Nagyon rossz január: megint megjelent a madárinfluenza Magyarországon és nagyon magasak a takarmányárak

Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban január 6-án. A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, a szakemberek az állományok leölését már a gyanú alapján megkezdték – tájékoztatta a hivatal az MTI-t. A madárinfluenza megjelenésén túl a növekvő takarmányárak tovább nehezítik a magyar állattartók gondjait.

A közlemény szerint a Komárom-Esztergom megyei Ács település melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok egyikében a január egyik első hétvégéjén az állatoknál nagymértékű takarmány- és vízfogyasztás-csökkenést tapasztaltak, az elhullások pedig megemelkedtek. Hétfőre tovább nőtt az elhullás, és megjelentek a betegség gyanúját keltő klinikai tünetek is. A takarmány- és vízfogyasztás egy másik, szomszédos telepen is visszaesett. A szakemberek az érintett állományokból mintát vettek, amelyekből a Nébih laboratóriumi vizsgálatai szerdán megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az állategészségügyi hatóság a járvány terjedésének megakadályozása érdekében már a gyanú alapján megkezdte az érintett állományok, mintegy 90 ezer pulyka leölését. A szakemberek a gazdaságok körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

Megint megjelent a madárinfluenza Magyarországon és nagyon magasak a takarmányárak, ezért nehéz helyzetben vannak a hazai állattartók
Megint megjelent a madárinfluenza Magyarországon és nagyon magasak a takarmányárak, ezért nehéz helyzetben vannak a hazai állattartók

A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai Magyarországot is érintik, ami kiemelt kockázatot jelent, ezért Bognár Lajos országos főállatorvos még 2020. november végén országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását. A veszély jelenlétét és nagyságát jól érzékelteti, hogy egy, a tatai Öreg-tónál december végén talált kócsagtetemben is igazolta a Nébih laboratóriuma a vírus jelenlétét. Ennek magas patogenitását szintén megerősítették – közölte a hatóság.

A betegséggel kapcsolatban további hasznos információk olvashatók a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Ezeket kell betartani!

A közlemény szerint a baromfiállományok védelme érdekében elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat egyebek mellett a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot is zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2020 első félévében kellett megküzdeni a betegséggel – írta a Nébih. A hatóság kiemelte, hogy a 2021 első hónapjában is kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók.

Fejlesztések kellenek, beruházással mehet előre a szakma

A Takarékbank adatai is azt igazolják, hogy sok termelő megérezte a vendéglátás visszaesését is. Üdvözölték ugyanakkor, hogy az Agrárminisztérium gyorsan és hatékonyan támogatta a gazdákat. Egy részüknek a gabona- és olajosmagvak magas ára is kedvező, bár ugyanezért a takarmányárak is magasak, ami megnehezítheti az állattenyésztők dolgát az első fél évben. A pénzintézet szakértői bíznak abban, hogy a gazdák a befolyó többletjövedelemből növelik a hatékonyságot, a hozzáadott értékeket, a feldolgozottság arányát. A kelet-európai és a balkáni versenytársak a következő években egyre olcsóbban termelhetnek, az EU pedig amúgy is a fenntartható, minőségi termelést ösztönzi. A beruházási ütem magas, annak megőrzéséhez a fenntarthatóságot és innovációt egyaránt szolgáló gazdálkodási szemlélet szükséges – olvasható a közleményben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...