Nem lesz hiány az idén a tavaszi kalászos vetőmagból

Nettó 105 ezer forintos tájékoztató árat tesz közzé a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira. Egy érdekes jelenség miatt egyelőre csak találgatni lehet a tényleges tavaszi vetés nagyságát és vetőmagigényét. Azonban a szervezet tájékoztatása alapján idén elegendő mennyiségű tavaszi kalászos vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint az utóbbi években az árutermelő területek csökkenésével párhuzamosan drasztikusan visszaesett a tavaszi árpa szaporító terület is. A jelenlegi – megközelítőleg – 1300 hektár a 2010-es évinek mindössze a 30 százaléka. Az utóbbi években viszont egy erősödő tendencia is megfigyelhető. A tavaszi árpafajták egy bizonyos fajtakörének jelentős részét már ősszel elvetik, ezért egyelőre csak találgatni lehet a tényleges tavaszi vetés nagyságát és vetőmagigényét. Az idei vetési kedvet befolyásolhatja a repceállományok telelése és a március közepi vetésidő időjárási helyzete. Azonban nincs semmi arra utaló jel, amely veszélyeztetné a vetőmagbázist, így nem kell számolni vetőmag hiánnyal – mondta.

Elegendő tavaszi kalászos vetőmag áll idén a magyar gazdák rendelkezésére a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint
Elegendő tavaszi kalászos vetőmag áll idén a magyar gazdák rendelkezésére a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint

Gyengülhet a tavaszi sörárpa

A Vetőmag Szövetség információi szerint a tavaszi sörárpa helyzete tovább gyengülhet a következő években. Ez független attól, hogy ősszel vagy tavasszal vetik el. Zabból a körülbelül 1200 hektárról (4,18 t/ha) 3400 tonna fémzárolt vetőmag készlettel számolhatnak a gazdálkodók. Amennyiben marad a tavalyi állapot, úgy zab vetőmagból is bőséges ellátás várható. A tagságtól kapott információk alapján ókészletek az előző évekhez hasonlóan minimálisak, a megkérdezettek jelentős többsége sem sörárpa, sem takarmányárpa tekintetében nem tapasztalt a piacon érdemi mozgást. A felmérésben résztvevők válaszaiból az derült ki, hogy tavaszi árpa és zab esetében is elegendőek lesznek a vetőmag készletek. Fontos továbbá, hogy egyik növényfaj esetében sem számítanak minőségi gondokra.

A szervezet idén is közzéteszi a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira a tájékoztató árat, amely tonnánként egységesen nettó 105 ezer forint.

Az ár ezekkel a feltételekkel ennyi:

Az összeg zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő. Nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja a várható piaci árinformáció közreadása. A szezon végi összesítések alapján az elmúlt évben egy tonna tavaszi árpa vetőmagért átlagosan 103 ezer forintot fizettek, egy tonna zab vetőmag pedig átlagosan 112 ezer forintba került.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Az árpa és a rozs helyzete a 2014-es gazdasági évb... Az idei esztendőben kevesebb árpát takaríthatnak be a gazdák a Nemzetközi Gabonaszövetség (IGC) előrejelzései szerint. Az elmúlt évhez képest 9 százal...
Olcsóbb lesz a tavaszi kalászos vetőmag Milyen tájékoztató jellegű árat állapítottak meg az idei évre a tavaszi kalászos növények vetőmagjaira vonatkozóan? Mi alapján számolják ki egyáltalán...
2017-ben világkonferenciát rendez Budapest Budapest ad otthont 2017 májusában a Nemzetközi Vetőmag Szövetség világkongresszusának, az előkészítő munka már meg is megkezdődött ezekben a hetekben...
Aratási hírek Szabolcsból Jól indult az idei aratás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az árpa betakarítása félidejénél tart, s az átlagtermés jobb a közepesnél. A Nyírségbe...
Kezdődhet a vetőmag vadászat! Áruházlánc vagy gazdabolt? Lassan mindenhol előkerülnek a vetőmagos zacskókkal teli polcok, ugyanis (bár még tart a tél), közeledik a palántanevelési ...
Megújult kuponakciók a BASF Kedvezményklubban Egyetlen regisztrációval elérhetővé vált a BASF Agrodivízió által biztosított összes online kuponkedvezmény. Gazdáknak okosan! Búza, árpa, kukorica… ...