Nem éri majd meg bioüzemanyagot gyártani élelmiszer-növényekből

Jóváhagyta az Európai Parlament  a tagállami szakminisztereket tömörítő tanáccsal júniusban az energiahatékonyságról, a megújuló energiaforrásokról, és az energiaunió irányításáról született megállapodásokat. A három jogszabály a ,,Tiszta energiát minden európainak” nevű jogszabálycsomag része. 2030-ra az energiahatékonyságnak 32,5 százalékkal kell javulnia, a megújuló energiaforrásoknak pedig legalább 32 százalékos arányt kell elérniük a végfelhasználók által fogyasztott összes energián belül. Ezek a célértékek kulcsszerepet játszanak az Unió éghajlatváltozási vállalásainak teljesítésében.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara anyagát szemléztük. A második generációs bioüzemanyagok jelentős szerepet játszhatnak a szállítási ágazat széndioxid-lábnyomának csökkentésében. 2030-ra a szállításhoz felhasznált üzemanyag legalább 14 százalékának kell megújuló forrásból származnia. Azonban az első generációs bioüzemanyagok esetében fennáll az úgynevezett „a földhasználat közvetlen megváltozásának” magas kockázata. Azaz amikor nem termőföldből – például mezőkből vagy erdőkből – lesz élelmiszernövény-termelésre használt termőföld, amelynek magasabb a széndioxid-kibocsátása. Ezért ezek az első generációs bioüzemanyagok 2030-tól nem vehetők figyelembe az elérendő uniós megújuló energia-célok teljesítéséhez. 2019-től fokozatosan vonják ki a beszámításukat úgy, hogy 2030-ra már egyáltalán ne játszhassanak szerepet a számításokban.

Nem lesz mindegy a gazdáknak, miből lesz a bioüzemanyag - képünkön egy dombóvári bioetanol- és biogáz-üzem
Nem lesz mindegy a gazdáknak, miből lesz a bioüzemanyag – képünkön egy dombóvári bioetanol- és biogáz-üzem
Változások jönnek – a fejlett bioüzemanyagok felé irányítaná a gyártást az Unió

Megvonjuk az ösztönzőket az élelmiszer-növényeken alapuló bioüzemanyagok gyártásától, helyette a fejlett bioüzemanyagok gyártását szorgalmazzuk. Sikerült elérnünk, hogy az önellátás mindenkinek saját joga legyen, és bekerült a jogszabályba az a parlamenti kérés is, hogy 2026-ra ne lehessen díjat felszámolni a fogyasztó által termelt és elfogyasztott energia miatt – mondta a megújuló energiaforrások témájával foglalkozó spanyol képviselő, José Blanco López.

2019. december 31-ig minden tagállamnak össze kell állítania egy 10 évre szóló, nemzeti célértékeket, hozzájárulásokat, szakpolitikát és intézkedéseket tartalmazó, integrált nemzeti energia- és éghajlattervezet. A tervezet 10 évente frissíteni kell.

Ha a Tanács is hivatalosan elfogadja a megállapodást, az új szabályok megjelennek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, majd 20 nappal a közzétételt követően életbe lépnek. Az energiaunió irányításával kapcsolatos jogszabályt minden tagállamban közvetlenül szükséges alkalmazni, míg a 2 irányelv nemzeti jogrendbe való átültetésére másfél évük van a tagállamoknak. 2023-ban mindkét célértéket felülvizsgálják. A célértékeket emelni lehet, csökkenteni nem.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Olcsó a kukorica – több lesz az etanol? A 2014-es évben rekordmennyiségű kukorica termett szerte Európában. Ennek köszönhetően valószínűsíthető, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű alapany...
Biodízel kisokos A globális felmelegedés, a környezetvédelem és a túlnépesedés problémái is egyre inkább arra ösztönzik a piacot, hogy alternatív üzemanyagokat használ...
Dunát lehet rekeszteni Tolnában a tengerivel Jó hírek érkeztek Tolna megyéből, kiválóan haladnak a gazdák a kukorica betakarításával. Ugyan a terményt a szokottnál magasabb víztartalommal takarít...
Bővül a hazai biomassza erőművek száma A Hungrana Kft. már évtizedek óta jelen van a hazai mezőgazdaságban, mint kukoricafeldolgozó. Az 1990-es években napi szinten 400 tonna kukoricát tudt...
Így könnyű – pénzelik a kukorica legnagyobb ellenf... Időről időre felmerül a téma: van-e olyan növény, amely sikeresen helyettesítheti a kukoricát a takarmányozásban. Ilyenkor a cirok jut eszébe sokunkna...
Ipari szintű páfránytermesztésre kell felkészülni ... A bioalkoholok egyre nagyobb teret hódítanak a világon. Készülhet belőlük tüzelő-, vagy épp üzemanyag is. Egyre többféle növényből lehet ilyen anyagot...