Nagyot bővített Európa egyik legnagyobb állateledel-gyára Bükön

A Nestlé Hungária több mint 35 ezer négyzetméteres új gyártóterülettel és ultramodern, automata üzemű raktárral bővíti kapacitását a büki Purina gyárában. A nedves állateledelt előállító üzemegységre és a mellette épülő önműködő, számítógéppel vezérelt tároló- és visszakeresési rendszerű (ASRS) raktárépületre 140 milliárd forintnyi saját forrást fordítanak. A jelenleg is mintegy 1400 főnek munkát adó állateledelgyár, a büki Nestlé Purina 2020-ban egy 50 milliárd, 2021-ben pedig egy másik 35 milliárd forintos beruházási csomaggal 250 új munkahelyet teremtett a térségben. 

A Vas vármegyei gyár a cégcsoport állateledel-gyártásának közép-európai központja – írta a Magyar Építők weboldala. A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén − jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2023. január 13-án. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a svájci tulajdonosi hátterű vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés, a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint. A Magyar Építők cikkét szemléztük.

A vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés, a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint - Fotó: Modern Gyárak Éjszakája  - FB
A vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés, a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint – Fotó: Modern Gyárak Éjszakája – FB

A miniszter a Nestlé friss beruházásával kapcsolatban arról számolt be, hogy Magyarország a kutyaeledel kivitelét illetően a 13. helyen áll a globális ranglistán.

Az üzem modern megoldásai

A Nestlé közleményében kiemelte, hogy több mint 35 ezer négyzetméteres új gyártóterülettel és ultramodern, automata üzemű raktárral bővíti kapacitását a büki Purina gyárában. A nedves állateledelt előállító üzemegységre és a mellette épülő önműködő, számítógéppel vezérelt tároló- és visszakeresési rendszerű (ASRS) raktárépületre 140 milliárd forintnyi saját forrást fordítanak.

A jelenleg is mintegy 1400 főnek munkát adó állateledelgyár, a büki Nestlé Purina 2020-ban egy 50 milliárd, 2021-ben pedig egy másik 35 milliárd forintos beruházási csomaggal 250 új munkahelyet teremtett a térségben. Így a most bejelentett beruházással együtt 5 év alatt több mint 500 új munkahely létesül a gyárban − írták a közleményben.

A fejlesztések háttere és adatai

A Nestlé 2017-ben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnokkal bővítette a büki üzemét, melynek kivitelezését a Market Építő Zrt. végezte el. A most épülő új gyáregységekben kizárólag zöld árammal működő elektromos bojlerek fogják biztosítani az energiaellátást, ami tovább javítja majd a gyár szén-dioxid emissziós értékeit. Az anyavállalat globális célkitűzéseinek megfelelően a Nestlé Purina gyárban már hat éve megújuló forrásokból származó áramot használnak, az ipari hulladékot pedig vagy anyagában hasznosítják újra, vagy hőenergia formájában − közölték.

Budapest, 2023. január 13. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Ágh Péter országgyűlési képviselő (j) a társaság beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. január 13-án. A cég 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén - Fotó: MTI/Soós Lajos
Budapest, 2023. január 13. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Ágh Péter országgyűlési képviselő (j) a társaság beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. január 13-án. A cég 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén – Fotó: MTI/Soós Lajos

Hatalmas összegek a fejlesztésekre

A büki üzem a cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja. Magyarországon a Nestlé több mint 30 éve van jelen. A büki beruházásával együtt immár 325 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon, és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez − írta a vállalat.

A svájci vállalat Magyarországon három gyárában – Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön -, illetve budapesti központjában összesen több mint 2500 embert foglalkoztat.

A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki Purina gyár 2023-ban ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Termékei a világ több mint 50 országába jutnak el Bükről – közölték.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Milliós károk helyett százezres felújítás „Szépülő gazdaság” sorozatunkban praktikus tanácsokat gyűjtünk össze azon olvasóinknak, akik gazdaságuk fejlesztésére készülnek. Első javaslatunk: kez...
Mezőgazdasági épületek felújítása, utólagos hőszig... Figyelem: szakember igénybe vétele elengedhetetlen, de nem árt, ha magunk is tisztában vagyunk azzal, milyen megoldások közül választhatunk, ha állatt...
Energetikai felújítások a mezőgazdaságban – ... Jelentős energia megtakarításról számoltak be a ’70-es években épült, és 2008-ban a Hoesch Planeel® Siding sávos burkolatával szinte passzívházzá alak...
Sürgős segítségre van szüksége a mezőgazdaságnak?... Az AGRO.bio Hungary Kft sajtótájékoztatóján jártunk, ahol a cég vezetői és a Vidékfejlesztési Minisztérium vezető tanácsosa ismertette meg velünk a je...
Amikor igény az épületen belüli speciális körülmén... Mezőgazdasági termények tárolása, élelmiszer feldolgozás során gyakran elvárás az épületen belüli, az átlagostól eltérő klíma kialakítása. Különleges ...