Nagy-Somlói borvidék – együttműködés és kísérletek a 2020-as évben

Nagy-Somló több szempontból is kiemelkedik a magyarországi borvidékek közül. Egyrészről egyedülálló a tekintetben, hogy hazánk legkisebb területű történelmi borvidéke. Másrészről a hegyközsége által korábban meghozott döntés értelmében 2023-tól a superior kategóriájú somlói borok kizárólag ökológiailag művelt területen termesztett szőlőből készíthetők. Az átállást egy négy éven át tartó képzéssorozat előzi meg a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége, a Biocont Magyarország Kft. és az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) együttműködése révén. A képzés részeként folyamatos a tudás-és tapasztalatátadás a somlói szőlészek részére.

A két cég és a szőlőtermelők azonban nem csak az elméleti oktatások miatt állnak szorosabb együttműködésben egymással. A borvidék évről-évre a fejlesztések, kutatások és kísérletek helyszínéül is szolgál.

Ezek során a somlói szőlészek (és néhány más borvidékről csatlakozott érdeklődő) egyrészről tapasztalatot szerezhetnek a Magyarországon már forgalomban lévő készítmények felhasználásáról, másrészről lehetőségük nyílik új, kísérleti készítmények kipróbálására hazai körülmények között is. Utóbbi hazai viszonylatban is egyre nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a termelői-és fogyasztói elvárások, a rezisztenciaproblémák, a szűkülő kémiai növényvédőszer kínálat mind-mind arra sarkallja a cégeket és termelőket egyaránt, hogy bővítsék az ökológiai termelésben is felhasználható készítmények és megoldások tárházát.

A 2020-as évben Biocont Magyarország Kft. részéről két kísérlet is zajlott a történelmi borvidéken, melyek közül az egyik kifejezetten lisztharmat elleni hatásvizsgálat volt, míg a másik a rézcsökkentés, illetve kiváltás lehetőségeit kutatta. Előbbi kísérlet során a felhasznált készítmény fő hatóanyaga a hidegen préselt narancsolaj volt, mely egy kontakt, sejtmembrán károsító hatóanyag.

Biológiai permetezés a Nagy-Somlói borvidéken

Hatásmódja a gombák szaporító képleteinek dehidratálásán alapszik, miszerint a patogén gombák (pl. lisztharmat, szürkepenész) növény felületén elhelyezkedő spóráit és micéliumait dehidratálja, a sejtmembrán-károsodás következtében azok életfolyamataikat nem képesek tovább folytatni, elhalnak. A kísérlet során május első felétől július közepéig összesen 9 kijuttatás történt, míg a kísérleti szer 6 permetezés alkalmával került felhasználásra. Az értékelés alkalmával a lisztharmat fertőzés gyakoriságának és mértékének az átlaga került megállapításra %-os értékben kifejezve. Eredményeink alapján a kísérletben felhasznált készítmény hatásosnak bizonyult a lisztharmat elleni küzdelemben. A készítmény hatásosan csökkentette a károsítás mértékét. A kezeletlen parcellákon a lisztharmattal megfertőződött fürtök aránya közel hatszor annyi volt (35%), mint a narancsolajos kezelést kapott területen (6%). Továbbá a kezelt parcellákon kizárólag azokon a fürtökön lehetett (hasonló mértékben) tüneteket találni, melyek takarásban voltak (levél, vagy tőkerészek által) és ahol a kontakt szer számára a fürt nem volt elérhető. Ezzel magyarázható, hogy a diagrammon a fürt fertőzés mértékének számokban kifejezett értéke azonos a kezelt és kezeletlen területen.

A második kísérlet a rézcsökkentés lehetőségeire irányult, hiszen az Európai Unió 7 éves időtartamra vonatkozóan maximum 28 kg/ha mennyiségben korlátozta az egy hektáron– növényvédelmi célból – kijuttatható összes fémréz mennyiségét. Tekintve, hogy az ökológiai művelésű területeken a peronoszpóra elleni védekezés egyik alappillére a réz tartalmú készítmények felhasználása, a kórokozó elleni egyéb védekezési lehetőségek kutatása kiemelt jelentőségű. Kísérletünkben egy olyan két komponensű készítmény kombinációval dolgoztunk, melynek első tagját megelőző jelleggel az első tünetek megjelenéséig szükséges alkalmazni. Javítja a növény védekezőképességét, ezzel csökkentve a betegségek megtelepedésének kockázatát. A kórokozó megtelepedése és az első tünetek kialakulása után már a készítmény páros második tagja alkalmazandó. Kontakt hatású készítmény, amely természetes enzimeket, baktérium- és növényi kivonatokat tartalmaz, melyek a kórokozó számára alkalmatlan környezetet teremtenek a kezelt növényi felszíneken. A korábbi években több sikeres kísérlet is zajlott az említett készítményekkel. Példaként említve a 2019-ben, Olaszrizling fajtán végzett kísérletet, melynek során a készítményeket összesen 7 alkalommal juttattuk ki (egyéb rézkészítmény nélkül). Egy héttel az utolsó kezelés után, a peronoszpóra fürtfertőzés elleni hatásvizsgálatban az Abbott-képlettel számolt hatásosság, több mint 88% volt. Sajnos azonban tavaly a somlói kísérleti területen a kísérlet időtartama alatt a peronoszpóra fertőzés nem jelent meg olyan mértékben, hogy az eredmények értékelhetők lettek volna.

A kutatások a 2021-es évben tovább folytatódnak, és legjobbakat remélve bízunk abban, hogy a pandémiás helyzet lehetőséget ad majd a kísérleti területek személyes bemutatására is.

A XXI. század növényvédelme

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A szőlőkabóca mellett a lisztharmat is keseríti a ... A NÉBIH épphogy felhívta a szőlőtermelők figyelmét az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés fontosságára és időszerűségére, máris fenyeget egy másik k...
Itt az ideje a gyümölcsök növényvédelmének Az elmúlt hetek csapadékos és szeles időjárása megteremtette a tökéletes körülményeket a gombás és baktériumos fertőzések terjedésének. További veszél...
Egyre nagyobb gondot okoznak a cserebogarak Pontosabban a cserebogarak lárvái, a pajorok keserítik meg a gazdálkodók életét és mindennapjait. Ezek a talajlakó lárvák akár komplett gyümölcsösöket...
Rügypattanáskor kezd fertőzni a lisztharmat A rügyekben telelő lisztharmatért felelős gomba néhány héten belül elkezdheti idei fertőzését, ugyanis a rügypattanással egyidőben a lisztharmat is me...
Máris védekezni kell a lisztharmat ellen A megszokottól korábban jelentkezett a szőlőültetvényeken több betegség első tünete is. Rendkívül korán megjelent a lisztharmat is. Vannak tájegységek...
Sok veszély leselkedik növényeinkre Tökéletes az időjárás a termesztett növényeink számára. Nappal jóval 20 fok felett alakul a hőmérséklet és éjszaka sem megy 10 fok alá a hőmérő higany...