Nem árt figyelni, már nem nyújthat be idei növényvédelmi szerződést

2016-tól jelentősen szigorodtak egyes jogszabályok. Vonatkozik ez a növényorvosi vény kiállításával kapcsolatban is. Most, év vége felé közeledve fokozottan kell figyelni erre, mutatjuk, miért!

Ahogyan azt minden érintett biztosan jól tudja, idéntől már csak annak állíthat ki vényt a szakirányító, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződést kötött. A szerződést azonban nem elég megkötni, azt 15 napon belül a szakirányító köteles a Nébih irányába is bejelenteni. Hasonlóan kell eljárni a szerződések megkötésekor és módosításakor is.

Nem árt odafigyelni a szakirányítóknak
Nem árt odafigyelni a szakirányítóknak

 

A portal.nebih.gov.hu oldalon közölt információk szerint most, az ünnepi időszakra való tekintettel azonban az ellenőrző hatóság moratóriumot vezetett be. Ennek értelmében a 2016. évre vonatkozó szerződések feltöltését már nem várják. A jövőben már csak azokat a szerződéseket fogadják be, amelyek a 2017. évre vonatkoznak.

2017. január 1-től a jogszabályokban leírt módon kell eljárni, és ezek ellenőrzésére is számítani kell. A nem teljesített kötelezettség első alkalommal figyelmeztetést von maga után, ezt követő esetekben pedig a megfelelő szankciót (bírság).

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...