Nagy pénz van a földimogyoróban

Nem elég, hogy a földimogyoró gazdaságosan termeszthető hazánkban, most azt is kiderítették a Debreceni Egyetem agrárkarán, hogy feldolgozni sem rossz üzlet. A mogyoróolaj ára a világpiacon ugyanis folyamatosan emelkedik.

A világ mezőgazdasági termelését nézve a földimogyoró rangos helyen áll a termesztett növények sorában. Ennek megfelelően a múlt század elején megkezdték termesztését hazánkban is, de nem igazán terjedt el a gazdálkodók körében. A Debreceni Egyetem agrárkarán azonban 2016 elején kisparcellás földimogyoró-termesztéstechnológiai kísérletbe kezdtek, amellyel a növény hazai termesztési lehetőségeit akarták megvizsgálni.

Nagy pénz van a földimogyoróban, megéri itthon is termeszteni
Nagy pénz van a földimogyoróban, megéri itthon is termeszteni

 

A kísérlet során amerikai termesztéstechnológiai paramétereket alkalmaztak a kutatók, amelyekkel igen szép eredményeket értek el. A májusi vetést követően 153 nappal kezdhették meg a termény betakarítását azután, hogy a bokrok szétdőltek, a levelek elsárgultak és a magok a fajtára jellemző színűek lettek. A hektárra vetített termésmennyiség 3,3- 3,6 tonna lett, amivel a világ vezető földimogyoró-termesztő országaitól sem sokkal maradunk el.

A boon.hu információi szerint a kutatást végzők szerint elmondható, hogy van létjogosultsága a hazai földimogyoró-termesztésnek és feldolgozásnak is. Az étolaj iránti igény egyre nagyobb, ami a megművelt területek nagyságának növekedésével jár. A földimogyoró egyike a leggazdagabb növényi olajforrásoknak, így kiváló alternatíva lehet a napraforgóolaj helyettesítésének. Sőt, mivel rendkívül keresett termék, a világpiaci ára is folyamatosan emelkedik, ami kiváló befektetési és export lehetőséget jelenthet.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...