon mutatja meg:

sajtosvajas

Beautiful, easy data visualization and storytelling

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Érdekes tények a mezőgazdaságból Tudta, hogy a pulykáknak több mint 3500 db tolluk van? És azt, hogy a marháknak 4 gyomruk van, és majd’ 10 km-ről is érezni a produktumuk szagát? Ha n...
Mi a különbség tej és tej között? Tudta ön, hogy a szamár teje hasonlít a legjobban az anyatejre? És azt, hogy a sivatagban minek a tejét isszák? Hallotta miért nem kellene a nagyon ki...
Utcára vonulhatnak a gazdák! Drasztikusan csökkent a tej termelői ára és senki nem tudja, meddig tarthat a csökkenés. Ezért a gazdák pár héten belül demonstrációra készülnek, ha a...
Nem sikerült megállítani az áfacsalt import tej be... Legalább is ezt mondják szakértők, akik szerint leginkább a cseh és a szlovák import az érintett. Így az orosz embargó és a tejkvóta megszüntetése mia...
Csábító a külföldi piac a magyar tejnek Komoly összefogást sürgetnek a hazai tejágazat főszereplői. Nem először. A magyar tejtermelők nehéz helyzetén - szerintük - csak akkor lehet segíteni,...
Tevefarmja van? Fejje meg az állatokat és kezdjen ... Ausztrália egy érdekes ország. A kengurukon túl tele van gazdátlanul kóborló tevékkel. A lakosok sosem tudták, mit kezdjenek a kontinens közepén ténfe...