Nagy állatos és gépes seregszemle kezdődik Hódmezővásárhelyen

Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok lesznek Hódmezővásárhelyen. Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be május 10-11-12-én, azaz csütörtök – péntek – szombati napokon.

Mától rendezik a jubileumi XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítást és Vásárt. Az esemény a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében – írta az esemény weboldala.

25. alkalommal lesznek Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhelyen
25. alkalommal lesznek Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhelyen

A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, és vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok példája alapján. A küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület évről-évre több tenyészállatnak ad helyet. A kellemes hangulatú, magyaros stílusú, nádfedeles, fa szerkezetes állatbemutató terek tökéletes hangulatot teremtenek a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozójának – írják a szervezők.

Állatárverések és bírálatok, növénytermesztési gépek

A kiállítás programját a szakmaiság határozza meg. A nyilvános tenyészállat-árverések és show-bírálatok a mindenkori hazai állomány élvonalának aktuális képét tükrözik. Megmutatják a mindenkori piaci helyzetet is, hiszen az állattenyésztési ágazatok gazdaságossága kihat a kiállításon résztvevők arányára és számára. Hol a sertéstartóknál, hol a szarvasmarhatartóknál okoz lényeges problémát a kiállítás költségeinek megfinanszírozása, ám az is megtapasztalható, hogy a tenyésztők mindent megtesznek azért, hogy részt vehessenek a hódmezővásárhelyi seregszemlén. Ennek köszönhetően az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztési gépek is egyre nagyobb számban kerülnek kiállításra.

A jubileumi 25. kiállítást a szervezők még inkább emlékezetessé szeretnék tenni. Ennek keretében a hazai mezőgazdaság jelentős része megjelenik a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától a tartástechnológián át a takarmányozásig minden – az állattenyésztéshez szükséges – szakterület képviselőit, a vetőmag előállítókat, műtrágya forgalmazókat, gépgyártókat, gépforgalmazókat, a különböző technikák és technológiák képviselőit egyaránt meg lehet találni a seregszemlén. Idén egy régi hagyományhoz nyúlnak vissza, ismét lesz díszvendég ország, ezúttal Szerbia, de rajtuk kívül várhatóan sokan érkeznek Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...