Néhány ezer forintból rendezhet több milliós tartozást

Idáig is több eszközzel próbálta könnyíteni az agrárkamara a tagok tagdíjbefizetését, de idén tovább növekedett a kedvezmények száma. Az egyik ilyen, hogy ismét megnyitják a tagdíjalap arányosításának lehetőségét, amivel akár milliókat is spórolhatnak egyes tagok.

A megelőző tagdíjfizetési időpontig azok a kamarai tagok, akiknek az agrárgazdasági tevékenységből befolyt nettó árbevételen nem érte el a teljes árbevétel 20 százalékát – külön kérelem esetén 25 százalékát – kérhették, hogy a tagdíjfizetési osztályba soroláskor kizárólag az agrártevékenységből származó bevétel alapján történjen az elbírálás. 2017-től ezen a gyakorlaton annyiban módosított a kamara, hogy a kedvezmény már 33 százaléktól jár, külön kérelem esetén pedig 50 százalék lett az új határérték.

 

Sok könnyítést kapnak idén a kamarai tagok
Sok könnyítést kapnak idén a kamarai tagok

 

Vannak olyan kamarai tagságra kötelezett tagok, akik nem végeznek tényleges agrárgazdasági tevékenységet. Részükre azt ajánlotta fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, hogy ha 2017. július 31-ig megszüntetik tagságukat, mentesülnek a tagjegyzékbe való bekerülés évét megelőző években esedékes tagdíj megfizetése alól.

További kedvezmény, hogy újra megnyílik a 2013-2016-os évekre a tagdíjalap arányosításának lehetősége. Ez azt jelenti, hogy azok a tagok, akik akár több millió forintos tagdíjtartozást is felhalmoztak, most akár néhány ezer forintos befizetéssel is rendezhetik tartozásukat.

Az idei bevallási időszak egyébként már tart és július 15-ig lehet benyújtani a bevallásokat. A tagdíjak befizetési határideje július 31, de ez nem mindenkire vonatkozik. Az őstermelőkre vonatkozó szabályokról IDE kattintva olvashat bővebben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Utólagos NAK tagdíj bevallás július 7-ig! A 2014. évi tagdíj-önbevallás határideje 2014. június 2-án lejárt. Akik még nem tettek bevallást a 2014-es évre, azok július 7-ig élhetnek a pótbevall...
Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsol... Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsolatos törvény; az adatszolgáltatási rendre vonatkozó szabályok pontosítására azért van szükség, hogy ...
Változnak az agrártámogatások és a kamara szabálya... A napokban módosította az Országgyűlés a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működéséről szóló törvényt. Pontosításra került...
Hogyan lesz őstermelői igazolványunk Elsőként annyit érdemes tudni, hogy 2014. január 1-től a falugazdászok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához kerültek, mely az őstermelői igazolvány kiad...
Figyelem! Június 30. a határidő! 2015. június 30-án lejár a kamarai tagdíjra vonatkozó tárgyévi tagdíjbevallási időszak. Természetesen az eddigieknek megfelelően továbbra is online fe...
Fontos határidők augusztusban és szeptemberben A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legújabb hírlevelében fontos határidőkre emlékezteti a gazdákat. Ezeket szedtük most egy csokorba, nehogy bárki is lem...