Nagy a feszültség a brit vizeken, mert kevés francia hajót engednek halászni

Csak a jelentkező francia hajók negyedének adott halászati engedélyt a brit kormány az Egyesült Királyság part menti vizein. A 47 pályázatból 35-öt elutasítottak, amire heves reakció érkezett francia részről. A tengerügyi miniszter, Annick Girardin szerint a britek ismét megszegték a Brexit-megállapodást, és a francia halászatot politikai céllal akarja túszul ejteni az Egyesült Királyság. Clément Beaune Európa-ügyi miniszter pedig azt mondta, sportszerűtlen döntés született, és lassan elfogy a türelmük. Hozzátette: folytatni fogják a küzdelmet.

Az Euronews cikke szerint a helyzet ráadásul tovább élesedhet a halászati engedély kiadása körül. A Csatorna-szigetekre beadott kérelmeket még nem bírálták el, és ezekből jóval több van: Guernsey-ből 168, Jersey-ből 169 pályázat elbírálására várnak a franciák. Idén tavasszal egyszer már feszültté vált a viszony a két ország között. Akkor a britek hadihajókat vezényeltek ki a Csatorna-szigetekhez, hogy elrettentsék a francia halászhajókat. Heves vita alakult ki Franciaország és az Egyesült Királyság között, miután a brit hatóságok csak a kérelmező francia halászhajók csekély részének adtak halászati engedélyt a brit felségvizeken, holott a brexit-megállapodás alapján ez minden EU-s hajónak járna, amely a brexit előtt brit vizeken halászott. 

Túl kevés halászati engedély jutott a franciáknak a brit vizekre, ami nagy feszültség forrása
Túl kevés halászati engedély jutott a franciáknak a brit vizekre, ami nagy feszültség forrása

Már januárban beadtam az igénylést, minden bizonyítékkal és igazolással, ami a rendelkezésemre állt. De nem mentem vele semmire – mondta Jean-Marie Baheu francia halász az AFP hírügynökségnek.

Maradni kell a francia vizeken?

Az étaples-i halászati szövetség igazgatója, Etienne Dachicourt szerint a régió halászai leginkább októbertől januárig szoktak a brit felségvizeken tartózkodni. Az a probléma, hogy most az EU-s halászflotta 90 százaléka, főleg francia, de belga és holland hajók is a francia vizeken fognak ragadni. Az Egyesült Királysághoz tartozó, de autonóm Jersey szigete 75 francia hajó engedélykérelmét utasította vissza. Az EU halászati biztosa azt mondta, hogy egyelőre nem tudják, milyen alapon születtek ezek a döntések -írta egy másik cikkében az Euronews.

Nem tudjuk még, milyen információ hiányzott, mert mi mindent átadtunk, ami a rendelkezésünkre állt – mondta Virginijus Sinkevicius. Természetesen szorosan együttműködünk a francia hatóságokkal, hogy minél hamarabb megoldódjon ez az ügy – fogalmazott.

A francia kormány szerint az engedélyek megtagadása ellentétes a brexit utáni viszonyokról szóló megállapodással állítja a francia kormány és válaszlépéseket helyezett kilátásba, amennyiben a brit fél nem változtat a gyakorlatán.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vissza nem térítendő támogatás a halászati ágazat ... 40-60% támogatási intenzitással vissza nem térítendő támogatást igényelhető a halászati ágazat szereplői számára, határidő: 2013. október 31. Támog...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...
Még mindig kevés halat eszik a magyar Továbbra is az uniós lista hátsó felében toporgunk halfogyasztást tekintve. Ugyan közeleg a karácsony és ilyenkor jelentősen megnövekszik a hal iránti...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Emelkedő termelői árak, nem félnek a kertészek az ... A sok csapadék miatt már több, mint 26 ezer hektárt borít belvíz. A burgonya és a kukorica miatt 5,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői á...