Nem lesz egyensúly: tovább alakulnak az elképesztően magas műtrágyaárak 2023-ban

“A vegyipar távlati szemszögből nézve nem kiemelkedően fontos ágazat Magyarországon, hiszen a bruttó hozzáadott érték alig másfél százalékát állította elő 2021-ben (magasabb értékről van szó, mint az EU-s átlag, de nem kirívóan). A gazdaságban betöltött szerepét illetően viszont unikális: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar 6. legnagyobb beszállítója a vegyipar (86 ágazat közül), elsősorban a növénytermesztésben használt műtrágyák és vegyszerek révén” – írta 2022. téli előrejelzésében az Egyensúly Intézet.

Az Egyensúly Intézet szakemberei részletes anyagukban arra hívták fel a figyelmet, hogy éppen ezért a vegyipari áremelkedés gyorsan átgyűrűzik az élelmiszerárakra. A műtrágyák árnövekedése több tényezős: felfelé hajtja az árakat a megemelkedett gázárak, a rendelkezésre álló gázmennyiség szűkössége, az import jelentős csökkenése és a hazai termelés visszaesése is. Kiemelik, hogy a magyar Nitrogénművek a 2022-es év során többször a megemelkedett gázárak miatt leállította a termelést. A KSH adatai visszatükrözik a legnagyobb műtrágyagyártó termelési volumenváltozását: idén augusztusban az ágazat alig 10 százalékát gyártotta le az egy évvel korábbi mennyiségnek – írták.

A műtrágyák árváltozása megjelenik majd az élelmiszer-inflációban is. Úgy kalkulálnak, hogy ezek következtében 2023 őszéig újabb rekordokat döntenek majd a műtrágyák árai.

A műtrágyák árnövekedése több tényezős: felfelé hajtja az árakat a megemelkedett gázárak, a rendelkezésre álló gázmennyiség szűkössége, az import jelentős csökkenése és a hazai termelés visszaesése is - Fotó: Magro.hu, CSZS, Regöly
A műtrágyák árnövekedése több tényezős: felfelé hajtja az árakat a megemelkedett gázárak, a rendelkezésre álló gázmennyiség szűkössége, az import jelentős csökkenése és a hazai termelés visszaesése is – Fotó: Magro.hu, CSZS, Regöly

Mivel a termelők, integrátorok és kereskedők jellemzően érvényesíteni tudják a költségek emelkedését a háztartások felé, 2023 egészében is magas élelmiszer-inflációra számítunk – közölték az Egyensúly Intézet szakemberei.

A termelés alakulása, az ársapka hatása

A mezőgazdaság termelése valószínűsíthetően kedvezőbben alakulhat jövőre, amennyiben nem ismétlődik meg az aszály. Ugyanakkor a kereslet oldal bizonytalansága számos termelőt késztethet a termelésének csökkentésére. Ez egyrészt adódik a jövedelmek vásárlóerejének csökkenéséből, másrészről az ársapkák is bizonytalanságot okoznak. 2 A piaci szolgáltatások a visszaeső belső kereslet eredményeként az előző évektől eltérően már nem fogják érdemben támogatni a gazdaságot. 

Komoly kihívások a vendéglátásban

Néhány, a termelési költségsokkok által kiemelt sújtott szegmensben, mint a szállásadás és a vendéglátás már vállalati csődökről is beszélhetünk (bár módszertani okokból ez a hivatalos statisztikákban csak enyhébbnek látszik). A feldolgozóipar növekedését alapvetően a külpiaci kilátások határozzák meg, amelyeket alapvetően kedvezőnek ítélnek meg az Egyensúly Intézet szakemberei, és szerintük számos kockázat övezi az európai gazdaság növekedését. A közmű ágazatokat is magába foglaló primer ágazati kör először 2024-ben járulhat hozzá értelmezhetően pozitívan a növekedéshez amennyiben az energiapiaci helyzet normalizálódik – fogalmaztak.

Hatalmas jelentőségű mezőgazdaság a műtrágyák miatt is

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar 6. legnagyobb beszállítója a vegyipar (86 ágazat közül), elsősorban a növénytermesztésben használt műtrágyák és vegyszerek révén. Ennek megfelelően, ha ebben az ágazatban termelői árnövekedés történik, az gyors átgyűrűzéssel bír az élelmiszerárakra – írták. Ráadásul az ágazat a legjobban kitett iparág a földgázárak alakulásának annak következtében, hogy számos terméke gáz alapú, kiemelten a mezőgazdaságban széles körben használt ammónia és az abból készülő pétisó. A műtrágyagyártó ágazatról az inflációs folyamatok szemszögéből vizsgálva felfelé mutató információk jelentek meg az elmúlt időszakban. Egyrészt a legnagyobb gyártó vállalat, a Nitrogénművek az év során többször is jelezte, hogy leálltak a termeléssel, valamint a KSH ágazati termelési adatai is arról tanúskodnak, hogy például augusztusban a tavalyi mennyiség alig 10 százalékát gyártotta le az ágazat – fogalmaztak.

A gázárak következtében az árnövekedés is természetesen érdemi az ágazatban – írták. 

Áremelkedés és költségcsökkentés várható

Mindezen információk akár egy hamarosan megszűnő tevékenységet vetíthetnének előre, ami kínálat szűkülést, következésképpen magasabb árakat eredményezne. Másrészt viszont az ágazat alig csökkentette foglalkoztatotti állományát, emellett valószínűsíthetően jó évet fog zárni. Ez az információ azt mutatja, hogy a gyár időszakosan termel, a keresletnek megfelelően, ami azt jelenti, hogy a felvevőpiac árelfogadó. A jelenlegi gyártáshoz felhasznált gáz beszerzése valószínűleg a nyári magas árakon történhetett meg, ami előrevetít egy nagyobb műtrágyaáremelést az év végén és a jövő év elején. A műtrágya árának növekedésének irányába hat az importkínálat szűkülése is: az importált mennyiségek tekintetében is a tavalyi szintek alatt tartózkodnak a készletek, ami részben kínálati, részben logisztikai okokra vezethető vissza.

Csúcsok meghódítása jöhet

Mindezek következtében a műtrágya ára a következő 2-3 negyedévben újabb csúcsokat érhet el. Az év hátralévő részét tekintve a jelenlegi gázpiaci, határidős jegyzések alapján csak 2024 elején indulhat a mostani szintekről csökkenésnek a gázár. Ez azt jelenti, hogy egészen 2023 őszéig emelkedhet a műtrágya ára. Ez főként abban az esetben lehet igaz, ha a hazai gyártókapacitások továbbra visszafogott mértékben működnek tovább. Ez utóbbi alakulása első sorban a kereslettől függ, de a gázfelhasználási adatok alapján romlanak a kilátások, mivel kevesebb gáz érkezik a legnagyobb magyar gyárhoz – írták.

Kereslet és gazdasági összefüggések

A kereslet tekintetében meghatározó lesz a lakossági jövedelmi folyamatok illetve az élelmiszer-exportlehetőségek alakulása. Mivel a jövő évben várakozásaik alapján csökkennek a lakossági reáljövedelmek, ezért az élelmiszerexport lehetőségek fogják meghatározni a keresletet. E tekintetben az látszik, hogy Európa a vártnál jobban átvészeli az energia- és alapanyag válságot, így külső oldalról támaszt nyújthat a műtrágya termelésnek az élelmiszer-export – közölték.

Az import műtrágya esetében pedig a minőség, összetétel lehet a fő kérdés a már említett logisztikai kihívások mellett. Összességében a műtrágyapiaci kilátások továbbra is egy szűkebb kínálat felé mutatnak, ami fennállhat a jövő év teljes egészében is. Sőt, az ideitől akár súlyosabb hiányt is láthatunk majd, amennyiben a gázárak nem korrigálnak a jövő év elején lefelé. Mivel a termelők, integrátorok és kereskedők jellemzően érvényesíteni tudják a költségek emelkedését a háztartások felé, 2023 egészében is magas élelmiszer-inflációra számítunk – vélik az Egyensúly Intézet szakemberei.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
70%-kal több élelmiszert kell előállítani 2050-ben... 2050-re több mint 10 milliárd ember fog élni a Földön. Ahhoz , hogy őket elláthassuk, több mint 1,5-szer annyi élelmiszerre lesz szükség, mint amennyi...
Nyerjen műtrágya csomagot! Nyereményjátékot hirdettünk, amelynek célja, hogy az agrárium szereplői értékes híreket kapjanak kézhez minden héten. Iratkozzon fel szakmai hírlevelü...
Fellendülhet a magyar édesipar A hazai édesipari termelés bővülését, az ágazat technológiai fejlődését is segítheti az élelmiszeripari fejlesztési stratégia megvalósulása. A program...
Helyzetjelentés – műtrágya nyereményjáték Nagyon népszerű a Magro.hu és a Fertilia Kft. közös nyereményjátéka. Még egy hete sincs, hogy útjára indítottuk hírlevélre feliratkozós játékunkat, de...
A mikrogranulált starter műtrágyákról… Mára a precíziós gazdálkodás egyik alap eleme a starter műtrágyák használata. Jelentősége már az évek során bizonyított. Fontos és szükséges növényein...