Nagyban játszik Mészáros Lőrinc izocukorgyára: közel félmillió tonna idei kukoricát is felvásárolhat

Várhatóan több, mint 450 ezer tonna takarmánykukoricát vásárol fel az idei termésből a tiszapüspöki KALL Ingredients Kft. – nyilatkozta Oláh Zsanett, a társaság ügyvezető igazgatója. A Mészáros Lőrinc vállalkozó cége, az Opus Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő társaság helyzetét javítja, hogy az árcsökkenés után normalizálódik az izocukor piaca. A cég jelenleg 24 országba szállítja termékeit, és partneri körének bővítését tervezi.

A társaság ügyvezető igazgatójával az Agrárszektor készített interjút, ezt az anyagot szemléztük.

A KALL Ingredients az idei kukoricatermésből előreláthatólag több mint 450 ezer tonnát vásárol majd fel.
A KALL Ingredients az idei kukoricatermésből előreláthatólag több mint 450 ezer tonnát vásárol majd fel.

A KALL Ingredients Kft. tiszapüspöki gyára az utóbbi 5 év legnagyobb zöldmezős agrárberuházása volt Magyarországon. A 2017-es átadás óta hogyan sikerült növelni a termelést?

Oláh Zsanett: Az üzem kapacitásának kihasználtsága a tervek szerint alakult. Már az első termelő évünkben sikeresen léptünk piacra a cég teljes termékválasztékával. Mára pedig minden terméknél elértük a kívánt üzemgazdaságossági és hatékonysági küszöböt. Fő termékeinket nézve a 6 gyártóvonalból 4-nél már most is 100 százalékos kapacitással dolgozunk, és az ezeken a vonalakon előállítható éves mennyiség egészére megkötött szerződésekkel rendelkezünk. Ez azt jelenti, hogy az ár-minőség-szolgáltatás hármas összefüggésében versenyképesen jelenünk meg a piacon.

A vállalat 2018 júniusában száz százalékban az Opus Nyrt. tulajdonába került. Mit jelent a cég számára az Opus kizárólagos tulajdonszerzése működési szempontból?

A stabil, tőkeerős tulajdonosi háttér minden vállalkozásnak biztonságot jelent, főként az iparág elmúlt 2 éves nehézségeit, illetve ennek okán végbement piaci átrendeződéseit látva.

Az uniós cukorkvóta-rendszer 2017-es megszüntetése után összeomlott az uniós cukorpiac, ami jelentős árcsökkenést okozott. Hogyan befolyásolják az izocukor értékesítési lehetőségeit a változások?

2018-ban és 2019-ben az iparág nehézségekkel küzdött és küzd, hiszen elmaradt a rövid távon jósolt gyors mennyiségi növekedés és a csökkenő árak is kedvezőtlenül hatottak. A közép- és hosszú távú trendek a fehér cukornál lassú csökkenést, míg az izocukor fogyasztásnál és -piacnál a vártnál ugyan lassabb ütemű, de biztos növekedést prognosztizálnak. Az értékesítés lehetőségeit ugyanakkor nem csak a piac, hanem a termékminőség és a partnereknek nyújtott szolgáltatás is befolyásolja. Ezért lehetséges, hogy a KALL Ingredients jelenleg hetente több mint 2000 tonna izocukrot szállít ki vevőpartnerei számára. Ez a mennyiség pedig a nyári szezonban tovább emelkedik majd.

A kedvezőtlen trendek után helyreállhatnak-e a közeljövőben a cukorárak, és ez mennyiben javíthatja a vállalat piaci helyzetét?

A kedvező változás első jelei már érzékelhetők. Egyrészt az unióban megkezdődött egy „önkorlátozási” folyamat, amelynek következtében csökken a cukorrépa vetésterülete és gyárbezárások is lesznek. Ennek egyik utóhatása a cukortöbblet csökkenése és ezzel párhuzamosan a javuló árszínvonal lesz. Az uniós szerződéses cukorárak mélypontjukat 2019. januárjában érték el az átlagos gyári 312 euró/tonna szinten. Ugyanakkor az alkalmi vásárlásokat jellemző leszállított, úgynevezett spot ár januárra már 442 euró/tonna szintre emelkedett a tavaly nyáron 3 hónapon át kitartó 322 euró/tonna mélypontról. A spot árak pedig ezt a szintet mindmáig meg is tartották. Miután az izocukor termékek ára követi a fehér cukor árának változását, a kedvező trend jelentős javulást eredményez az iparágban, ennek köszönhetően tovább erősíthetjük piaci pozícióinkat is.

A közelmúltban egy mezőgazdasági konferencián úgy nyilatkozott, hogy a KALL Ingredients Kft. megkezdte az együttműködést a legjelentősebb élelmiszeripari márkákkal. Melyik nagy élelmiszeripari felhasználók számára értékesítik termékeiket?

A partnereinkkel kötött megállapodásaink általában nem teszik lehetővé, hogy referenciaként hivatkozzunk rájuk. A jól ismert hazai üdítőital- és élelmiszergyártókon kívül a legnagyobb európai márkákat előállító gyártókkal és számos, nemzetközileg ismert és elismert világcéggel sikerült üzleti kapcsolatba kerülnünk, számos élelmiszeripari ágazatban. Jelenleg 24 ország 175 felhasználójának több, mint 200 üzemébe szállítunk cukor, alkohol és takarmány alapanyagokat.

Mennyi kukorica felvásárlását tervezik 2019-ben?

Az idei termésből a KALL előreláthatólag több mint 450 ezer tonna kukoricát vásárol majd fel.

A fő terméknek számító izocukor mellett a társaság alkoholokat és takarmány-alapanyagokat is készít. Hogyan ítéli meg ezen termékek piaci pozícióit?

Könnyebbséget jelent a vállalkozásunk számára, hogy az elmúlt időszak cukorpiaci válságához képest az amúgy szintén konjunkturális alkohol és takarmány piacok jóval stabilabbnak bizonyultak. A hazai és az európai vevőbázisunkat itt is rövid idő alatt kialakítottuk. Az alkohol és takarmány-alapanyag termelési volumenünk 100 százalék, ezeket a termékeket közép- és hosszútávú szerződésekkel értékesítjük a magyar és az európai piacon.

Ha többre kíváncsi a témáról:

A teljes interjút ezen a hivatkozáson olvashatja el, az Opus Global Nyrt. többségi tulajdonában álló, 33 milliárd forintból megépülő búzakeményítő üzeméről pedig itt olvashat többet.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...