Nagy lehetőségek vannak az emutartásban

Az emu már nem számít veszélyes állatnak, így bárki tarthatja engedélyek nélkül, akár egy tyúkot. Igénytelensége és keresettsége miatt pedig igencsak megéri vele foglalkozni, komoly lehetőségek rejlenek benne ugyanis hosszútávon.

Az emu tartása hazánkban is rendkívül egyszerű. Vadállat révén igénytelennek mondható, törődést azonban – mint minden állat – igényel. Tartását az is megkönnyíti, hogy néhány évvel ezelőtt kivették a veszélyes állat kategóriából, így ugyanúgy lehet otthon tartani, mint egy tyúkot. Kizárólag akkor kell bejelenteni a tartását, ha nagyobb egyedszámú állománnyal akarunk foglalkozni. Ekkor a helyi önkormányzat felé tartozunk számadással.

Semmi akadálya, hogy bárki emut tartson otthon
Semmi akadálya, hogy bárki emut tartson otthon

 

Speciális tartási igényei azonban vannak és ezeket biztosítani is kell az emunak. Kifejezetten stresszhajlamos állatról beszélünk, és ha valamitől megijed, könnyen menekülőre foghatja a dolgot. Ezért legalább 2 méteres vadhálóval kell keríteni az életterét, melyet belülről 1 méter magas, szupererős csirkehálóval kell borítani. Tojópároknak egy oldalon ajtónyílással ellátott, 2*2-es ólat kell biztosítani az uralkodó széliránynak háttal. A csoportban tartott jószágokat 3 oldalon zárt fészerben kell tartani, amely az uralkodó széliránynak háttal kell, hogy álljon.

Állategészségügyi szempontból kifejezetten előnyös a hazai tartása, ugyanis semmilyen betegség nincsen a klímánkon, ami veszélyeztetné az emut. A madárinfluenzára is tökéletesen rezisztens.

Tartása megfelelő népszerűsítés mellett üzemi méreteket is ölthetne hazánkban, ugyanis a jószág minden része hasznosítható valamire. Az emuhús, bőr, olaj és zsiradék könnyen értékesíthető portéka, külföldön nagy iránta a kereslet, belföldön kevésbé keresik.

Sőt, egyes szakértők szerint akár népélelmezési cikk is lehetne, megfelelő állami támogatás mellett. Emut tartani tehát hazánkban is érdemes, sőt, aki komoly bevételre akar szert tenni, az jó, ha ezzel kezd foglalkozni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...