Nagy sikerek az Odisys-nél: tavaly közel 100%-kal több Solis traktor került forgalomba

Közel 100%-kal nőtt az újonnan értékesített Solis traktorok száma 2021-ben,az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva, és ezzel ez a márka lett a 4. legnagyobb számban forgalomba helyezett erőgép Magyarországon. Ezen apropóból Hernek Zoltánnal, az Odisys Bt. ügyvezető-tulajdonosával beszélgettünk, miközben szóba kerültek a cég újdonságai is.

Mi áll az eladott Solis-traktorok számának jelentős növekedése mögött?

Mindez több okra vezethető vissza. Egyrészt a kistraktorok piacán a használt, Távol-Keletről behozott gépek értékesítése egyre nehézkesebbé válik a környezetvédelmi, illetve biztonságtechnikai besorolások miatt. A forgalomba helyezhetőségük, immár gyakorlatilag nem lehetséges. Ezzel szemben a Solis kistraktorok megfelelnek az aktuális előírásoknak. Emiatt sok ügyfelet sikerült elcsábítanunk a márkával, mert az általunk forgalmazott már egy bizonyított márka, hiszen 6 éve itt van a hazai piacon a Solis.

Az 50 LE-s kategóriában szintén hasonló szituáció lépett föl, ami segítette a mi szegmensünkön belüli középső kategóriának a megerősödését, mely mellett az is érc, hogy valódi értéket kínálunk. A Solisnál nincsenek licensz alapján gyártott dolgok. Nálunk a Carraro valóban Carraro, a Bosch pedig Bosch.

Az is előnyükre vált, hogy a nagyobb erőgépek esetében, mind a szűkített, mind a normál nyomtávú traktoroknál a fehérorosz piacról érkető konkurens termékek közül, a régi motorral felszerelt verziókat már nem lehet elszámolni a pályázatokban.

Utoljára említve, de első helyen kiemelve, nagy jelentőséget tulajdonítunk a kereskedelmi hálózatunk kiépülésének és működtetésének, hiszen rendkívül sok viszonteladónk van a piacon, ami teljes országos lefedettséget és szervizhálózatot biztosít a gépek háttereként.

Mire vezethető még vissza ez a kimagaslóan jó eredmény?

Napi szinten is sokat tettünk az ügyfeleink folyamatos kiszolgálásáért, és mivel jellemzően minden elérhető raktárról, valamint bővül a kínálat, mivel egyre több modell kerül a portfóliónkba, mindenki megtalálhatja a maga számára a megfelelőt, nemcsak a Solis, hanem a Goldoni és a BCS márkák esetében is.

A Solis a legnépszerűbb, hiszen ennek a legkedvezőbb az árfekvése a palettánkon, de a sikerhez hozzájárultak az újdonságok is: megjelent a HST modell, a hidrosztatikus váltós, a 9/9 irányváltós kivitel, illetve némiképp nőtt a traktor mérete is a 26-os kategórián belül. Mindezek mellet a 6/2-es váltós, illetve ennek a limitált szériája is rendkívül sikeres volt. A 20 LE-s szervos is megjelent a piacon, ami szintén a választékot növelte. Idén érkezik a 16 LE-s a szupermini kategóriában, ami a teljes használt szegmensben populáris lehet, hiszen rendkívül versenyképes az ára, műszaki tartalma viszont bőven kielégíti az ebben a kategóriában gondolkodók igényeit. Egy kis háztáji gazdaságban tökéletesen el tudja látni a feladatát.

Az ennél nagyobb, 50 LE-s változatnak megérkezett a 12/12-es váltós, irányváltós változata 2021 ben, illetve a gyári kabinos és klímás kivitele is.

A nagyoknál nem volt változás. A 75 és 90 LE-s kabinos, gyári klímás modellek Magyarország korábbi legnagyobb darabszámban értékesített e kategória beli traktormárkájának a kiváltására is tökéletesen alkalmasak. Nagyon bízunk benne, hogy a jövőben ez lesz Magyarország legnépszerűbbnagy traktora ebben a kategóriában, hiszen nemcsak az árfekvése, hanem a műszaki tartalma is predesztinálja erre.

A Solis kistraktorokat változatos feladatokra alkották meg

Mit vár az idei évtől? Folytatódhat a bővülés?

A növekedés ütemében lassulást várok, ám így is 400 darab eladásával számolunk. Nem tartom valószínűnek, hogy ismét duplázni tudnánk az értékesítés volumenét, hiszen mi is szembesülünk a nehézségekkel. Jön a motorátállás, igaz az 50 LE-s modellnél már februártól érkezik az új modell, így ott nem számítok fennakadásra. A Solis kistraktoroknál, ugyanakkor, biztosan nem kell majd AdBlue-t használni egyenlőre, nem úgy mint sok versenytársunknál. Nagy előny számunkra, hogy a mi traktorainknál, mindez részecskeszűrővel kiváltható volt a motor megfeleltetése az EU előírásoknak. Az új rendszer a gépek üzemeltetésétnem érinti. Nem okoz gondot a tankolás, hiszen csak diesel üzemanyagra van szükség. Műszaki tartalomban lényegesen egyszerűbb és gazdaságosabb megoldást tudunk majd kínálni az ügyfelek számára.

A 9/9-s és HST, a hidrosztatikus kivitel is kapható lesz készletről, ami tavaly a Covid miatt nem volt lehetséges. Ezekből érkezik elegendő idén, ami biztosítja majd a zökkenőmentes ellátást.

A nagytraktorok kategóriájában az első félévben még biztosan elérhetőek lesznek a régi, csak részecskeszűrős modellek, majd ősztől fokozatosan kerül bevezetésre az új kivitel, ami már minket is érint ebben a kategóriában, mind mindenki mást. A második félévtől újul meg a 75-ös és 90-es modellsorozatunk mind az N-es, mind a normál nyomtávú kategóriában.

Milyen egyéb újdonságra számíthatnak még az ügyfeleik?

Gyári mulcsozók is érkeznek, hiszen a beszállítók zöménél olyan drágulásnak voltunk szemtanúi tavaly, ami miatt relevánssá vált a távol-keleti munkaeszközök mellett a Solis munkaeszközök bevezetése is. Ismert, hogy a Solis rendkívül magas minőséget képvisel, mindamellett, hogy ár-érték arányban is kiváló. Ezek a mulcsozók első körben a kisebb traktorokhoz érkeznek, 100-170 cm-es munkaszélességgel, ami rét-, legelő- és gyepápolásra kiválóan alkalmas. Tavaly elkezdtük már a Solis talajmarók importját is, mely szintén sikeres volt. Ezen szárzúzók is rendkívül versenyképes árfekvésűek, mindamellett, hogy minőségben és élettartamban hasonlóak vagy akár még jobbak is, mint az európai gyártásúak.

Mi várható a traktorpiacon a következő 2-3 évben?

Minél bonyolultabb egy traktor, annál nehézkesebb és drágább lesz a beszerzése, de ez a probléma bennünket egyelőre nem érint. A nyugati versenytársaink viszont nincsenek könnyű helyzetben. A Solis-t, mivel Indiának jelentős vasérckészletei vannak, nem érinti olyan mértékben a drágulás. Egyszerűbb gépeket gyártanak a kisebb gazdaságok számára, vagy kisegítő gépeket nagyobb gazdaságoknak. Emiatt én optimista vagyok, felfutást várok a számokban. Jelenleg nincsenek komolyabb zavarok az ellátási láncban, bár kisebbek azért előfordultak, hiszen a váltó a hidrosztatikus modell esetében Japánból érkezik, a 9/9-es verzióval is voltak kisebb gyártási késedelmek, csúszások. Viszont jellemzően a Solis-nál nincsnek ellátási gondok.

A nagyobb traktor esetében a konkurenciának a chip, illetve a TFT-panelhiány sok gondot okoz. a személyautógyártás mellett a traktorgyártásra is negatív hatást gyakorolt a Covid, de ez szerintem 2023-ig nem fog rendeződni.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Fendt nagytraktorok, Fliegl-felvásárlás, CLAAS-bőv... Több hírünkben is szó volt augusztusban a mezőgazdasági gépekről. Ezekben leírtuk, hogy visszaesett a John Deere-t gyártó vállalat bevétele, egyre né...
Gépbemutató: október 17-én irány Kecskemét A traktorokról és a hozzájuk kapcsolódó munkaeszközökről rengeteg szép dolgot lehet elmondani, de az az igazi amikor élőben láthatja az ember, munka ...
Nem vagy vagány, ha nincs Solis kistraktorod Az új és a használt eladó kistraktorpiac mára akkora, hogy bárki könnyedén elveszhet benne. Az új modellek teljesítmény/ár-értékarányban sokszor nem ...
A Solis traktorok bizonyítanak A traktorgyártóknak továbbra is követniük kell ez EU-s környezetvédelmi irányelveket és szigorításokat. Azok, akik erre rá sem hederítenek, gyorsan k...
Vetőgépek, traktorpiac, gépárverés, Kubota X, tala... Az elmúlt hónapban is több, kifejezetten érdekes gépes anyaggal jelentkeztünk az Agrárhírek rovatunkban. Bemutattuk a talajlevegőztetés technológiájá...
A nehézségek dacára a Solis traktorok felfutásával... Nagy reményekkel és több új termék piacra léptetésével kalkulált az Odisys Bt. a 2020-as évre, de a járvány alaposan belerondított az idilli képbe. E...