Rendkívül nagy jelentőségű a február a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó vizes élőhelyek esetében. Ekkor kezdenek ugyanis fészkelni a rétisasok. Továbbá rendszerint ilyenkor töltik fel a kiemelt jelentőségű vizes élőhelynek számító Biharugrai-halastavakat is. A természetvédelmi szakemberek éppen ezért a gazdálkodókkal szorosan együttműködve igyekeznek biztosítani a környék zavartalan jellegét. Ez jót tesz a rétisasok állományának is.
Magyarország legnagyobb testű ragadozó madarának életmódja valamelyest eltér a többi sasétól. A rétisas kevésbé jó vadász lévén rendszerint a könnyű prédát kutatja a magasból. Emiatt gyakran fogyaszt elhullott vagy megsebzett állatokat, kisebb rágcsálókat. Legszívesebben azonban a felszínen vergődő halakra csap le. Éppen ezért a faj összesen mintegy 300 példányból álló hazai állományának nagy része a vizes élőhelyek környezetében található meg – írta a Magyar Mezőgazdaság.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) területein – jellemzően a Tisza és a Körösök mentén, illetve a Kis-Sárrét környékén – évente átlagosan 30 pár költ. Az időjárástól függően a madarak egy része már február elején a tojásokon ül. Bíró István, az igazgatóság természetvédelmi őre elmondta, hogy a madarak általában két tojást raknak, melyeken több mint 40 napig ülnek. Mint mondta, a faj egyedei jellemzően az emberektől távoli erdőterületeken, háborítatlan facsoportok környezetében keresnek maguknak költőhelyet, mert nagyon nehezen tűrik a zavarást. Tartós és jelentős zavarás esetében – például fakitermeléskor – jellemzően elhagyják a költőhelyet. Azonban akadnak köztük olyan példányok is, melyek a jelentéktelennek tűnő emberi jelenlét hatására is elhagyják a területet. „A természetjáróknak általában hamar szemet szúr a mással össze nem téveszthető hatalmas „építmény”, melyet lehetőség szerint, különösen a fészkelési időben, nagy ívben kerülni kell” – mondta.
Fokozottan védett vizes élőhely biztosít fészkelőhelyet a madaraknak
A Békés megye észak-keleti részén elterülő, hazánk kiemelt jelentőségű vizes élőhelyének számító Biharugrai-halastavakat, és annak élővilágát a Ramsari Egyezmény is védi. A tavak nádasai és mocsarai számos madárfaj számára biztosítanak fészkelőhelyet. Ugyanakkor a területeik jelentős része – a tórendszer kétharmada – halgazdálkodási célokat szolgál.
„A területek létezésének alapfeltétele a halastavi gazdálkodás. Mindemellett a gazdálkodók is tisztában vannak azzal, milyen nagy természeti érték kötődik az általuk gazdaságilag hasznosított halastavakhoz. A költési időszak kiemelt jelentőséggel bír, ezért ekkor tilos a tavakat lecsapolni, vagy éppen a víz magasságát nagymértékben csökkenteni” – mutatta be a helyzetet a szakember.
Éppen ezért a nagy lehalászás ideje ősszel van. Olyankor leeresztik a tavakat, a halágyban összegyűlt halakat pedig hálóval szedik össze. Azonban az is előfordul, hogy a piac igényeit szem előtt tartva nyáron, a víz leeresztése nélkül igyekszenek minél nagyobb mennyiségű halat összegyűjteni hálóikkal a gazdák. A fő faj a ponty, de előfordul a biharugrai vizekben ragadozó hal, így csuka, harcsa, egyes helyeken pedig süllő is. Mindezeket figyelembe véve a halastavak feltöltésének időszaka többnyire a téli, vagy a kora tavaszi hónapokban van. Bíró István ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai szinte napi kapcsolatban állnak a halastavak szakembereivel, ez pedig egy egymás megértésén alapuló, ugyanakkor kompromisszumkészséget igénylő együttműködést eredményez.
