Nagyon rossz szezonja volt a méhészeknek, ezért legalább felével drágul a méz ára

Várhatóan legalább 50, de inkább 70 százalékkal fog emelkedni a méz ára, mert a 2020-as év nagyon rosszul alakult a méztermelők számára. A hazai termés nagy részét külföldre adják el a méhészek. Így az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Bross Péter szerint az is előfordulhat, hogy 2021 év elejére nem lesz a boltokban hazai méz. Az Agrárminisztérium viszont a gyengébb termés ellenére is a fogyasztóknak elegendő mennyiségre számít a piacon.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint már július végén látható volt, hogy Magyarországon és egész Európában nagyon kevés méz fog teremni az idén. Törökországban pedig, amely a világ második legnagyobb méztermelője, a közelmúltban egyenesen katasztrófaágazattá nyilvánították a méhészetet – írta meg az Infostart.hu. Ennek következtében 2021-ben a szabadpiacon, vagyis a nagyban értékesítő méhészeknél nem lesz kapható akácméz. Így aki tudatos mézfogyasztó, és magyart szeretne venni, ugyan fog találni, de legfeljebb a termelőknél, közölte a méhész szakember. Mindehhez az is hozzájön, hogy míg a virágméz felvásárlási ára 40 százalékkal, addig az akácmézé 60 százalékkal emelkedik. Erre jön még a 27 százalékos áfa és az infláció miatti termelői költségtöbblet.

Jelentősen emelkedhet a méz ára Magyarországon
Jelentősen emelkedhet a méz ára Magyarországon

Vagyis könnyen előfordulhat, hogy kétszer annyiba fog kerülni jövőre a méz, mint idén, de legalább 50–70 százalékos áremelkedéssel lehet számolni – mondta Bross Péter.

A szakember arra is kitért, hogy egy átlagos évben körülbelül 10 ezer tonna méz fogy el Magyarországon, és 15–20 ezer tonna megy exportra. Ehhez képest 2020-ban mindennek kevesebb, mint a felét sikerült betakarítani. Ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy a termelők nem külföldre adják el a mézet, ezért az Országos Magyar Méhészeti Egyesület azt tanácsolja a mézfogyasztóknak, egy-egy termelőtől igyekezzenek beszerezni az éves mézszükségletet.

Lesz elég méz a magyaroknak?

Azzal az Agrárminisztérium államtitkára is egyetértett, hogy az aszály, a fagy, illetve a csapadékos, hűvös idő a repce, az akác és a napraforgó virágzását is nagyban befolyásolta. Ez komoly termelésvisszaesést eredményezett az idei esztendőben. Azonban tekintettel arra, hogy uniós szinten Magyarországon a legmagasabb egy főre jutó előállított méz aránya (körülbelül 3 kilogramm, miközben nagyjából 1 kilogrammot fogyasztunk el évente), a hazai ellátás biztonsága nem sérül. Bár az exportvolumen csökkeni fog, de a mintegy 10 ezer tonnányi méz, amit elfogyasztunk, rendelkezésre fog állni. Feldman Zsolt szerint elegendőnek kell, hogy legyen a hazai ellátás szempontjából az idén megtermelt mézmennyiség. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy az Agrárminisztérium a tavalyi évben indította el, és az idén megemelt összeggel folytatja a méhek egészségügyi állapotának javítására szolgáló támogatási programját, amiben méhcsaládonként ezer forintot biztosítanak egy–egy méhész számára.

Az 1 milliárd forintos támogatás azokat a piaci nehézségeket hivatott áthidalni, amik részben a koronavírus-járvány, részben az időjárás viszontagságai miatt keletkeztek. Olyan támogatási formát vezettek be, amely a méhészek jövedelemtermelő-képességét szolgálja. Bíznak abban, hogy a támogatásokkal segíteni tudják a piaci és üzleti döntéseit annak a 21 ezer érintettnek, aki ma Magyarországon méz előállításával foglalkozik, hogy a lehető legtöbb megtermelt mézet itthon lehessen tartani – mondta a politikus.

Kapcsolódó anyagunk

Újrázott a méhészelnök, megkérdeztük tőle, mire számíthat az ágazat

Telefonon hívtuk fel a szakembert, akit arról kérdeztünk, milyen kihívások és feladatok megoldására készül a szervezet élén. Az elnök elmondta, milyen lépéseket és intézkedéseket terveznek.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
Bajban a méhészek A tavalyi időjárás rontotta a méztermés mennyiségét és minőségét egyaránt. Az okokat cikkünkből tudhatja meg, és kiderül belőle az is, mennyi mézet ál...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Van méz, vagy nincsen? A Méhészeti Egyesület szerint nem lehet mézhiányról beszélni. A hazai boltok, illetve a termelők viszont épp az ellenkezőjét állítják: kevés a méz itt...