A vadon élő méheknek és más rovaroknak meghatározó szerepe van a megporzásban; igaz ez mind a vadon élő növények, mind a kultúrnövények esetében. Az elmúlt évtizedekben drámaian csökkent a beporzó szervezetek egyedsűrűsége és diverzitása a táplálékforrások és a fészkelőhelyek számának csökkenése miatt, ami hatással van az agrárszektorra is. Agro-ökológiai kutatások bizonyítják, hogy a fenntartható növénytermesztési rendszerek nagyban hozzájárulnak a vadon élő méhek populációinak fenntartásához.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet fordította le és dolgozta fel a svájci Ökológiai Kutatóintézet – Forschungsinstitut für biologischen Landbau (FiBL) Wild bees and pollination című anyagát, ebből idézünk részleteket. A tanulmány szerint a biodiverzitás fenntartásának egyik kulcsát a beporzó szervezetek jelentik. A tevékenységük lehetővé teszi a növényvilág nagy részének reprodukcióját. A beporzó szervezetek számának csökkenése nem csak a biodiverzitás csökkenésében és számos ökoszisztéma-szolgáltatás elvesztésében jelentkezik, hanem a termesztett növények hozamának jelentős csökkenésével is jár.
Egyes rovarcsoportok (pl. méhek, darazsak, legyek, bogarak), mint legjelentősebb beporzó szervezetek, rendkívül értékes ökológiai és gazdasági szolgáltatásokat nyújtanak az emberiségnek és a természetnek.
A mérsékelt égövben az összes virágos növény 78 százaléka kötődik rovarmegporzáshoz. A 109 legfontosabb kultúrnövény közül nem kevesebb, mint 87 faj (vagyis 80 százalékuk) teljes mértékben állati megporzástól függ. Ezen növényfajok közé olyan gazdaságilag fontos kultúrák tartoznak, mint az alma, szamóca, mandula, paradicsom és dinnyefélék. A megporzás gazdasági haszna a mezőgazdaságban világszinten becslések szerint 153 milliárd euró évente.
A méhek a rovarvilág legfontosabb beporzó szervezetei
Több, mint 20 ezer fajuk létezik a világon, ebből Közép-Európában mintegy 750 faj él. Kulcsszerepük ahhoz a szükségletükhöz köthető, hogy a nagy mennyiségű pollent és nektárt nem csak saját táplálékuknak gyűjtik, hanem lárváik ellátására is. Ezért nevezhetők a leghatékonyabb megporzóknak, mert sokkal több virágot keresnek fel, mint más viráglátogatók, és a pollen gyűjtésére specializálódott testükön sokkal hatékonyabban viszik át a virágport egyik növényről a másikra.
Alábecsülik a vadon élő méhek beporzó szervezetként betöltött szerepét
A megporzási szolgáltatás jelentős részéért a természetes beporzó szervezetek, mint például a vadon élő méhek (közéjük tartoznak a magányos méhek és a poszméhek) és a zengőlegyek a felelősek. Egy brit tanulmány szerint az Egyesült Királyságban a házi méhek a megporzási szolgáltatásnak legfeljebb az egyharmadát nyújtják, a fennmaradó részt a vadon élő beporzó szervezetek biztosítják. Egy másik vizsgálat azt mutatta ki, hogy a vadon élő méhek és zengőlegyek akkor is fokozták a terméskötődést, ha a házi méhek folyamatosan jelen voltak. Azt a tényt, hogy a kihelyezett házi méhek csak kiegészítői, de nem helyettesítői a vadon élő rovarok végezte megporzásnak, szintén kimutatták egy globális tanulmányban, amelyben világszerte 41 kultúrnövényen hasonlították össze a házi méhek és más, vadon élő viráglátogatók által nyújtott megporzási szolgáltatást – írják.
Nélkülözhetetlen beporzó szervezetek
A fajok nagyfokú diverzitása miatt a vadon élő méhek gyakran sokkal hatékonyabb beporzó szervezetei vagy kizárólagos beporzói bizonyos virágos növényeknek. Ez a diverzitás ugyanis nem csupán a fajok sokféleségében jelentkezik, hanem az eltérő táplálék preferenciákban, az elkülönülő repülési időszakokban és a különböző időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodásban is. A megporzási szolgáltatás hatékonysága szintén változik aszerint, hogy milyen a földrajzi tájegység, domborzati típus, jellemző időjárás és a növények morfológiája. Több vadon élő méhfaj gyenge napsugárzás és alacsony hőmérséklet esetén is aktívan folytatja a gyűjtögetést. Ezért olyan nagy a jelentőségük a különböző növények megporzásában, különösen a hosszan tartó, zord időjárási periódusokban.
Az olyan virágokat, amelyekhez a házi méhek nehezen tudnak hozzáférni, mint például a vöröshere, lucerna vagy paradicsom, specialista vadon élő méhek poroznak be. A vadon élő méhek általában véve nagyon hatékony beporzó szervezetek: A faliméhek nemzetségébe tartozó Osmia cornuta néhány 100 nősténye elég ahhoz, hogy egy hektárnyi almafát vagy mandulafát beporozzon, míg ugyanehhez házi méhből több 10 ezer dolgozóra lenne szükség.
Cseresznyénél és repcénél is jobban poroznak a vadon élő méhek
A vadon élő méhek hatékonyabbnak bizonyultak a házi méheknél a cseresznye és a repce megporzási kísérleteiben is. A kultúrnövények megtermékenyülése és terméskötődése úgy tűnik, hogy párhuzamosan javul azzal, ahogy a viráglátogató méhfajok diverzitása növekszik. A házi méh és a vadon élő méhfajok együttes jelenléte kedvezőbb megporzási szolgáltatást eredményezett napraforgón és mandulán végzett kutatásokban is. A növények megporzásának legfontosabb előfeltétele az egészséges házi méh populáción kívül a magas egyedsűrűségű és fajszámú vadon élő méh közösségek és más vadon élő beporzó szervezetek jelenléte. Ilyenek például a zengőlegyek. Azonban a zengőlegyek megporzási hatékonysága csak ötöde a vadon élő méhekének, és hozzájuk képest a növényfajok kisebb hányadát hasznosítják. Az élőhely megőrzésre fordított erőfeszítések, amelyek a vadon élő beporzó szervezeteket, különösen a vadon élő méheket veszik célba, ezért nem csak természetvédelmi okokból indokoltak, hanem a mezőgazdaság számára nyújtott haszon miatt is.
Következtetések az agrárszektorra és az egész társadalomra
Az ÖMKi anyaga szerint figyelembe véve az eddigi kutatások eredményeit, növelni kellene az olyan területek arányát, ahol a növényi források és a lehetséges fészkelőhelyek (tájszerkezetileg változatos élőhelyfoltok) között a maximális távolság 100-300 méter. Ez gondoskodna a vadon élő méhfajok túléléséről, így biztosítva a megporzást és a terméshozamot. Ezeket az igényeket leginkább egy heterogén földhasználat tudná megvalósítani. Ennek alapvető feltétele volna egy kevésbé beavatkozó termelési gyakorlat, amely magában foglalja például az extenzív gazdálkodást, ökológiai szántóföldi növénytermesztést és a vegyszerek kijuttatásának csökkentését. A Svájcban már kialakított, jól ismert ökológiai kompenzációs területeken kívül testre szabott, megporzóbarát, virágban gazdag parcellákat kell létrehozni. A fenntartható élelmiszerbiztonság kiindulópontja végső soron a növények megporzása, amelyet részben a vadon élő rovarok végeznek. Ez lényegesen hozzájárul a biodiverzitás fenntartásához is, amely számos kulcsfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatást is biztosít. Mindezek mellett az agro-ökológiai szempontból optimalizált növénytermesztési rendszerek ésszerűen tudják hasznosítani az ökológiai fejlesztésekből eredő kölcsönhatásokat. Így hozzájárulnak a megporzás hatékonyságának növeléséhez, valamint a rovarok önszabályozásához, és jelentős javulást idéznek elő mind a termelők, mind a környezet számára.
