Nébih–ROKK: közös fellépés az állatkínzás és az állatviadalok ellen

A további sikeres állatmentések reményében elmélyíti kapcsolatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központ (ROKK). Ezt a két szervezet 2021. január 14-én együttműködési megállapodás formájában rögzítette. A Nébih 25 mobil kennel biztosításával is segíti az eljárásokban lefoglalt állatok állatvédelmi szempontból kimagasló színvonalú elhelyezését.

A Nébih és a ROKK egyaránt kiemelt fontosságúnak tartja az állatkínzások számának jelentős csökkentését, illetve az illegális kutyaviadalok teljes felszámolását. A két szervezet eredményes együttműködését több korábbi ügy bizonyítja, ezek során illegális kutyaviadalokat derítettek fel vagy akadályoztak meg. A lefoglalt állatokat biztonságba helyezték, sérüléseiket ellátták.

Véget vetnének az állatkínzásnak (Fotó: Pixabay)

A megállapodás mellett a Nébih 25 darab mobil kennellel is hozzájárult ahhoz, hogy az ellenőrzések során lefoglalt állatokat az állatvédelmi szempontokat szem előtt tartó, azoknak maximálisan megfelelő körülmények között helyezhessék el a ROKK kiképzőközpontjában.

Az együttműködés részeként az állatvédelem felügyeletét ellátó, valamint a kiemelt ellenőrzésekben részt vevő Nébih-szakemberek a jövőben közreműködnek majd a ROKK által szervezett képzések, továbbképzések, vizsgáztatások és minősítések végrehajtásában. A ROKK munkatársai pedig részt vesznek a Nébih által foglalkoztatott kutyavezetők kiképzésében és továbbképzésében, a már kiképzett szolgálati kutyák továbbképzésében, éves minősítésében, a kiképzésre szánt kutyák kiválasztását pedig szakmai tanácsaikkal segítik.

A most aláírt megállapodással a hosszú évekre visszanyúló közös munka nyert hivatalos formát. A szervezetek remélik, hogy ezáltal még sikeresebben vehetik fel a harcot nemcsak az illegális kutyaviadalok szervezőivel, de a háziállatokkal méltatlanul bánó állatkínzókkal is.

A több éve tartó közös munkát immár hivatalosan is megerősítő dokumentumot dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke és dr. univ. Dsupin Ottó r. dandártábornok, a ROKK igazgatója írta alá.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...
A Nébih rágcsálóirtószer használatát engedélyezte ... A pocokinvázió megakadályozása érdekében többlet rágcsálóirtószer forgalomba hozatalát és felhasználását engedélyezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztons...