Mutatjuk, mennyi mérget fogyaszt el nap, mint nap – sokat

Az optimista emberek azt gondolhatják, a boltokban kapható élelmiszerek, zöldségek és gyümölcsök biztosan egészségesek, nem tartalmaznak vegyszert, mérgező anyagokat. Egy friss kutatás most megmutatta a valóságot. Az Európában boltokba kerülő élelmiszerek majdnem fele szennyezett valamilyen vegyszerrel.

Április közepén hoztak nyilvánosságra egy jelentést, melyből kiderül, az európai élelmiszerek 47 százaléka szennyezett valamilyen növényvédőszer-maradvánnyal. A hatóságok szerint viszont az jó hír, hogy a termékek 97 százaléka elfogadható mértékben volt szennyezett, illetve egyáltalán nem tartalmazott (kimutatható mértékben) növényvédő szereket. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztókra semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelentenek a szennyezett élelmiszerek sem – elméletileg.

Bármennyire is próbálják azonban megnyugtatni a vásárlókat, mégis csak aggasztó, hogy a vizsgált élelmiszerek 28 százalékában többféle vegyszer maradványait is kimutatták. Ki kell emelni a szőlőt: 77 százalékos szennyezettségi arány mellett 58 százalékos volt a többszörös szennyezettség mértéke. Sőt, olyan eset is előfordult, hogy egy török szőlőmintában 19 vegyszert is kimutattak a vizsgálatok. Mivel többféle vegyszer összeadódó hatása nem mindig ismert, egyáltalán nem nevezhető veszélytelennek az ilyen élelmiszerek fogyasztása.

Egy török szőlőben 19 féle szermaradványt azonosítottak - nem nevezhető igazán egészséges ételnek
Egy török szőlőben 19 féle szermaradványt azonosítottak – nem nevezhető igazán egészséges ételnek

 

A leginkább szennyezett termék a brokkoli a vizsgálatok szerint. A vizsgált tételek 3,4 százalékában találtak határértéken felüli vegyszermaradványt. Második helyen a szennyezettségi rangsorban a szőlő, harmadik helyen pedig a paprika áll. A többszörösen szennyezett termékek rangsorát a banán vezeti, utána a szőlő és a paprika áll a sorban.

Ami az állati termékeket illeti, a vizsgált vajak 3,7 százalékánál, és a tojások 2,1 százalékánál találtak többféle vegyszermaradékot – írja az agrarszektor.hu.

Jó hír, hogy a csecsemők és kisgyermekek számára forgalmazott élelmiszerek esetében 89 százalékban tisztának bizonyultak a vizsgált termékek. 3,5 százalékuk azonban határérték feletti szennyezettséget produkált.

Máltán, Cipruson és Portugáliában találtak rá a legtöbb szennyezett termékre, míg Romániában és Ausztriában a vizsgált termékek háromnegyede vegyszermentes volt. A vizsgálatok szerint Laosz, Suriname és Kambodzsa tartoznak a legveszélyesebb beszerzési helyek közé.

A vizsgálatok közül nem maradhatott ki a glifozát tartalom vizsgálata sem. 22 országban, 5329 növényi termékben keresték. A lencsék 71 százaléka tartalmazta érzékelhető mennyiségben, valamint a mustár- és napraforgó-magvak harmada. A búza 10 százalékában, míg a zab 9 százalékában volt kimutatható mennyiségű glifozát. Megnyugtató viszont, hogy a gyerekeknek szánt élelmiszerekben, valamint kukoricában és szójában nem mutattak ki ilyen maradványt a tesztek.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
Lopott sertéshús Máriakálnokon A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottjai szerdán hajnalban Máriakálnok belterületén ellenőriztek egy tehergépkocsit. A megállított tehergépko...
Valóban mérgező anyagot tartalmazott a paprika Mint ahogyan azt már megírtuk, a Greenpeace vizsgálatot tartott hét magyarországi üzletláncban, ahol 12 féle paprikát vizsgáltak meg. A bevizsgált pap...
A frissaratású gabonát ellenőrzi a NÉBIH A fertőzés kiszűrése érdekében a frissaratású gabonafélék mikotoxin, vagyis gombaméreg tartalmát ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
Évek óta lejárt növényvédőszereket árultak Több mint 400 tétel, évek óta lejárt felhasználhatósági idejű, sérült csomagolású növényvédő szert és termésnövelő anyagot talált a Nébih egy Csongrád...
Több növényvédőszer is tiltólistára került!... Az agrár környezetgazdálkodási programban résztvevő gazdáknak mostantól egyes növényvédőszerek használatára fokozottan figyelniük kell. Több féle kész...