A munkaadó köteles védeni a dolgozóit a hőségtől

A tűző napon fizikai munkát végzők – például építési, kivitelezési munkák, útépítés, útburkolás, aszfaltozás, mezőgazdaság – fokozottan ki vannak téve a nagy meleg káros hatásainak. A kánikula hatásai ellen a munkaadó köteles megtenni minden óvintézkedést.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának felhívása szerint a munkavállalók egészségének, biztonságának védelme érdekében a munkáltatóknak rendszeresen pihenőidőt kell biztosítaniuk, lehetőleg a környezethez képest hűvösebb, árnyékos helyen, megfelelő ülőalkalmatosságot biztosítva. Ahol nem áll rendelkezésre ilyen hely, ott lehetőség szerint gondoskodni kell megfelelő árnyékolással ellátott hely kijelöléséről, például sátorlapok alkalmazásával.

A málnaszedőket sem kíméli a hőség
A málnaszedőket sem kíméli a hőség

 

Ivóvíz, fejvédő, elsősegély

A folyadékveszteség pótlására legalább 14-16 Celsius-fokra hűtött, ivóvíz minőségű vizet kell biztosítani a higiénés feltételeknek megfelelően, személyenként, egyéni használatra kiadott ivópoharakkal biztosítva.

A hőkimerülés, hőguta megelőzésére alkalmas lehet például a tarkót takaró fejvédő használata, a könnyű, bő ruházatban történő munkavégzés – ahol a munka jellege megengedi – vagy a hidegvizes arc- és kézmosás. A tűző napon felmelegedett tárgyak, munkaeszközök érintéséből adódó balesetveszélyes helyzetek megelőzésére is gondolni kell, főleg a magasban végzett tevékenységek során.

A hőségriadó szempontjából kritikusnak tekinthető időszakban, 11-15 óra között fokozott körültekintéssel kell eljárni a balesetveszélyes és a magasban végzett munkáknál. A szaktárca munkafelügyeleti főosztályának felhívása szerint a lehetőségekhez képest módosítani kell az egyedüli munkavégzés szabályait, és ajánlott szem előtt tartani az életkori sajátosságokat, valamint a szervezet alkalmazkodóképességét, az aktuális tűrőképességet.

Gondoskodni kell munkahelyi elsősegélynyújtó helyek kijelöléséről, az elsősegélynyújtás feltételeiről – különös tekintettel a hőségből adódó rosszullétekre -, valamint az ezekre vonatkozó tájékoztatásról is.

A munkavállalók figyelmét fel kell hívni arra is, hogy panaszok (például fejfájás, szédülés, szemkáprázás, szomjúság, szapora szívverés) esetén a munkát azonnal hagyják abba és keressék fel a pihenőhelyet, szükség esetén igényeljenek elsősegélynyújtást vagy orvosi ellátást.

Forrás: hir24.hu

Fotó: network.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el! Magyarország erdeiben a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért a föl...
Spanyolországban 14 ezer hektáron ég az erdő és a ... A kánikula miatt mintegy 14 ezer hektáron pusztít tűz Spanyolország északi részén, Aragón régióban. A tűzoltók egy napja küzdenek a lángokkal, és körü...
Véget ér a kánikula – jön a hidegfront A napok óta tartó rekkenő hőség még a fiatal emberi szervezetet is megterheli, nemhogy az idősekét és a gyermekekét. A kánikula már nem tart sokáig, n...
Elégett egymillió tonna kukorica? Minden kánikulai nap 200 ezer tonnányi kukoricatermés lehetőségét veszi el, az elmúlt napok időjárása tehát várhatóan jelentősen csökkentette a minded...
A gyümölcsök sem kedvelik a kánikulát A növényeket és az állatokat is megviseli a szokatlanul nagy meleg, a gazdálkodóknak fokozott figyelemmel kell lenniük erre. A gyümölcsösökben a hőség...
Hadsereg hűti a svájci teheneket Az állatok sem tűrik jól ezt a hőséget. Svájcban például a hadsereg segítségével hűtik a teheneket a hőhullám alatt. A legelőre a vizet helikopterek s...