Nem bizonyult törékenynek a tojás piaca: néhány hónap alatt talpra állt az ágazat

A tojás olyan teljesértékű táplálék, amelynek biológiai értéke az anyatejével egyezik meg. Optimális arányban tartalmazza a telített és telítetlen zsírsavakat, valamint az esszenciális aminosavakat. D-vitamintartalma különösen jelentős, hiszen ez a létfontosságú vitamin a tőkehalmáj után a tojássárgájában található a legnagyobb mennyiségben. A D-vitamin pedig legalább akkora szerepet játszik az immunrendszer megfelelő működésében, mint a C-vitamin.

A szakemberek szerint hazánkban is egyre többen építik be étrendjükbe a tojást, ezt pedig a számok is igazolják. Az egy főre jutó tojásfogyasztás évek óta nő itthon. A koronavírus megjelenése csak megerősítette, hogy az emberek még inkább az elérhető árú és tápanyagdús élelmiszerek felé fordulnak. Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás 2019-ben 243 db volt – 2013 óta folyamatosan nő, akkor még csak 214 darab tojást ettünk átlagosan egy évben.

Várhatóan az éves hazai tojásfogyasztás, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is 2,3 milliárd darab körül lesz
Várhatóan az éves hazai tojásfogyasztás, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is 2,3 milliárd darab körül lesz (Fotó: Pixabay)

Erejükhöz mérten alkalmazkodtak a gazdák

A Magyar Tojásszövetség a húsvéti időszak előtt közleményében megfogalmazta éves fogyasztási és termelési becsléseit, kiemelte, hogy a tojástermelő gazdák erejükhöz mérten alkalmazkodtak az egy éve tartó pandémiás helyzethez, és a biztonságos tojásellátás mellett a regisztrált termelés növekedésére számítanak.

Várhatóan az éves hazai tojásfogyasztás, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is 2,3 milliárd darab körül lesz. 2021-re a regisztrált termelés ismételt növekedése várható, ez 1,15-1,2 milliárd darab tojás termelését jelenti. A belföldi tojásigény kb. 50 százalékát az üzemi termelés, 28 százalékát a háztáji (kb. 600 millió darab), 21-22 százalékát az import (kb. 480-520 millió darab) fedezi. Húsvétkor átlagosan 100-150 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 4-7 százaléka – összegezte a Magyar Tojásszövetség adatait, illetve előrejelzéseit Szép Imre elnök a hellovidek.hu portálnak nyilatkozva.

A magyar népesség egyre több tojást fogyaszt

Évekkel ezelőtt, 2013-ban 214 volt az egy évben egy főre jutó tojásfogyasztás, azóta viszont évről-évre növekszik. 2019-ben már 243 darab volt ugyanez az adat. Örömmel jelenthetjük ki tehát, hogy a magyar népesség egyre több tojást fogyaszt – vázolta fel Dr. Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkára.

A legolcsóbb, legelérhetőbb fehérjeforrásnak számít
A legolcsóbb, legelérhetőbb fehérjeforrásnak számít (Fotó: Pixabay)

A szakember szerint a tojásfogyasztás növekedését a különböző tojásfogyasztást népszerűsítő kampányok mellett az is elősegíti, hogy a legolcsóbb, legelérhetőbb fehérjeforrásnak számít. Kutatások igazolták, hogy ha egy felnőtt ember fehérje-, illetve aminosav-szükségleteit fedezni akarjuk, akkor erre a tojás tökéletesen alkalmas, hiszen a termék 75-80 százaléka fehérje. Másrészt a tojás beltartalmi értéke miatt – ha összevetjük a marhahússal, sertéshússal, baromfihússal – még mindig a legolcsóbb és legjobb fehérjeforrásnak számít.

Dr. Molnár Györgyi szerint viszont a járványhelyzet az ágazatot sem kímélte, okozott nehézségeket, amelyekkel gyorsan meg kellett küzdeniük.

Gondok a logisztikával

Egy évvel ezelőtt voltak gondok a logisztikával kapcsolatban. Iszonyatos energiákat kellett megmozgatni, hogy minél hamarabb, minél nagyobb mennyiségben, azonnal pótolni tudják a kereskedelmi készletből elfogyott tojásokat. A termékeket pedig azonnal és minél gyorsabban szállítani kellett. Hosszú távon a jelek szerint a lakossági fogyasztás – tehát az üzletek, üzletláncok forgalma – megnövekedett, és ez szinte tudta pótolni azt a hiányt, ami kiesett a gasztro-, illetve HORECA-vonalon.

Legalább 30 százalékos kiesés a feldolgozásban

Amit ágazaton belül veszteségnek kellett elkönyvelni, az a feldolgozás. Legalább 30 százalékos kiesést tapasztalhattak. Nagyon hektikus volt a működésük az elmúlt időszakban, hiszen az aktuális szabályozásoktól függött az, hogy szállítanak vagy sem, így ehhez igazították azt is, hogy tudnak dolgozni vagy sem. Így ezt az ágazati részt nem csak a tavalyi, de az idei év is érzékenyen érintette. Ezzel szemben a termelőknél nem csökkent le az igény, nem jelent problémát, hogy mi lesz a megtermelt tojásokkal, hiszen a kereslet folyamatos, nem kell a raktárakban állniuk a tojásoknak – magyarázta a szakértő.

Nem csak a koronavírus, de a madárinfluenza is veszélyt jelentett az ágazatra nézve, szerencsére ez kis mértékben befolyásolta a gazdák helyzetét. Voltak ugyan kiesések, tavaly ősszel, télen majd idén tavasz elején, néhány állományt ki kellett vágni. De ezek a vágások nem jelentettek akkora gondot, most inkább az újratelepítések azok, amik időt igényelnek.

A sorozatos nehézségek hatása az árakra is rányomja a bélyegét. A tavalyi időszak árai köszönnek vissza
A sorozatos nehézségek hatása az árakra is rányomja a bélyegét. A tavalyi időszak árai köszönnek vissza (Fotó: Pixabay)

Csak 18 hetes koruktól termelnek tojást

Tudni kell ugyanis, hogy ha van egy baromfiállomány, akkor azok csak a 18 hetes koruktól termelnek tojást. Éppen ezért, a vágások után legalább 18 hetet kell várni arra, hogy az állomány termelni tudjon, inkább ebben van a kiesés. Hiszen a zárlatokat már megnyitották, és most már lehet telepíteni, de aki nem jércét vásárol, hanem napos csibéket, és maga akarja felnevelni őket, annak most így várnia kell még.

A sorozatos nehézségek hatása, az árakra is rányomja a bélyegét. A tavalyi időszak árai köszönnek vissza. Időközben viszont eszméletlen mértékű takarmányár-emelkedés történt, és még további áremelkedés várható. Ez pedig nagyon megemeli a termelési költségeket, az úgynevezett önköltséget, ezt viszont nagyon lassan és nehezen tudják a termelők érvényesíteni a termék árában. Így mindenképp kell számítani áremelkedésre – vázolta a kialakult helyzetet Dr. Molnár Györgyi.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tojásszövetség: a láthatóan feltüntetett kilós ár ... A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint áttörést hozhat a tojáspiacon, és visszaszoríthatja az importot, hogy az étkezési t...
Asszonyélet: Tények és érdekességek a tojásról... Növeli a koleszterint, szinten tartja a zsírsavakat, egészséges, kevésbé egészséges. Sok mindent mondtak és mondanak a tojásról, cikkünkben összeszedt...
Ilyen a japán találékonyság! Sosem látott ’találmánnyal’ rukkoltak elő japán gazdák, ugyanis sikerült kifejleszteniük a citrusos ízű és illatú tojást! A különleges tojást ’yuzu t...
Mutáns tojásról beszél a Facebook Előfordul, hogy a szokásos tojás helyett kicsit nyúltabbat talál a gazda a fészekben, de amivel most találkozott egy termelő, arra még nem volt példa....
Jelöletlen tojásszállítmányt fogott a hatóság... 85 ezer darab jelöletlen, lengyel tojás forgalmazását korlátozta az illetékes hatóság, miután egy ellenőrzés során több szabálytalanságra is fény derü...
Figyelem! Szalmonellás tojás kerülhetett az Ön asz... Szalmonellával fertőzött lengyel tojás kerülhetett több Európai Uniós tagállamba, köztünk Magyarországra is. A veszélyes tojások akár már a vásárlók a...