Nagyobb hozamra és biztonságos élelmiszer előállítására törekszik a Corteva

Médianapot rendezett a sajtó képviselőinek a budapesti Várkert bazárban a Corteva Agriscience, ezen a fejlesztéseken kívül beszéltek még a növényvédelmi kérdésekről és a fiatalok mezőgazdasági szakmához való viszonyáról is. Az USA-beli Delaware államból, a wilmingtoni központból irányított agráróriás a DuPont Pioneer vetőmag, valamint a DuPont és a Dow AgroSciences növényvédő szer kínálatát fogja össze a gazdáknak.

A cég fő vetőmag-termékei a hibrid kukorica, a napraforgó és a repce vetőmagok, legfőbb növényvédelmi termékei pedig gyomirtó-, rovarirtó-, gombaölő- és csávázószerek, továbbá nitrogén stabilizátorok. A vállalat célja, hogy a haszonnövényeknek a lehető legnagyobb hozamot, a gazdáknak pedig a legnagyobb profitot biztosítsa, mindezt úgy, hogy a végeredmény biztonságos élelmiszer legyen.

Jean Philippe Riffat Közép- és Kelet-Európáért felelős régió igazgató a Corteva budapesti média napján beszélt a cég nemzetközi terveiről és eredményeiről
Jean Philippe Riffat Közép- és Kelet-Európáért felelős régió igazgató a Corteva budapesti média napján beszélt a cég nemzetközi terveiről és eredményeiről

Jean Philippe Riffat Közép- és Kelet-Európáért felelős régió igazgató elmondta, hogy a Corteva Agriscience bővülő termék- és szolgáltatáskínálattal igyekszik megfelelni a gazdák igényeinek a vetőmag nemesítés, a növényvédelem, a vetőmagcsávázási technológiák, a biotechnológiai fejlesztések és a digitális mezőgazdaság területén is. Az igazgató arról is beszélt, hogy idén június 3-tól a New York-i tőzsdén jegyezhetők a Corteva törzsrészvényei. Jean Philippe Riffat szerint 2023-ra 50 százalékkal tervezik növelni a szabadalommal rendelkező termékek számát, a kutatásokban pedig különleges innovációkra törekednek. Ilyen a CRISPR génszerkesztési technológia is, amivel a növényen belül a génállományban végeznek módosítást azért, hogy feljavítsák az egyes tulajdonságokat. Olyan fejlesztéseket tűztek ki célul, mint a szívre kedvező hatást gyakorló szójaolaj, a kakaónövény immunrendszerének megerősítése egy káros vírus elleni védekezéshez, egy banánbetegség elleni védelem kialakítása, valamint az alacsony gluténtartalmú búza.

Ilyen közelről halgattuk a Corteva Agriscience budapesti médianapjának szakmai előadóit
Ilyen közelről halgattuk a Corteva Agriscience budapesti médianapjának szakmai előadóit

Növényvédelem és szaktanácsadás

A második előadást Borsos László, a Corteva Agriscience Magyarország ügyvezetője tartotta. Elmondta, hogy Magyarországon a cég 185 állandó munkatársat foglalkoztat, hozzájuk évente 450-500-an csatlakoznak a szezonban. A munka fő helyszínei a budaörsi központi iroda, a szarvasi vetőmagüzem, a szolnoki növényvédőszer- és a szegedi vetőmag kutatóállomás. Ez utóbbi kettő hamarosan Szegeden egyesül, hogy egy helyen valósulhasson meg a nemesítés és a fejlesztés, így hatékonyabban lehet majd kialakítani az integrált megoldásokat. A megújult szarvasi vetőmagüzem éves termelési kapacitása 1,5 millió zsák, ez több, mint amire Magyarországnak szüksége van. Ebből követketik, hogy a magok 70 százalékát külföldre adják el: főként Oroszország, Ukrajna, Bulgária, Ausztria, Lengyelország és Szlovákia termelői vásárolják azokat. A cég kínálatában 24 kukorica, 9 repce és 8 napraforgó hibrid, továbbá 6 oltóanyag (szilázs, szenázs, biogáz) szerepel – mondta.

Borsos László, a Corteva Agriscience Magyarország ügyvezetője a hazai helyzetet mutatta be a médianapon
Borsos László, a Corteva Agriscience Magyarország ügyvezetője a hazai helyzetet mutatta be a médianapon

Magyarországon a Corteva Agriscience rendelkezik az egyik legnagyobb létszámú szaktanácsadói hálózattal. A szaktanácsadók a személyes megbeszéléstől a szakmai előadásokon keresztül a web-alapú kommunikációig a legkülönbözőbb csatornákon keresztül tartják a kapcsolatot a gazdákkal. A szaktanácsadás a növénytermesztés minden szakaszára és a növényvédelem minden területére kiterjed, segítve ezzel a gazdákat abban, hogy a vetőmagban rejlő terméspotenciál minél nagyobb fokú kihasználásával érjenek el kiváló hozamokat – hangzott el.

Fiatalok a magyar mezőgazdaságban

Zárásként Rikk István, a Corteva Magyarország marketing vezetője tartott prezentációt. Kezdésként azt mutatta be, hogy a növényvédőszereknek rendkívül szigorú ellenőrzésen és minősítésen kell átesniük a forgalomba kerülés előtt. Elmondása szerint előfordul, hogy a folyamat 11 évet is igénybe vesz, a forgalomba hozatali költség pedig a századforduló óta több, mint 55 százalékkal növekedett. Ennek legnagyobb részét a környezetbiztonsági és a toxikológiai vizsgálatok teszik ki, ami egy szer esetén akár 71 millió dolláros tétel is lehet.

Rikk István, a Corteva Magyarország marketing vezetője a fiatalok mezőgazdaságról alkotott véleményét vizsgáló kutatás eredményeit is ismertette
Rikk István, a Corteva Magyarország marketing vezetője a fiatalok mezőgazdaságról alkotott véleményét vizsgáló kutatás eredményeit is ismertette

A szakmai programot a “Kutatás a fiatal magyar generáció szemléletéről és a mezőgazdasági szektorban való munkavállalásról” című projekt bemutatása zárta. Ennek egyik célja az volt, hogy megtudja a 14-18 éves fiatalok és szüleik véleményét az agrárszektorról, valamint az, hogy ajánlásokat dolgozzon ki az mezőgazdaság résztvevőinek arra, hogy a mezőgazdasági munkavállalás vonzó választási lehetőséget jelentsen a fiatalok számára is, és kineveljék a fiatal gazdálkodók következő generációját.

A kutatás következtetése szerint a hazai agrárium legfőbb kihívása a jövő munkavállalóinak felkészítésével kapcsolatban az, hogy a lakosság nagy része nem ismeri a mezőgazdasági ágazatot. Ezért érdemes több irányban is lépéseket tenni, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegyék azt. A feladat, hogy a fiataloknak és szüleiknek bemutassák a mezőgazdaságot, a munkáról pozitív, divatos képet teremtsenek. Továbbá helyezzék a középpontba a digitalizációt és az innovációt, ismertessék az ágazatban elérhető anyagi előnyöket és emeljék ki a vidéki életnek a városi élettel szembeni előnyeit – mondta Rikk István.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Lopott sertéshús Máriakálnokon A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottjai szerdán hajnalban Máriakálnok belterületén ellenőriztek egy tehergépkocsit. A megállított tehergépko...