A NAK beszállt az energetikai audit piacra

A 2015 májusában megjelent energiahatékonyságról szóló törvény kötelezővé tette a nagyvállalatok számára az energetikai audit elvégzését. Annak érdekében, hogy a NAK hatékonyabbá tegye a kötelezettség elvégzését az agrárcégek számára, egy olyan szolgáltatást és online rendszert dolgozott ki, amellyel ez elérhetővé válik.

A törvény szerint a vizsgálatokat 4 évente kell elvégezni, az első időpontnak – egy év haladék adása után – 2016. december 31-et jelölték meg. A vizsgálat elvégzése előnyökkel jár a vállalkozások számára, hiszen energiahatékonyságot növelő és költségcsökkentő intézkedések bevezetésére derülhet fény.

Az előírt auditok elvégzése több pozitív tulajdonságot is hordoz magában: kevesebb időt és költséget igényel, az auditorok részéről pedig nagyobb kapacitás áll rendelkezésre.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kidolgozott online rendszerben a tagok és az auditorok is tudják magukat regisztrálni, majd felvenni egymással a kapcsolatot. Online megrendelhetik az auditorok szolgáltatását, valamint energetikai szakértőt is kereshetnek. Lehetőséget adnak arra is, hogy a vállalatok megfogalmazzák igényeiket az energetikai audittal kapcsolatban. Ezzel szemben az auditor fel tudja tölteni az oldalra referenciáit, megkönnyítve ezzel a választást.

Pozitívum, hogy az adatbázisban csak olyan auditorok szerepelnek, akik részt vettek, majd pedig sikeres vizsgát végeztek a Magyar Mérnöki Kamara képzésén és szerepelnek a MEKH névjegyzékében. A tagok és az auditorok is írhatnak egymásról szöveges értékelést, ezáltal is biztosítva a hitelességet, megbízhatóságot.

Fontos, hogy az energiairányítási rendszer révén a vállalatok átfogó képet kapnak energetikai profiljukról, amely jó lehetőséget teremt arra, hogy csökkentség költségeiket, ezzel egyidejűleg akár versenyképességüket is növelhetik, valamint a rendszer megteremtheti, illetve megerősítheti az energiatudatos szemléletmódot, hosszú távon pedig hozzájárulhat a fenntartható gazdálkodás elterjedéséhez.

Forrás: nak.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Jogsegélyszolgálat 2014. január 15-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai jogosultak igénybe venni a NAK által működtetett jogsegélyszolgálatot. A jogsegélysz...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...