Négy országból is kitiltották a magyar baromfihúst a madárinfluenza miatt

Több ország is korlátozó intézkedéseket vezetett be a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre a hazánkban is azonosított madárinfluenza miatt. A tilalmak közül négy Magyarország teljes területére kiterjed, így Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael és Tajvan nem fogadja be ezeket a termékeket. A tilalmak nem tartalmaznak végső határidőt, a korlátozás ideje ugyanis nagyban függ a járványhelyzet alakulásától. A harmadik országokra jellemző, hogy csak az ország madárinfluenza mentességének visszaszerzését követően oldják fel a tiltó intézkedéseket.

A közelmúltban a Nébih Komárom-Esztergom megyében egy Ács közelében lévő telephelyen mutatta ki madárinfluenza vírus jelenlétét, ahol a teljes állományt, 53.500 pulykát kellett leölni. Néhány napra rá Hajdú-Bihar megyében, egy létavértesi kacsatartó gazdaságban is madárinfluenza jelenlétét igazolta a hatóság. Ott a 115 ezres állományt pusztították el emiatt. Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke, igazgatója és a Pulykaszövetség titkára akkor úgy nyilatkozott, hogy a vírus egyszeri hazai megjelenése is komoly gazdasági károkat okozhat Magyarországnak és a hazai vállalkozásoknak. Több ország ugyanis korlátozhatja, vagy éppen megtilthatja a magyar baromfitermékek bevitelét országába – írta az Agrárszektor.

Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael és Tajvan nem fogad be magyar baromfit, illetve baromfitermékeket a madárinfluenza miatt - képünk illusztráció
Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael és Tajvan nem fogad be magyar baromfit, illetve baromfitermékeket a madárinfluenza miatt – képünk illusztráció

Több, úgynevezett harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket

A portál megkérdezte a Nébih-et, hogy akadnak-e már olyan országok, amelyek korlátozták, vagy épp teljesen megtiltották a magyar baromfi, illetve baromfitermékek bevitelét. A hivatal részéről azt közölték, hogy több, úgynevezett harmadik ország is korlátozó intézkedéseket vezetett be. Ezek a tilalmak vagy a teljes országra, vagy csak a korlátozásokkal érintett területekre terjedhetnek ki. Azt is hozzátették: fontos tudni, hogy – külön értesítés nélkül is – tilos minden olyan harmadik országba szállítmányt indítani, amelynél az export egészségügyi bizonyítványon igazolni kell Magyarország magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét, mivel ez a kitétel hazánkra jelenleg nem áll fenn. Ugyanakkor kiemelték, hogy a harmadik országokba irányuló kereskedelmen túl a belföldi és az Európai Unióba történő kiszállítások a korlátozás alá eső területeken kívül zavartalanul folyhatnak – írták.

A Nébih közölte, hogy a tilalmak nem tartalmaznak végső határidőt.

A korlátozás ideje ugyanis jelentősen függ a járványhelyzet alakulásától. Jellemző a harmadik országokra, hogy a korlátozó intézkedéseket csak az ország madárinfluenza mentességének visszaszerzését követően oldják fel. Az Agrárminisztérium és az országos főállatorvos addig is mindent megtesz a regionalizáció eléréséért, azaz, hogy a tiltások csak a korlátozás alá eső területekre, és ne hazánk teljes területére vonatkozzanak. Erről azonban minden országgal egyedileg kell megállapodni – közölte a hatóság. Korábban több ország esetében is sikerült már regionalizációs egyezményt kötni. Arról itt írtunk, hogy a tavaly júliusban Japánnal kötött megállapodásnak köszönhetően a szigetország csak a korlátozás alá eső területek termékeivel szemben vezetett be intézkedéseket.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...
Növekedésnek indult a pulykaágazat a szakmai szöve... Ismét növekedésnek indult a pulykaágazat, az elmúlt másfél éves recessziót követően egyre kiegyensúlyozottabbá válik a piac. A Magyar Pulykaszövetség ...
Minek nevezzelek? – avagy baromfi elnevezések kor ... Csirke? Tyúk? Kotlós? Sokféle elnevezést ismerünk a tyúkra, de tudjuk, hogy melyiket mikor használjuk? Nemtől és életkortól függően különböző megnevez...
4 ok, amiért sikeres a magyar baromfiipar 55 évvel ezelőtt kezdődött el a hazai baromfitenyésztés fejlesztése, és azóta is töretlen a sikere. A baromfihús (kifejezetten a csirkéé) fogyasztása ...
Baromfi kisokos Mit eszik a baromfi? Hogy neveljem fel helyesen a tyúkokat, libákat, pulykákat, kacsákat? Hogyan lesz szép sárga bőrszíne a csirkének? Mitől tehetem m...
Nőtt a sertés- és a szarvasmarha-állomány is Tovább emelkedik a szarvasmarha-állomány, így 2014 végére a számuk meghaladta a 800 ezer darabot. A sertéságazat sem panaszkodhat, a sertések száma is...