Nem tudják eladni, ezért több millió tonna friss árut semmisítenek meg

Nem kell már annyi friss áru az amerikaiaknak, mint a járvány előtt. Félmillió tonna hagyma, napi 14 millió liter tej, és heti 750 ezer tojás egyetlen csirketelepen. Ezek a kiragadott példák a koronavírus miatt válságba jutó mezőgazdaság veszteségei csak az Amerikai Egyesült Államokban. Az amerikai mezőgazdaság legnagyobb felvevőpiaca ugyanis eddig az éttermi fogyasztás és a közétkeztetés volt. Az iskolák, menzák teljes és a vendéglátóhelyek nagy részének bezárásával viszont nem úgy fogynak a termények, ahogy korábban.

A Qubit írta meg, hogy az amerikai vevők a COVID-19 járvány kitörése után megrohamozták a boltokat. Márciusban főként tartós élelmiszereket, vécépapírt és lisztet kerestek, de a tej is jól fogyott. Azonban ez mégsem segít azokon a gazdálkodókon, akik eddig a termésük felét éttermeknek és közintézményeknek adták el. Az export sem megoldás, a nemzetközi kereslet ugyanis ugyanúgy megcsappant, mint az amerikai. A szállítás, a csomagolás és a feldolgozás költségei miatt ráadásul a feldolgozóipar is gondban van. Tejből például nincs, aki a lakosság számára is megfelelő kiszerelésben sajtot készítene.

Rengeteg friss áru megy veszendőbe az USA területén, mert bezártak az éttermek és az iskolák - képünk illusztráció
Rengeteg friss áru megy veszendőbe az USA területén, mert bezártak az éttermek és az iskolák – képünk illusztráció

A hagymát, a káposztát és a babot beszántják vagy komposztálják, a tejet viszont kiöntik a termelők. Ez utóbbi viszont a halak tömeges pusztulásával járhat, és a termőtalajnak sem tesz jót. A cikk szerint az Amerikai Egyesült Államokban termelt tej 5 százalékát öntik ki, de ha a lezárások még hónapokig elhúzódnak, ez az arány akár a 10 százalék környékére is felkúszhat.

A jótékonyság sem megoldás

Sok gazdálkodó ajánlotta fel a feleslegessé vált készleteit jótékony célra. Ám a rászorulóknak segítő szervezetek befogadóképessége is véges. Nincs elegendő hűtőgép és önkéntes a termények elraktározására. Mindez ráadásul annak ellenére, hogy igény volna a felajánlásra. Az amerikai élelmiszerbankoknál tömött sorok állnak, ahogy a munkanélküliség aránya egyre nő. A cikk szerint megoldást jelenthetne a problémára, ha a feldolgozóipar változtatna a kiszereléseken. Ez viszont nagyon sokba kerül, a gyárak pedig inkább kivárnak. Matt Gould tejipari gazdasági elemző szerint a cégek arra számítanak, hogy előbb, vagy utóbb visszatér az éttermi felvevőpiac, és minden mehet tovább a régi módon.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Szigorúbb ellenőrzést szorgalmazna a Tej Terméktan... Még szigorúbb hatósági ellenőrzést szorgalmaz a magyar ágazati szereplők védelme érdekében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Hartz Zoltán, ...
Pompás virág, markáns illat A hagymazöldségek délceg virágait és nyers valójában nem mindig kellemetes hagymaillatát sokan ismerik. A zöldségesnél is megvásárolható kommersz hagy...
Tejlopó malacokat buktattak le Egy ausztriai szarvasmarha tenyésztő nem tudott rájönni, miért nem tejelnek eleget a tehenei. Egy turistacsoport buktatta le a tolvajokat, amikor fotó...
Újabb rendelettel fehérítenék ki a tejpiacot Jövőre egy új rendelettel tovább tisztulhat a tejpiac. A tervek szerint a földművelésügyi miniszter kiterjeszti a termelők, a feldolgozók és a kereske...
Mélyről a magasba tör a magyar tejágazat 1-2 évvel ezelőtt még tüntetésektől volt hangos Budapest, ahol tejtermelők hallatták hangjukat az ágazat kilátástalan helyzete miatt. Mára ez már csak...
Nem lehet tej, ami nem állati eredetű A boltok polcain egyre többször látni növényi eredetű termékeket vaj, sajt, joghurt megnevezéssel. Egy német szövetség elégelte meg ezt, majd eljárást...